Van
baj elég –, ahogyan Erdélyben mondani szokás, ám mostanában mintha szaporodott
volna. Romániában hónapok óta zajlik az elnökválasztás körüli cirkusz,
tüntetések, elnökjelölt kizárása, eredmények megsemmisítése, új forduló, új
jelöltek stb. Egy kicsit olyan ez, mint amikor a gyermekek kártyáznak, és ha
nem megfelelő a kihúzott lap, visszateszik, majd addig húzogatnak új lapokat,
amíg a kedvező elő nem kerül. Egy normális világban ezt semmiképpen sem lehetne
komolyan venni, ahogyan a fehér csíkot felszívó ukrán, francia, angol és német
vezetőket sem. Egy normális világban, normális emberek, ezeket már régen a
történelem szemétdombjára dobták volna. Egy normális világban…
Ebben
a világban azonban, a tüntetésen verekedő, bukott csendőrt, magyar katonai
sírokat gyalázó, magyarverő senkit meghívják az amerikai elnök beiktatására és
patriótának, kereszténynek nevezik. Mi magyarok pedig, tőle várjuk a józan
párbeszédet. Furcsa, tébolyult világ…
Ma
elszabadultak az indulatok Magyarországon is, és olybá tűnhetett, hogy aki ez
ellen a „párbeszéd” ellen szólt, az egyszerre kormányellenes és romángyűlölő.
Mindenki a diplomácia és a román politikai helyzet szakértőjévé vált a
közösségi oldalakon. Pedig, csupán annyit jegyzett meg néhány földi halandó,
magyar szellemű ember, hogy Pannonhalmán talán még sem kéne George Simiont
megemlíteni. Hiba volt, nem kellett volna. Ezt, talán maga a Miniszterelnök is
elismeri később. Az internet bősz népe azonban, addigra már egymásnak feszült.
Sikerült a bolhából elefántot csinálni. Végül is…, minden csoda három napig
tart.
A
„Románia szakértők” azonban, a bögyömben vannak. Nem először és valószínűnek
tartom, hogy nem is utoljára. Úgy vélem, nem árt egy-két dolgot tisztáznom ezekkel
a tévelygőkkel.
Először
is – nem vagyok román-gyűlölő. Vannak román ismerőseim, román barátaim, akikkel
kölcsönösen tiszteljük és becsüljük egymást. Csakhogy, a tiszteletet nem lehet
kikövetelni, sem elvárni. Csak kiérdemelni. Kiérdemelni pedig, egyenes
gerinccel, becsülettel és emberséggel lehet. Ha valaki nem tud a tükörbe nézni,
ne várja el mások tiszteletét. A gerincesség a saját nemzete iránti
elkötelezettséggel és büszke nemzeti öntudattal kezdődik. Ha pedig, valaki
megalkuvó, szolgalelkű, talpnyaló, azt más nemzetek fiai sem fogják becsülni, hanem
megvetik. Ez a szabály érvényes úgy Erdélyben, ahogyan máshol is. Nem vagyok
hajlandó hazudni. Nem mondom azt, hogy Romániában minden rendben van és dúl a
sokak képzeletében élő „demokrácia”. Nos, nincs demokrácia. Senkinek sincs.
Nincs magyarnak és nincs románnak sem. Egyformán küszködik a nép a
mindennapokban és a jóléti hazugság máza alól kilóg a szomorú valóság lólába.
A
megálmodott „Nagyrománia” már régen nem a románoké. Nem az övék Erdély, ahogyan
a miénk sem és nem az övék Ó-Románia sem. Elhordják az idegenek az erdőket, az
altalaj kincseit, birtokolják a termőföldet, a hegyeket, az emberek életét,
sőt, lassan a gondolataikat is –, ha így haladunk. Idegen hadsereg állomásozik
a földjükön, és idegenek parancsolnak a mindenkori bukaresti vezetésnek is.
Simiont
is úgy terelgetik a mioritikus tájon, országjárása közben, akár a jámbor,
tudatlan birkát. Ez szó szerint értendő egyes felvételek tanulsága szerint,
amikor Simiont két markos ember karjainál fogva terelgeti az ellenkező irányba…
A nép azonban hiszékeny és hergelhető – ott is. Csőcselék akad mindenhol.
Ahogyan minden választás előtt, úgy most is föllángolt a gyűlölet. Három nappal
ezelőtt autóztam a Partiumban. Betartottam a sebességkorlátozást. Lakott
terület…, a román rendőr félelmetes – elevenen él az emlék még a
Ceausescu-rezsim óta. Kerülgettek az autósok – a rendszámtáblán különböző román
megyék rövidítései – előztek, villogtak, dudáltak. Nem értettem az egészet.
Egyikük elém vágott és megpróbált leszorítani. Hirtelen megvilágosodtam –
magyar rendszám van az autómon. Nem voltam jó hangulatban. Elöntött a vak düh.
Heves jelbeszéd kíséretében eszembe jutott az ízes román tájszólás is. Amikor
csillapodott a haragom, eszembe ötlött, hogy így játszadozik velünk, emberekkel
a politika és annak igazi irányítói. Szomorú. Ugyanez történik a tömegekkel.
Nem foglalkoznak a valós, megoldásra váró problémákkal, ami magyart és romát
egyformán nyomorít. Nem emlegetik a lej rohamos romlását, az egészségügy, a
gazdaság problémáit, az oktatás gondjait, csupán a gyűlöletet hirdetik,
terjesztik, akár a pestist. Románia sohasem fog igazán talpra állni és húzza
magával Erdélyt is, pedig, az ott lakók, magyarok, székelyek, németek és
románok egyformán szeretik, otthonuknak tekintik. Nem várhatnak semmi jót,
hiszen a mindenkori hatalom, a bukaresti kormány tagjai, a mindenkori
államelnökök eladják a lelküket is az ördögnek, csakhogy hatalomhoz és pénzhez
jussanak. Az igazi hatalom pedig, a globalisták kezében marad, ahogyan eddig
is, amióta létezik Románia, hiszen ők maguk hozták létre és nem a népnek, nem a
románoknak. A szegény, megvezetett tömegek pedig, továbbra is birkaként
bégetnek és parancsra harapnak egy hazug ígéretért, egy álomért, ami sohasem
válhat – velük és nekik – valóra.
Nekünk
egyetlen dolgunk maradt: kitartani a viharban, mint a jó gazda, és várni.
Kivárni, hogy a történelem Ura ezen a velejéig romlott világon újra rendet
teremtsen…
Cz.A.