Minden évben ünnepeljük március idusát, a forradalmat, mint nemzeti ünnepet. Ám, senki nem gondol bele, hogy voltaképpen mi is volt ez a fellángolás, és milyen érdekek álltak a háttérben.
Számomra
inkább jelent ez az úgynevezett ünnep egy sötét korszakot elindító és idegen
érdekeket szolgáló megmozdulást, semmint nemzeti forradalmat, hiszen ami egész
Európában egyszerre szerveződik és tör ki, az nem lehet egy-egy nemzet sajátja
még akkor sem, ha nemzeti érdekekre hivatkozik, ha a nemzet fiatalságát szervezik
be.(Lásd; a traktoros felvonulásokat napjainkban!)
Ha
párhuzamot vonunk a mai kor és az 1848-as lázadás között, akkor világossá
válik, hogy ma ugyanaz történik, mint akkor, csak, a mai korban Kamugeri vagy
Donát Anna lenne Petőfi. Ugyanis, attól kezdve, hogy a büntetett előéletű
fiskális, Kossuth a magyar Szent Koronát össze akarta törni és a Dunába dobni, valamint
a címerről eltávolították a Szent Koronát, számomra nem egy nemzeti felkelés ez
a forradalom. Az is érdekes a mi nagy forradalmainkban, hogy mint Európa többi
országban, a Magyar Királyságban sem emlegették a forradalmak idején a kereszténységet,
a hitet, a Magyarok Nagyasszonyát. Azaz, azokat a nemzeti hagyományokat, azt a
hitet, amely ezer éven keresztül megtartóereje volt népünknek. Ha emlegették,
akkor, mint ellenséget, kiirtandót, az államtól elválasztandót.
Tehát, a ’48-as forradalom egy liberális, külföldről szervezett, szabadkőműves hadművelet volt az európai királyságok megdöntésére, az 1789-es őrült és emberellenes francia elvek és szellemiség szerint.
Mindezek ellenére nem lehet elítélni azokat a fiatalokat, akik politikai tapasztalat, és általános ismeretek nélkül részt vállaltak ebben a végzetes, liberális drámában, hiszen ők nem látták akkor, hogy mit szolgálnak, miért és kiknek az érdekében adják drága ifjúságukat, életüket. Valóban hittek abban a forradalomban, abban az eszmében, amely globalista, és a szuverén nemzetek ellen irányuló szabadkőműves, Európát lángba borító szervezés végeredménye volt. A forradalmat követő szabadságharcban már megjelent a nemzeti jelleg, a nemzeti érzés, és az Aradon kivégzett tábornokok sem Kossuth szabadkőműves eszméit szolgálták, hanem a valóban szomorú helyzetben élő népet, mentették a Szent Koronát, és a Máriás zászló alatt együtt harcolt az osztrák elnyomók ellen a keresztény és a zsidó vallású magyar, nemzeti királyság felállítását követelve. A szervezők azt gondolták, hogy mint Európa többi népét, úgy a magyart is meg lehet szédíteni az egyesült Európa, a Duna-menti Köztársaság ostoba és kivitelezhetetlen szellemiségével, a köztársaság és a demokrácia vírusával. A szabadságharc sarkosan elválasztotta a szabadkőműves, liberális, nemzetköziséget hirdető eszméktől a nemzet igazi akaratát, a de facto Magyar Királyság visszaállítását, a szabad és független Magyarország megteremtését a Szent Korona eszme alapján!
Ma, amikor ünnepeljük ezt a tébolyt, ugyanannak a szellemiségnek a skizofréniáját éljük meg. Mert nem a részt vállaló és önfeláldozó személyekre emlékezünk csupán, hanem magára a forradalomra, az eszmére, amely eszme Trianonhoz, Rákosi Mátyáshoz és a rendszerváltás utáni meghasonlott köztársasághoz vezetett, amely mint látjuk egy befejezetlen és kivitelezhetetlen állandóságot generál. Ma is a fiatalokkal operál ugyanaz az erő, ugyanaz a beteges szellemiség, csak ma már más eszközökkel, más szereplőkkel és sokkal nyíltabban, sokkal – számukra – megfelelőbb technikai eszközökkel. A cél és az eszme nem változott.
Pártok feszülnek egymásnak, aljasság, rágalmak és a pénz határoz meg mindent, de hiányzik a művelt és kulturált fék, azaz egy olyan társadalmi osztály, amely nagy erőfeszítésekkel, de kordában tudta tartani a rendetlenséget, amely még érezte a haza és a nemzet iránti elkötelezettséget. A keresztény magyar nemzet mára csak egy messze tűnő emlék, a jövő pedig mindössze úgy jellemezhető, hogy: kérdéses.
És
ma is ünnepeljük annak a folyamatnak a kezdetét, amely idevezetett. Pedig,
milyen szép lehetne a világ pártok nélkül, milyen szép lenne a világ, ha mint
több ezer éven keresztül, most is csak a nemzet és a nemzeti érdek számítana a
magyarnak… pártok és ostoba, idegen érdekeket szolgáló ideológiák nélkül.
A folyamat azonban visszafordíthatatlan. És szomorú. Ünnep ide, vagy oda…
Stoffán György