Sokszor hallottam szüleimtől, nagyszüleimtől, a nyár egyik fő attrakciójáról, amikor megjelent az öreg oláh a birtokon a medvéjével. A medve táncolt, s az öreg oláh a kapott pengőkkel boldogan távozott egy másik faluba, egy másik birtok lakóinak örömére. És az öreg oláh, mint a drótos tót, a verklis és a vándor üveges, a Kárpát-hazát bejárva, ősszel hazatért, s nyáron keresett pénzből élt családjával a következő tavaszig, amikor ismét elindult a Magyar Királyságot bejárni… medvét táncoltatni, fazekat foltozni, a bérházak lakóit a verkli dallamaival szórakoztatni, s a betört ablakokat megjavítani…
Amikor Magyar Péter megkezdte országjárását, valamiért az öreg, medvetáncoltató oláh jutott az eszembe. Igaz, az öreg oláhnak volt lelkiismerete, felelősségérzete, hiszen a családjáért vállalta a nyár viszontagságos utazását, és adott is valamit a produkcióval azoknak, akik kíváncsian nézték végig a medvetáncot, amelynek azért volt előzménye, hiszen a medve nem magától táncolt… hanem hosszú idomítás eredményeként emelgette a lábát… a nép pedig kíváncsian szemlélte, a gyerekek az első sorba furakodtak, kijőve a templomból a vasárnapi istentisztelet vagy szentmise után. A földesúr gyermekei is ott tolongtak a kíváncsi szemlélődők sorában, s maga a birtokos és a lelkész is mosolyogva nézte az erdélyi levegőt hozó öregembert, aki diktálta a taktust a borzos főszereplőnek…
Ez a világ elmúlt… elmulasztották. Ma minden fordítva van. Nem a békés falu lakosságát szórakoztatta a mai medve nélküli medvetáncoltató, hanem békétlenséget visz a kíváncsiskodók közé, feléleszti a gyilkos hajlamot, amely minden emberben ott lappang, és hazugságaival gyűlölködést teremt. Az emberek pedig várják a produkciót, kíváncsiak, és jól érzik magukat, mert ők is gyűlölködhetnek egy sort. És ma, a produkcióért, nem a nép adja a jutalom-pengőt, hanem azok fizetnek neki, akik a medve nélküli medvetáncoltatót odarendelik káoszt teremteni. És, persze… ez a medvetáncoltató nem öreg és nem is oláh, inkább csak ortodox… Olcsó mulatság volt ez a pár hétig tartó, medve nélküli, az emberi kíváncsiságra és minden emberi rossz tulajdonságra épülő országjárás. Ám, véget is ért. A kíváncsiság viszont, örök. Hiszen, mindegy, hogy egy medve táncolt a falu főterén néhány filléres adományért, vagy egy nagyra nőtt papucsállatka mutogatja magát ingyen.
Változik a világ… Akár medvetáncoltatásról, akár gerinctelen egyedekről van szó… azokat látni vágyik a nép. Ám, attól még a nép nem lesz sem medve, sem papucsáll
Stoffán György