Szegény kormányzónk
emléke olyan viharvert, hogy nincs is talán hozzá hasonló néhai politikus Európában. Hiszen
az a nürnbergi bíróság, amelyik a háborús bűnösöket eltakarította a föld
színéről, csupán tanúként hallgatta ki Magyarország kormányzóját, s meg sem fordult senkinek a fejében, hogy Őt tegye felelőssé az
akkori kor őrült szellemisége, a náci és a nyilas embertelenség miatt.
Aztán
jött a százmilliókat kivégző másik őrült szellemiség, a bosszúvágytól lihegők
tömege, az „úri világ” proletár ellenségei, akik a történelmet varázsütésre
elhazudták, s attól kezdve Horthy mumus lett, főbűnös, maga az ördög. Mindegy
volt már Nürnberg valósága, az üldözöttek Európában egyedülálló mentésének a ténye,
a hála, amellyel száműzetésében támogatták azok, akiket megmentett… A hazugság
évtizedeken keresztül emésztette a valóságot, s hiába a rendszerváltásnak
nevezett hatalomváltás, az új kor, a diktatúrából való megszabadulás… Horthy
Miklós maradt egy korszak sok ostoba által megátkozott jelképe. Igaz, nem csak
Ő. Mindenki más, aki abban a bizonyos "Horthy-korszakban" a mai hazugokat és az ő felmenőiket megmentette a biztos haláltól, az eszeveszett üldözéstől.
A mai hazugok rátelepedtek
és nyomorítják az igazságot, hiszen történelmi tények bizonyítják állításaik
ellenkezőjét a Kormányzót illetően… Ellenérveiket pedig szemrebbenés nélkül,
hitelt követelve belehazudják a világ arcába. Pedig Horthy csak annyira
volt az, aminek beállítják, mint amennyire ma is dívik – szerintük – ugyanaz a
történelmi gyűlölet, amely ugyan nem Horthy, hanem Szálasi idején volt
tapasztalható a proli nyilas párt - és nem a magyar nemzet - részéről. S ebben az sem zavarja őket, hogy Horthy
akkor már német fogságban volt, fia pedig Dachauban fogoly.
Sajnos a mai kormány
idején sem egységes és határozott a Horthy melletti kiállás, és sokan - ki
tudja miért -, behódolnak annak a szándékos és magyarellenes szellemiségnek,
amely a magyar történelmet, a magyarok drámai időben tanúsított emberségét vonja
kétségbe, s amely a korábbi időkben hasonló vádakat olvasott minden politikai
ellenfelére, hogy azokat börtönnel, kötéllel vagy deportálással tegye
lehetetlenné. Nem igazi bűnöket, hanem képzelt és átírt, mások által elkövetett
aljasságokat kell kötelezően elfogadnia azoknak, akik épp abban a korban pont
az ellenkezőjét tették annak, amivel ma vádolják őket - halálukban is. A lázítók és gyűlöletkeltől a mai Magyarország békéjét is borotvaélen táncoltatják.
Mert nem tagadja
senki annak a kornak a tragédiáját, csupán az elkövetők személyét vonja
kétségbe. Magyar emberek ezrei mentették Horthy tudtával és beleegyezésével,
olykor kérésére(!) azokat, akikkel a fanatikus gyilkos eszme, a szocializmus egyik válfajának eszméje végezni akart. S
végzett is sok esetben együtt azokkal, akik menteni próbálták, bújtatták őket.
Igaz, köszönet és valós tényfeltárás eleddig nem volt ezen áldozatért, de nem
is baj, hiszen a magyar keresztény ember nem a köszönetért tette, amit tett, s
nem a köszönetért hagyta önmagát is a Dunába lövetni az üldözöttekkel együtt… (Igaz,
az már nem Horthy regnálása alatt volt, hanem a nyilasok német segítséggel
átvett hatalma alatt.)
A keresztény
katolikus szokásnak megfelelően, hagyományos emlékmisét tartottak volna január 27-én a
Kormányzó Úr, és a kor áldozatainak lelki üdvéért. De nem merték megtenni!
Visszakoztak, mert a szentmise, az engesztelő áldozat időpontja egyeseknek nem
tetszett. Egy történelmi dráma emléknapjába „ütközött”. Annak a drámának az
emléknapjába, amely ellen maga a Kormányzó is az akkor fennálló nyomás ellenére
is tenni akart. S tett is! Nem keveset. Annak a drámának az emléknapján,
amelyen a legaktuálisabb lett volna ez a megemlékező szentmiseáldozat, hiszen a
magyar történelem második legnagyobb tragédiája volt az elhurcolt magyar állampolgárok
elvesztése. Huszonnégy évvel a legnagyobb magyar tragédia, Trianon után, s
három évvel a harmadik legnagyobb tragédia, azaz, a kommunista ámokfutás előtt.
Ám, az emlék-mise elmarad, mert immár a katolikus templomokba is betört a politikai
keresztényüldözés. A liturgiába, a szentmise időpontjába és abba, hogy kiért
ajánlja fel a hívő ember az áldozatot… nos, ebbe is beleszólnak. Pedig nem
emlékszem, hogy bármikor szót emeltünk volna, ha egy-egy tömeggyilkos ÁVH-sért,
hazaáruló kommunista vezetőért mondott Ezekiel próféta szavaival kaddist a
rabbi bárhol és bármely napon kicsiny országunkban, tizenegy hónapon keresztül…
Jó, ne legyen
Horthy-mise… legyen békesség… – mondta a plébános.
Ám azt, hogy e napon
sehol ne legyen mise, azt nem tudja elérni a mise ellen tiltakozók szűk politikai
csoportja. Így hát most lehetőség van egy sokkal szélesebb körű megemlékezésre.
Minden templomban legyen hát Horthy-mise. Nem nagy cécóval, zászlókkal és
lovagokkal, vitézekkel és díszmagyarral. Nem! Legyen azon a napon minden magyar
lelkében – aki szentmisére megy – felajánlás Horthyért, s a kor áldozataiért, de
azokért is, akik ma még szítják a politikai gyűlöletet, a magyarellenességet, ám,
akik holnap talán épp olyan veszélyben lesznek, mint hittestvéreik Európa nyugati
felében… Mert a történelem kereke szüntelenül forog! Ám ránk, magyarokra,
magyar katolikusokra és magyar protestánsokra épp úgy számíthatnak majd akkor
is, mint áldott emlékű Horthy Miklós Kormányzó Úr idején…
Stoffán György