Ebben
az időszakban, március 21-e és augusztus 1-je között, szinte minden napra jut
egy-egy gyászos emlékezés, és minden gyászos emlékezés a vörös söpredék
bűneiből ered. Most is emlékezünk, mert emlékezni kötelező! Véletlenül sem
mehet feledésbe az a mindeddig megtorlatlan bűntömeg, amely 1919-ben Cohen
(Kun), később pedig, Rosenfeld (Rákosi) és Kádár gyilkos, moszkovita, hazaáruló
kommunistái követtek el. Ma, egy szentendrei fiatal pap brutális meggyilkolására
emlékezünk. Dr. Kucsera Ferenc semmit nem követett el, nem volt halállistás, de
a söpredék mégis úgy döntött, hogy meg kell halnia. Öt pomázi kommunista gazember
vállalta, hogy a mindössze huszonhét éves segédlelkészt agyonlövik. A Duna-partra
vitték, lelőtték, majd holttestét ott hagyták egy napra. Később, hevenyészve,
pár lapát földet dobtak rá a temetőárokban. 1929-ben került végső nyughelyére,
a Kálváriára. Nem árulta el, hogy ki őrizte a Péter-Pál templom kulcsait és ki
harangozott jelt adva az ellenforradalmároknak… ezért meg kellett halnia.
(Jászkarajenőn,
1919. május 4-én, két papot ölt meg a kommunista Dobák Imre, kifejezetten és
bevallottan is, a papok iránti gyűlöletből. Soha nem ítélték el, soha nem
vonták felelősségre Kósa József plébános és Hornyik Károly káplán megöléséért.)
A
holnapi gyászos megemlékezés, a hamis váddal halára ítélt és kivégzett Tóth
Ilonkáé. 1957-ben akasztották fel, mert a forradalom alatt szolgálati helyén, a
kórházban – ahol nappal sebesülteket gyógyított –, éjjel röplapok sokszorosításában
vett részt. Mint fiatal hatodéves orvostanhallgató, nem nézte, hogy a kezelt
beteg forradalmár, ÁVÓ-s vagy orosz katona. Számára a hippokratészi eskü volt a
mindenekfeletti törvény. A röplap sokszorosítás miatt azonban az ügyész
halálra ítélte és az ítéletet 1957. június 28-án végrehajtották. Emlékét Wittner
Mária, 1956. másik kiemelkedő hőse őrizte haláláig.
S
amíg mi emlékezünk, addig a vörös kór ismét felütötte a fejét Európában, így –
többek között – Németországban Lenin-szobrot emeltek, a kommunista bűnök pedig,
Európában, ma már nem számítanak bűnnek, noha a bolsevik eszméknek százmillió
áldozata van a földkerekségen. A magyargyűlölet, a vörös eszmék, a söpredék
ismét feltörekvőben van, s mind a magyar nemzet, mind a keresztény hit hirdetői
újra halálos veszélyben vannak. És nem az a kérdés, hogy ismét lesznek-e
áldozatok, hanem az, hogy mikor, és hányan…
Emlékezni
kell, de nem elég! Fontos volna megerősíteni állásainkat, hallatni a hangunkat
és ellenállni a ránk törőkkel szemben. Mert Magyarország nem él túl még egy háborút,
magyar-, és keresztényüldözést! Itt az ideje tehát, a rendcsinálásnak, a józan
és egyenes gondolkodásnak, a valós kárpát-medencei nemzeti összetartásnak, hogy
a megemlékezések ne csak megszokott lehetőségként ismétlődjenek évről-évre, de
legyünk méltók is eleink hősi vállalásaihoz, és a megemlékezéseknek legyen
erkölcsi alapjuk is…