Mostanában egyre többet hallani arról a drámai statisztikai adatról, amely az elmúlt év népesedéséről szól. 77 ezer gyermek született és ez a szám semmi jóval nem kecsegtet a magyarság jövőjét illetően. Mint az közismert tény, a rendszerváltásnak nevezett időszakot levezénylők arról állapodtak meg akkori európainak mondott tárgyalópartnereikkel, hogy húsz-harminc éven belül a magyar lakosság számát kilencmillió alá csökkenik. Igaz, ezt a hírt a kilencvenes években erősen cáfolták, és aki közre merte adni, vagy írni próbált róla, az évekig járhatott – valamilyen aljasul koholt ügy miatt –, vádlottként a bíróságokra. A tény azonban tény maradt, amit a mostani statisztika vastagon igazol.
Az Orbán-kormány igyekezett és igyekszik ma is ezt a tendenciát megállítani, ám az a módszer és elképzelés, amelynek mentén megoldani szeretnék a problémát, rossz kiindulópontból, rossz irányba halad. Erre is bizonyíték a már említett statisztikai adat. Ha ugyanis a családtámogatási rendszer bevált volna, akkor ama bizonyos születési adat nem volna ilyen gyászosan alacsony. Két probléma is felmerül ezzel a támogatási rendszerrel kapcsolatban: egyrészt az, miszerint mindent anyagiakban mérnek, másrészt az oktatás-nevelés hiányosságai nem családcentrikussá, hanem pénzcentrikussá teszik a jövő generációit. Ha pedig pénzcentrikus a társadalom, akkor nem vállal maga fölé olyan terhet – a gyermeket –, amely a saját jólétét korlátozza, szűkíti. A család fogalma sem érthető a mai, legtöbb esetben csonka családban felnőtt fiatalság számára. Hiszen, amit otthon lát, amit otthon megtapasztal, az jórészt inkább elrettentő, semmint a családalapításra inspiráló példa.
Nagy kérdés persze, hogy azok a milliárdos és milliomos politikusok, akik meghatározzák a családtámogatások milyenségét, rendszerét, mennyire látnak még bele reálisan, a társadalom mindennapi problémáiba. Hiszen, ezek az emberek nem ismerik a kenyérgondokat, nem látják a hiányos, rosszul megalkotott családtámogatási törvények visszahatásait, és voltaképpen egy egészen más dimenzióban élve, egészen más képet alkotnak az egyszerű nép életéről. Gyermekeiket elitiskolákban taníttatják, amely iskolák némelyike még a neveléslélektan és a gyermeklélektan, netán erkölcstan és vallásórák jó szellemiségét oltják a gyermekekbe, ellentétben a központosított, de ugyanakkor felszalámizott köz-, és szakoktatás intézményeivel, amelyekben – a túlhajszoltság és a fölösleges oktatási hivatali és minisztériumi adminisztrációs elvárások miatt –, sem idő, sem energia nincs a nyugodt, kiegyensúlyozott oktatásra, nevelésre. Ám, ezekbe az intézményekbe járnak a társadalom túlnyomó többségének gyermekei. A gyermekek nem hallanak családról, családalapításról, gyermekvállalásról, erkölcsről, tisztességről, és nem ismerik a társadalom családra épülő rendszerét, a szeretetet, az alázatot és az empátiát, amely a családok összetartó ereje. Ezeknek az alapvető fontosságú követelményeknek sem a kormány, sem az oktatásügy nem tesz eleget, nem törekszik arra, hogy már koragyermekkorban a lélek nevelésére energiát, tudást fordítson. Ezek nélkül viszont nem lesz értelmes, család után vágyó, családszerető és hűséges generáció. A keresztényi érzésvilágról és elkötelezettségről vagy a zsidó családcentrikusságról még nem beszéltünk… Tehát, amikor a jelenlegi helyzetben kereszténységről, családtámogatásról, jövőről esik szó, akkor olyan skizofrén állapotról beszélünk, amelyben ott a kapitalizmus kereszténységgel ellenkező szemlélete, ott az unió, szuverén államokat és a nemzeti oktatást felszámoló tevékenységének követése, a hangoztatott keresztény értékrend és a nemzeti hagyományok őrzése. Olyan szellemi és értelmezési zavar ez, mint a szocialista demokrácia és a proletárdiktatúra egymással ellentétes fogalma…
A konkrét, anyagiakban mérhető családtámogatási rendszer is súlyosan hibás. Hiszen, a munkanélküli, alacsonykeresetű vagy a vállalkozó által borítékban kiegészített fizetésű emberek és a milliárdos újgazdagok közötti különbség áthidalhatatlan. A jelenlegi úgynevezett családtámogatási rendszerben csak azok járnak jól, akik kiemelkedő fizetéssel, jó körülmények között élnek, hiszen az ő adókedvezményük sokszorosa a nehéz sorsú polgárokéinak. Az érthető, hogy a családi pótlékkal csínján bánik a kormány, hiszen a kilencvenes években egy bizonyos népcsoport a családi pótlékra bazírozva olyan „bébibummot” hajtott végre, amihez fogható még nem volt. A kapott pénz pedig vagy az uzsorásnál, vagy a kocsmában landolt. Tehát, sem a családi pótlék emelése, sem a most alkalmazott adókedvezményes megoldás nem célszerű és nem támogatás, mert diszkriminatív és nem juthat el minden rászorult családhoz. Viszont hitelek felvételére ösztönözni a fiatalokat, súlyos lelkiismeretlenség, de érthető, hiszen a hitelfelvétel is a kapitalizmus egyik kizsákmányoló rákfenéje, tartozéka. Ám, hozzá kell tenni, hogy ezekhez a hitelekhez sem jut hozzá minden, arra rászorult fiatal, és az mondhatja magát szerencsésebbnek, aki nem jut hozzá!
A népesség fogyás és a néplélek állapota is szorosan összefügg. Az a politikai pankráció, a folyamatosan erőltetett 42 fokos láz fenntartása, a valós és vélt ellenségképpel való riogatás és gyűlöletkeltés, a rövidtávú hatalomszerzés és – megtartás mentén, valamint az elmúlt tíz év plakátkampányai, jóvátehetetlen rombolást okoztak a magyar néplélekben. E politikai és erkölcsi rombolás súlyosan káros következményeit még felmérni, felfogni sem tudjuk!
Ha bírálsz, adj ötletet a megoldásra is! - mondják sokszor. És igazuk is van, hiszen a bírálat nem valami, valakik ellen szól, és nem baloldalról vagy a liberális kígyófészekből jön, hanem jobbról, jobbító szándékkal.
Meg tudjuk határozni, mennyi pénz marad az adókedvezménnyel a lakosságnál. Ha ezt az adókedvezmény által a lakosságnak hagyott pénzt felosztanánk egy tisztességes rendszerben, akkor egy jól körülírható társadalmi rétegnek jutna belőle. Tehát, havonta kaphatna a munkahellyel rendelkezőkön kívül az a család is, ahol a szülő regisztrált(!) munkakereső, aki az év nagy részét betegség miatt otthon, betegállományban kell, hogy töltse, aki a gyermek betegsége miatt otthonápoláson van etc. A kör meghatározása a szakemberek dolga.
Ehhez azonban sokkal szigorúbb ellenőrzésekre volna szükség. Ma, a legtöbb vállalkozás úgy működik a magas járulékok miatt, hogy a bérminimum és a valós bér közötti különbséget a vállalkozó borítékban adja oda a munkavállalónak. Ez ugyan megoldás, csak nem képez nyugdíjalapot. Tehát, a törvények betartatása, az ellenőrzések végkimenetele sem „pofára” kellene, hogy menjen, hanem legalább ezen a területen, ami a nép jólétét biztosíthatná, valóban élne az állam a jogállamiság, a törvények mindenkire vonatkozásának elvével. Mert ma csak foltozgatunk, ügyeskedünk és dicsőítjük magunkat, jó alapot adva az ellenzéknek a támadásokra. Ez pedig a mai társadalom ellenzék által generált szellemiségét ismerve, legjobb esetben, belső feszültséget, legrosszabb esetben számunkra bukást jelent!
Stoffán György
Ps: „Korunk nagy tévedése az volt, hogy az emberi szellemet az anyagi jólét keresésére hajlítottuk – sőt, mondhatni meghajlítottuk. Az emberi lelket fel kell emelni, a tudatosság, a szépség, az igazság és az igazságosság, az önzetlenség és a nagyság felé kell fordítani. Csak itt, és kizárólag itt találhatja meg az ember a békét önmagával – és ennek következtében a társadalommal is.” (Victor Hugo)