2018. január 27., szombat

Vona-buktatás, és az ő frakciója…




Vonát félre akarják állítani? Nagy hír lehetett volna, ha legalább egy évvel ezelőtt kap szárnyra. Vagy abban az első pillanatban, amikor világossá vált, hogy a pártelnök elfordul a párttól, elárulja a választóit, s kezet nyújt a keresztény magyar nemzet halálos ellenségeinek, majd a hazaáruló csőcselék-ellenzéknek. Amikor a parlamentben a magyar nemzet céljai és védelme ellen szavaz stb… Folytathatnám a sort, de nem teszem.

Inkább az foglalkoztat, miért is e most nyilvánosságra került nagy Vona-ellenesség a frakción belül? Miért most kezdik felfogni a párt elnökének árulását, magyarellenességét? Miért csak Vonát akarják megbuktatni, félreállítani, amikor ők maguk is remekül fizetett aktív részesei voltak az árulás minden apró és nagyobb cselekményének, ők maguk is úgy szavaztak migráns-ügyben és egyéb más ügyekben, hogy az a nemzet akaratával szöges ellentétben volt.

Egy feltételezésem van mindössze. Látják a párt bukását. Látja a többi áruló, aki eddig Vonát követte, hogy már a parlamenti bejutás tekintetében is remeg a léc, s ha bekövetkezik e gyászos és várható eredmény, akkor megszűnik az apanázs, az elárultak adóforintjaiból kapott hatalmas havi „tiszteletdíj”. Vona leváltásának híre amolyan mentőöv után kapkodás a többi hiteltelen áruló részéről. Mentik, ami menthető, hogy ha távolabbról is, de ők ott maradhassanak a húsosfazék közelében… és ez engem undorít. E lázongók sokkal aljasabbnak tűnnek Vonánál, mert saját érdekeik mentén igyekeznek az eddig támogatottat, a pénzt biztosítót eltávolítani. 

Felállhattak volna korábban, elhagyhatták volna a frakciót, kiléphettek volna a pártból… de nem. Ők maradtak, mert a havi egymillió nekik többet jelentett, mint az Isten és emberek előtt tett eskü. És itt be is fejezem. Hiszen nincs mit írni tovább ezekről… aki az esküt szeg, az minden más aljasságra is képes. 

Ez a mostani lépésük a legocsmányabb lépés, amit magyar képviselő a történelem során elkövetett. Világos és egyértelmű gerinctelenség, amelyre csak egy magyarázat lehet. Azt pedig minden Jobbikos, volt Jobbikos  és nem Jobbikos, nemzetéért küzdő, a nemzetbe vetett hittel élő magyar választó tud… 

Vona egymagában képtelen lett volna arra, amit tett… takarodjon hát a Parlamentből a hiteltelen, bűnpártoló, és önző teljes frakció… Vonával egyetemben.

Stoffán György