A választási kampányok idején minden szemét a felszínre tör. Mint árvíz idején a pottyantós klozet tartalma. Így van ez ma is. És az ember nem is foglalkozna ezzel, hiszen négyévenként ismétlődik a hülyék karneválja, az ígérgetők, a hataloméhesek, a pénz után vágyók farsangi, de inkább Lipót-mezei felvonulása, amely a maga nemében veri a velencei karnevál forgatagát. A szellemi és lelki üresség, valamint a nemzetárulás és az emberi hülyeség összevont Guinness-rekordja a magyar választási kampány.
A szórakoztatás mellett azonban van ennek a bolondériának néhány olyan eleme, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül, pestiesen szólva: amiért már pofon jár!
Az aljasságnak és a hülyeségnek is vannak határai, még ha nem is annyira látványosak, mint az a bizonyos trianoni határ, amely elválasztja Magyarország egyes részeit, annak lakosságával együtt a többi résztől. Nos, épp itt van az a pont, ami miatt bizony pofon járna: a „határon túliak” szavazati jog.
A primitív ellenzék-ellenség zászlajára tűzte a szavazati jog elvételét mindazoktól, akik akaratuk ellenére és megkérdezésük nélkül idegen megszállás alatt élnek saját magyar szülőföldjükön. Aki effélével kampányol, az bizony néhány apróságról vagy megfeledkezik, vagy olyan műveletlen hülye, hogy még nem hallott 1920-ról és 1947-ről.
Azaz, nem hallott arról, hogy Magyarország kétharmadát, annak lakosságával együtt idegen megszállás alá helyezte az a „remek társaság”, amely mára már az egészet felosztaná, ha tudná, de amellyel a magyar politikai „elit” holtomiglan-holtodiglan szövetséget kötött „felsőbb utasításra”. Aztán az Antall-i és a Horn-i vezetés alapszerződésekben rögzítette a fennálló, törvénytelen alapokon álló helyzetet, amit normális, érző magyar ember soha nem fog elfogadni.
Igaz, jelenleg is hallunk olyan ostoba és igaztalan politikai megnyilvánulásokat, hogy a megszállókkal baráti, jó viszonyban vagyunk, hogy közös történelmünk okán beheggednek majd a sebek, de korábban arról is szó volt, hogy Schengennek köszönhetően megszűnnek az ellentétek, hiszen nem lesznek határok…. stb. Közben persze a magyarok elleni uszítás, mind a tótok, mind az oláhok és rácok részéről tovább folyik, már-már a mindennapi életet is lehetetlenné téve.
Ebben a helyzetben szembesülünk azzal a proletár gyűlöletből fakadó elképzeléssel, hogy a határon túliak szavazati jogát is megszüntetné néhány, a műveletlen, tudatlan, magyar söpredéket tömörítő politikai közösség. Az egyik ok és indok erre az aljasságra az, hogy a megszállt területeken, de magyar szülőföldjükön élő honfitársaink maximum két képviselőt juttathatnak be a magyar parlamentbe. A másik ok és indok, hogy ezt a lehetőséget az Orbán-kormány adta, és mint tudjuk, ami ettől a kormánytól ered, azt hazaáruló, primitív, proletár ellenzékünk gyökerestől ki akarja irtani. Ez esetben a kiirtás szó, sajnos szoros, de facto értelemben szerepel.
Ezek a politikai niemandok büszkék a saját ostobaságukra, de azzal nem számolnak, hogy csaknem minden csonkaországi családnak vannak erdélyi, felvidéki és délividéki rokoni, baráti kapcsolatai és kötődése a jelzett területekhez. Így az ellenzéki politika saját lehetőségeit szűkíti, már az elgondolás nagydobra verésével is. Persze, vannak „árnyékszékelyek” és „gyászmagyarok”, akik odaállnak ennek a jelzőzhetetlen társaságnak a körébe, mert pénzt, előmenetelt remélnek sajátjaik elárulásáért, de ezek jelentéktelenek a hazai politikai életben és inkább megvetést érdemelnek és kapnak, semmint támogatást.
Mindazonáltal, ez a választási rendszer nem a legjobb a „határon túliak” számára. Már harminc éve is leírtam, amikor még nem volt állampolgárság, és szavazati jog, hogy a határon túliaknak saját képviselőt kellene delegálniuk a magyar parlamentbe, hiszen születnek olyan törvények és intézkedések, amelyek őket is érintik, de jelenleg a fejük fölött döntenek a sorsukról, a nekik szánt támogatásokról, a kedvezményeikről, amelyek így nem ellenőrizhetők…
Ezért, a megszállt területekről, akár ezek régióiból is külön-külön (Pl: Partium, Székelyföld, Bánság) szükséges volna, a magyarországi képviselőkkel azonos jogú képviselőket delegálni a magyar parlamentbe, a szlovákok, a románok, a szerbek, az ukránok és az osztrákok által megszállt magyar területekről, hogy saját ügyeikben magyar képviselőkként járhassanak el. Hiszen azokat, akiket ma listáról juttatnak be a megszállt területekről (összesen egy vagy kettő), nem biztos, hogy bármiben is képviseli tudják ezt az üldözött és jogait vesztő magyar nemzetrészt.
A kavalkád, a hülyék farsangi felvonulása tehát, áprilisig folytatódik, és erkölcsileg egyre mélyebbre süllyed, ami részben jó előjel is. Az aljas nemzetellenesség, a tömeggyilkos őssel bíró politikusok, a jellem és erkölcs nélküli, hataloméhes senkik, mindig elbuknak és elbuktak a történelem során. Igaz, sokszor nagy áldozatokat követel a jók közül is az ő bukásuk, de a jó és nemes áldozatokat pótolja az isteni Kegyelem.
A megvetés gyalázatos poklából azonban, nincs visszaút…
Stoffán György