Mielőtt bárki sértődöttségének
adna hangot amiatt, mert oláhnak nevezem az oláhokat, megmagyarázom: – E korábban,
időtlen idők óta használt nevüket Andrássy Gyula gróf változtatta meg, hogy egyesítse
annak a majdnem nomád, és meglehetősen vegyes nacionálét magának tudó társadalomnak a nevét, amelyről azt
feltételezte, hogy európaivá tud válni, felzárkózik és akarja is e
felzárkózást. Ez a szándék részben valósággá is vált, ha az erdélyi román társadalom
egy részét vesszük górcső alá. Hiszen Erdélyben volt minta, voltak nemzetek,
amelyek ipari, gazdasági, életmódbéli példával szolgáltak, s ezt a példát az
erdélyi románság igyekezett is átvenni, eszerint élni, boldogulni. Ők a románok
– nézetem szerint. Tőlük nem vitatom el az Andrássy gróf-féle elnevezést.
Azonban, az a máig
primitívségéről nap-mint nap, számot adó politikustársadalom, amely a hegyen
túl a Regátban, azaz, az Ó-királyságban él, oláh maradt. Őket nem illeti a
román elnevezés, hiszen pontosan olyan buta, primitív és szűklátókörű, mint
amilyen volt Andrássy gróf idején. Ráadásul a bukaresti oláh politika, Európa
legelmaradottabb, legostobább és leggyűlölködőbb politikája, s persze mindez
abból a butaságból és babonás primitívségből eredeztethető, amelyet főként a nagyszakállú
ortodox tanácsadók generálnak. Azok, akik ma is úgy űzik az ördögöt, hogy a
kliens belehal, s úgy gazdálkodnak, hogy bizony a nép pénzét saját luxuséletükre
fordítva használják föl. Igaz, nem olyan régen alaposan bele is buktak ebbe a Szentírásban
is megtalálható bűncselekménybe, amely a vámosok és a farizeusok sajátja volt
egykor. Ők tehát maradtak oláhok, hiszen semmi európaiság, semmi szeretet,
semmi előrelátás, békekeresés nincs bennük. Csak a vak gyűlölet, a
tudatlanságból eredő érzéketlenség, és a területi integritás ki tudja kiktől
való féltése él bennük, hiszen tudják, hogy 1920-ban valamit elértek, de annak
a súlyos és önmagukban éltetett átka „rajtuk és fiaikon”… akkor sem tudnának
nyugodtan élni, ha egyedül maradnának a Földön…
Most erdélyi szász elnökük van.
Politikus abból a nációból, amelyről azt tartja a művelt világ, hogy „okos
szászt és zöld tehenet ne keress!”. E bajor szólásnak élő és kézzel fogható
bizonyítéka maga Klaus Johannis, aki a minap külföldről tiltotta meg a
bukaresti oláh politikusoknak, hogy politikai okokból tárgyaljanak a
magyarokkal, s a tárgyaláson esetleg felmerülő etnikai feltételeket meg se
hallgassák. Johannis ezzel a felszólítással minden bizalmat eljátszott, s magát
az oláh európaivá válást tette kockára. Hiszen, az oláh politikusok európaivá
válását (és ma már nem a mai Európára gondolok, amikor európaiságról beszélek,
hanem a hat évvel ezelőtti Európára… hiszen az oláh politikai a mai európai
politikának felel meg!), kifejezetten és egyedül a megszerzett kisebbség
megbecsülése, jogaiba való visszahelyezése és önkormányzatának elősegítése
biztosíthatja. S mit tesz erre az erdélyi, egykor volt szász kisebbségi elnök? Szembeköpve
saját nációját, s szembeköpve mind az oláhokat, mind a románokat… – tilt. Magyarán,
visszanyomja az 1920-as nacionalista mocsárba a végre – még ha csak politikai
érdekből is, de – felemelkedni, románná válni akaró oláh politikusokat, akik
már-már elnyerték volna ezt az elnevezést.
Johannis tehát egykor volt szász
létére, ma Bukarestben a legnagyobb (vagy legbutább) oláh – "megtisztelő" címre
tett szert. Hiszen sem szásznak, sem románnak nem lehet nevezni. Inkább mindkét
náció legaljasabb ellenségének, hiszen az egyiket elárulta, a másikat ismét
csúnyán lejáratta.
Kitől félnek vajon ezek bukaresti
percemberkék? Milyen kár érné őket, ha a magyarokkal és székelyekkel békében
próbálnának élni és belátnák végre, hogy az ellenségkeresés a saját életüket
mérgezi leginkább. Ők ébrednek rettegve, ők keresik azt, hol lehet újra és még
nagyobbat rúgni a magyarságba, a székelységbe, s ők kutatják folyton-folyvást,
hogy aznap épp kik akarják elcsatolni tőlük Erdélyt. S ők nem akarják levetni
magukról – ott Bukarestben – a különböző jogos, de rájuk nézve nem kifejezetten
hízelgő évszázados jelzőket.
Ha román lennék, inkább azzal
igyekeznék foglalkozni, hogy keressem a magyarok szeretetét, szolgáljam a
magyarok érdekeit is, és nagy szavak (hazug állítások) helyett valóban törekedjem
arra, hogy a román kisebbségi politika legyen irányadó és követendő a világ
kisebbségekkel rendelkező országai előtt. Ugyanis az erdélyi román értelmiség is
így látná ezt helyesnek. Elege van abból az őket is érintő magatartásból,
amelyet Bukarest gyakorol. Mert az erdélyi román értelmiség ott él, és tudja,
hogy a székely, a magyar nem marad hálátlan annak, aki segít céljai elérésében,
életminősége javításában, alapvető emberi jogainak tiszteletben tartása mellett.
A székely és a magyar nem ellensége a románnak, mert a székelyből és a magyarból
hiányzik az ostoba és alaptalan gyűlölet, s nem tör mások ellen, legfeljebb, ha
arra kerül a sor, védekezik. Ám azt sem jókedvében teszi, hanem védi saját kultúráját,
hitét, iskoláit, hagyományait… a létét, az életét. S nem általánosít, ha
bántják, ha támadják, hanem megnevezi azt, aki elköveti ellene az
embertelenséget, amelyből 1920. óta kijutott neki bőven. Noha a magyar
alapított iskolát először az oláh gyermekeknek… de nem is sorolom, mert felhánytorgatásnak
tűnnék… az pedig nem illenék hozzánk.
A székely és a magyar Erdélyben
és a Partiumban, békében szeretne élni, hiszen nem betelepedett, nem földfoglaló,
hanem édesanyja ott hozta a világra, s messzi ősei is e tájon születtek… miért
is volna bűnös, ha ragaszkodik ahhoz a nyelvhez, amelyen imádkozni tanították, amelyen
megtanulta, hogy minden ember Isten teremtménye, s még az ellenségeit is szeretnie
kell, ha magát kereszténynek vallja.
Mit is ért ebből a bukaresti
oláh, s mit ért ebből az az államelnök, amely saját, márkáért eladott népe
szenvedéseit is sárba taposva nekitámad egy másik nemzetnek saját országában, a
béke és az egymásrautaltság, a szeretet és az egyetértés helyett? Semmit, mert a
szász ma a magyarság ellenségeinél képezteti magát, s ott mondják meg neki,
hogy hogyan bánjon el a magyarsággal, de nagy pénzért még sajtótájékoztatót is
tarthatott Amerikában… „imázsa” jobbítása érdekében. Csak két nagyon lényeges dolgot
nem vesz észre a szerencsétlen buta szásza.
Az egyik, hogy a saját nemzetének
árt a legtöbbet azzal, ha nem az egységet és az összetartást keresi, ugyanis
Románia egységét és szabadságát nem a magyarok és a székelyek fenyegetik, területi
épsége nincs veszélyben… Romániát ma ugyanazok akarják szétverni, mint akik
Magyarország ellen áskálódnak. Johannis háborúba sodorja országát… ami nem kis
bűnként említtetik a világtörténelemben. Többen, ezért keményen megfizettek.
A másik, hogy Románia sem lesz
képes megvédeni magát az új honfoglalóktól, a pogány hadaktól, akik menekült
köntösben hamarosan Johannis mostani tárgyalásainak eredményeképpen a Regátban
kezdik majd új életüket. Mert Johannis ma Románia teljes elvesztését szolgálja,
s bár néhány ostoba bukaresti politikus nagyhangon hirdeti a régen lejárt történelmi
ostobaságát, miszerint Erdélyt nem adják el… Nem veszik észre, hogy Erdélyért ma
nem áll sorba senki, hogy megvegye. A magyarok és székelyek pedig nem vásárolni
akarnak saját szülőföldjükön, csak zászlóikat tennék ki, nyelvükön szólalnának
meg, s iskoláikban taníttatnák Románia jövendőbeli erdélyi magyar értelmiségét,
amely soha nem ártott a románságnak.
Tartok attól, hogy a fentiekből a
bukaresti oláh politikusok és a március 15-ét ócsárló részeges hajóskapitány is
csupán annyit értenek, mint az eritreai néger, aki értetlenül áll a német
bírság előtt, amely azért ítélné el, mert meghágta a német kecskét, s még egy
autókipufogót is boldoggá akart tenni…
Azonban bízom az erdélyi román
értelmiségében (és itt nem a Maros megyei főispánra, vagy a vásárhelyi
polgármesterre gondolok), amely értelmiség lát, hall és nincs benne primitív gyűlölködés. Csak
békevágy és egy szabad, független, sehová sem tartozó, önálló Erdély
szívmelengető jövőképe, amelyhez a szászból oláh politikussá változott elnök újabb
erőt adott botor tiltásával…
Stoffán György