Elnézve a mai, magyar sajtó erkölcsi mélységeit, meg kell állapítani a szomorú tényt: a mai, magyar újságírás minden olyan feltételt, erkölcsi normát, kötelező objektivitást és hitelességet nélkülöz, ami alapfeltétele volt egykor ennek a hivatásnak. Az elmúlt évtizedekben egyre inkább kétpólusúvá, pártelkötelezetté, stílustalanná vált az írás ebbéli tudománya, emiatt pedig elveszett magának az újságírásnak a méltósága, hitelessége. Különösen fájdalmas ez, az úgynevezett nemzeti elkötelezettségű orgánumoknál írók esetében, akiknek az volna a feladatuk, hogy harag és elfogultság nélkül, az igazat és csakis az igazat vessék papírra a haza és a nemzet érdekében. Pártelkötelezettség nélkül! Hiszen a politika és a pártok nem hordják a zsebükben a bölcsesség kövét, így, sok olyan hibás döntés, törvény, határozat születik, amelyekre nem csak fel lehet, de kötelező is felhívni a figyelmet.
Ezzel
szemben, ma már nem így működik a média. Politikusok, politikai pártok
határozzák meg azt, hogy mi jelenhet meg, és mi nem jelenhet meg a politikai
oldalak médiumaiban. Függetlenségről egyik oldalon sem beszélhetünk. Ha pedig –
a demokrácia nevében megválasztott – politikusok utasítására készülnek írott
sajtóanyagok, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a megjelent cikk szellemi és
erkölcsi szintje nem az újságíró értékeit tükrözik, hanem a politikusét. Ez
pedig nem garancia arra, hogy építő, erkölcsileg kifogástalan, hiteles hír
jelenik meg, hanem olyan, amilyet a politika pénzért megkövetel. Számtalan effélét
láthattunk az elmúlt időszakban.
A kézi irányítású média az utóbbi időben súlyos károkat okoz/okozott a társadalom erkölcsi felfogásában. Hasonló a mai média rombolása azokhoz a bírói ítéletekhez, amelyekben nem a társadalmi elvárás és megítélés jelenik meg, hanem a bíró szabad, egyéni döntése, amely szintén romboló hatású lehet, ha nem a társadalom által elvárt erkölcsi normát tükrözi. Az újságírás azonban, ennél veszélyesebb és felelősségteljesebb kéne, hogy legyen, hiszen a lapok, az internetes oldalak, nap-nap után sulykolják az esetenként rendkívül káros politikai téziseket, erkölcsromboló meglátásokat, amelyeket pártelkötelezettsége okán, szentírásként fogad el az olvasó.
Mi
lenne tehát, a publicista, az újságíró alapvető kötelessége, hivatása?
Elsősorban
az objektivitás, az újságírói etika betartása, a politikai elkötelezettség
nélküli hírközlés, a színtiszta igazság kommunikálása, a magyar nyelv
gazdagságának feltárása és természetesen, a trágár szóhasználat teljes
kizárása. Magyarán: az újságírónak az – volna – a hivatása a nyelvi kultúra
terjesztésén kívül, hogy politikai tisztánlátást biztosítson, az erkölcsi
normákat erősítse, és összességében pozitív hatást gyakoroljon az olvasóra, a
társadalom egészére, kulturáltan, stílusosan.
Ehelyett, lázítást, a gyűlölet szítását, a rossz emberi tulajdonságok előtérbe helyezését és generálását tapasztaljuk, mert az újságírói hivatás a politika jólfizetett, ócska cselédjévé alacsonyodott. Olyan alja személyzet lett az újságíróból, aki bármit megtesz, ha megfizetik. Visszavezethető ez a jelenség a fent említett politikusi elvárásokra, utasításokra. Konzervatív, hagyományos, kulturált, etikus és el nem kötelezett újságírás ma már nincs, vagy csak elvétve található.
Más
az egyén, az újságíró megítélése, hiszen egy tisztességes, nemzeti
elkötelezettségű újságíró nem tud, és nem is akar a másik térfélen jeleskedni,
ahogy a baloldali publicista sem vágyik a nemzeti oldal sajtójába (Bár vannak
kivételek, akik ma már múltjukat feledve, fizetett jobboldaliként a leghangosabban
„imádkoznak” a nemzeti média templomában.). Viszont, a politikai eszmék
különbözősége miatt nem volna kötelező, de nem is volna szabad vérre menő,
kulturálatlan és etikátlan sajtóanyagokat megjelentetni, vádaskodni és
rágalmazni oda-vissza. Volna lehetőség bizonyos szellemi szinten felül emberi,
tisztességes vitára, de ez a szellemi magaslat ma hiányzik mindkét térfélen!
Sajnos, a jelenlegi mélypontról nagyon nehéz visszatérni az egykor európai mércével is kiemelkedően erkölcsös és objektív magyar újságíráshoz, mert részben már hiteltelenek és kulturáltságukban is megkérdőjelezhetőek lettek a sajtó munkatársai, részben pedig, a társadalom is alkalmatlanná vált megérteni a szellemi magaslatokat, a tisztességes hírközlést, az objektivitást, hiszen a sajtó három évtizedes züllése, szándékos lezüllesztése átterjedt és beleívódott a közgondolkodásba.
Az
egyházi sajtó is politikai, erkölcsi, erkölcstelenségi, hívő és hitetlen
darabokra szakadt, mert alárendelte magát különböző szellemi vonulatoknak, hitbéli
relativizálódásoknak, konzervatív és konzervatív-ellenes szellemiségeknek.
Ennek súlyos okai vannak, ugyanis minden egyházi médium igyekszik lépést
tartani a mai kor követelményeivel, feledve az egyházi tanításokat és Jézus
egyértelmű parancsait, tanítását. Ma, egy-egy egyházi vezető véleménye előbbre
való, mint Krisztusé… és az extrém, kétezer éve nem divatos kívánságaikat
felsoroló papok lettek az főszereplők, azokkal a reverendás vagy a ferences
csuhát jelmezként viselő celebekkel együtt, akik erkölcsi vagy hitbéli
szempontból nem igazán számítanak példaképnek.
A katolikus és a protestáns sajtó, hasonlóan a civilhez nem mutat reményt arra, hogy az egykori lelki, szellemei magaslatokba emelkedjék. Az engedelmesség és a mai világhoz való alkalmazkodás kizárja a szellemi és hitbéli újjászületést, s nem lesz olyan érték többé, mint a régi Szent Ferenc Hírnöke, a Fehér Barát vagy a Szív újság… Igaz, a média szakok és az újságíróképzés nem is ezt tűzte ki célul. Ma, mint számos más humán képzésben, az újságíróképzésben és a média szakokon is mindössze azt igazolja a diploma, amit régen a cselédkönyv mellé tett ajánlólevél. Pedig ma, nagy szükség volna mind a civil, mind az egyházi sajtó eredeti hivatásának újraépítésére. Mert a további lélek-, és erkölcsrombolás súlyos társadalmi veszélyeket rejt, ugyanis, a magyar, keresztény értelmiségnek sem lapja, sem igazi képviselete nincs ma Magyarországon! Minden fórumot elborított és átitatott a párthovatartozás átkos és romboló szelleme.
Mondhatnánk: ha ílyen marad a magyar sajtó, vagy még jobban lezüllik, az maga lesz – a ma már amúgy is reszketeg lábakon álló – társadalmi erkölcs teljes összeomlása, megsemmisülése…
Stoffán
György