A magyar társadalom valamit nagyon félreértett a kereszténységet illetően. Amikor a keresztény szellemiséget egy emberhez, egy párthoz kötjük, az abban a pillanatban elveszti a lényegét: Krisztust és az Ő tanítását, parancsait. Ha nem tartjuk be azt a tanítást, miszerint a császárnak a császárét, Istennek, ami Istené, és a császár védelmében megtagadjuk azokat az isteni parancsokat, amelyek között a felebaráti szeretet, az ellenség szeretete, és a „szeressétek egymást úgy, ahogyan én szerettelek titeket”, máris hazugsággá vált a kereszténységünk.
Lehet-e keresztény valaki, aki keresztény testvérét utálja, mert az másra szavazott? Lehet-e keresztény az, aki látja milyen bűnöket követett el a pártja, amelyben bízik, de nem rója meg érte, hanem megmagyarázza miért nem bűn az a bűn? Lehet-e másik keresztényt káromolva kereszténynek lenni? Be lehet-e skatulyázni egy egyházi személyt ebbe vagy abba a pártcsaládba? Nem, nem és nem… Mert a kereszténység nem politikai háborúságokban, nem gyűlölködésben és hatalommániában rejlik, hanem Krisztusban!
Lehet szimpatikus egy politikus, egy politikai párt elképzelése, programja, lehet és kell is a lelkiismeretünk szerint szavazni és ha megkérdeznek, lehet indokolni. Ám, egy-egy párt istenítése, egy-egy politikus imádata vagy gyűlölése nem vezet sehová. A szavazópolgáron semmi nem múlik, talán még az a választás sem, amiben oly sokan hisznek. A politika egy magától működő folyamat, amely minden időben pontosan ugyanazokat az egyetértéseket és gyűlölködéseket generálta és generálja a történelem során. Ha a háborúkat, az öldöklést, az egyházellenességet vagy az egyház iránti hűséget vesszük górcső alá, láthatjuk, hogy a történelem során semmi nem változott. Gyilkolhattak királyt, szavazhattak a társadalmak a háborúra vagy az ellen, ölhettek nemeseket, kirabolhattak kastélyokat stb… a folyamatok ugyanazok. Dózsa parasztjai vagy Rákosi prolijai ugyanazt tették, de a kapzsi, főurak is épp úgy rabolták meg a királyi kincstárat, mint a 21. század oligarchái, NER-ersei az államot… A politikai tehát egy, az átlagembertől távol álló folyamat, de ebben a folyamatban az átlagember marionett-figurakánt vesz részt. A hatalmasok rángatják, megöltik a lelkét gyűlölettel a másik párt iránt, hazudoznak neki, ígéretekkel traktálják és az átlagember a saját kapzsi irigységében mindent képes elhinni azoknak, akik belőle élnek, gazdagodnak, akik őt lopják meg.
A kereszténység, a krisztusi parancsok követése, az emberiesség, a szeretet azonban túllép ezeken az erkölcstelen hazudozókon, a politikai keresztényeken és Jézusra koncentrál. Nem foglalkozik a politika gyűlöletkeltésével, nem vonulgat az utcára gyűlölködni és nem szidja trágár kifejezésekkel azokat, akik politikailag másban hisznek. Inkább imádkozik értük, hiszen ők akkor szabadulnak majd fel a szellemi bilincseikből, ha megértik a kereszténység lényegét, ha igénylik a Jézussal való személyes kapcsolatot.
A keresztény embernek el kell határolódnia a politika mocsarától, és meg kell értenie a szeretet lényegét, ami nem abból áll, hogy a másik nyakába ugrom, hanem abból én magam nem szidom, nem gyűlölöm a másik oldalt kedvelő keresztény vagy nem keresztény embertársamat. Ha minél többen el tudjuk érni, hogy kikapcsoljuk a politikai nézeteket a mindennapok egyébként sem könnyű folyamatából, akkor a másik ember is rádöbben, hogy ő is tudna boldogabban, kevesebb probléma és kevesebb gyűlölet nélkül, a politikától szabadulva élni. Mert nem keresztény szólamok azok, amelyek 3,4 millió embert hazaárulónak, söpredéknek neveznek aztok, akiknek nem kevesebb a bűnük, mint az ellenfélnek… csak más kategóriában jeleskedtek.
A magyar, keresztény embernek meg kell szabadulni a kereszténységtől távol álló politikai kereszténységtől és magától, a politikától. Nem azzal kell foglalkozni, hogy ki mennyit keres, ki milyen pozícióban volt, van, ki, mivel utazott és mennyiért… mert ezek a kérdések a kapzsi és irigy, keresztényietlen szellemiségre utalnak. Ami bűn, azt bízzuk Istenre és ne akarjunk helyette ítélkezni. Mindenki megkapja a jussát az isteni igazságszolgáltatás által. Béke azonban csak akkor lesz, ha mi magunk megteremtjük a saját lelkünkben a békét, a szeretetet. Mert az a béke és az a szeretet kisugárzik, hat a környezetünkre. Nem kell hozzá pap, nem kell hozzá barokk templom… csak bizalom kell hozzá. Bizalom Krisztusban, bizalom az Isten teremtő szeretetében. És akkor mindegy lesz, kik ülnek a Parlamentben és hogyan ostorozzák egymást és mindegy lesz, hogy tesznek-e ki bármilyen zászlót a hídra vagy nem tesznek ki. Az ő dolguk, az ő bűnük… de mi, magyar keresztények maradjunk ki ebből a szánalmas és beteges politikai világból. Mert SEMMI NEM MÚLIK RAJTUNK. Csak a belső békénk és a kereszténységünk…
Stoffán György