Érdekes, de meglepetésnek egyáltalán nem számító új fegyverhez nyúlt a magyar kormány ellen a nyugati, aberrált birodalom. A fegyver kifejlesztésében egy érdekes és napjainkig sem tisztázott ügy résztvevői vettek részt, majd az új fegyvert, amelynek kifejlesztése félbemaradt, átvette a nyugati birodalom. Kilóra vásárolták meg, tehát nem azt nézte az új tulajdonos, hogy milyen értéket képvisel ez a fegyver, hanem azt, hogy milyen súlya van… Így, fillérekért juthatott hozzá. A fegyver nem más, mint Magyar Péter.
A kormányellenes, és kormánybuktatásra a nyugati birodalom által alkalmasnak vélt politikai mozsárágyú azonban nem durrant túlságosan nagyot március idusán, hiszen semmi olyan nem történt az általa összetrombitált ünnepi szónoklatban, ami felkeltette volna – úgy istenigazából – a nagyérdemű érdeklődését. A Magyar szájába adott mondatok mindössze egy kormányellenes mantra állandóan emlegetett versecskéi voltak, némi Petőfi, Koncz Zsuzsa, Illés zenei aláfestéssel. Magyartól mindent megtudhattunk a kormány háza tájáról, de nemes ígéretei is elhangzottak, ahogy ezt már a nyugati birodalmat kiszolgáló csicskásoktól megszokhattuk. Magyar tehát, egy értelmetlen pénzkidobálás volt ellenségeink részéről. Amolyan vásári portéka, amit a márciusi ünnepségeken eddig is lehetett kapni.
Mondhatná bárki, hogy valami hülye, jól fizetett Fidesz fanként írom e méltató sorokat Magyarról, de mindenkit meg kell nyugtatnom: csupán a politikán kívül és felülállóként, egyszerű, babérokra nem gyúró magyarként vagyok kénytelen méltatni ezt a politikai mozsárágyút, aki még arra sem volna képes, hogy a viharos időben a jégeső ellen felhasználják. Sem kulturálisan, sem politikailag, sem egyéb fontos szempontok alapján nem lehet Magyart politikai erőnek nevezni, hiszen az a gárda jelent meg nagy ívű ünnepi előadásán, amely mindenre képes és mindenkinek minden ostobaságot elhisz, és minden új politikai elképzelés mellé odaáll – értelmetlenül. Hiszen, ma egyetlen lehetősége van a magyarságnak arra, hogy esetleg megmaradjon; és ez a mai kormány. Minden hibájával, akár bűnével és érthető vagy félreértető állításával együtt. A magyar társadalomnak pedig, egyetlen dolga van, ha esetleg meg akarna maradni: összezárni Orbán Viktorral. Mert ma nem politikai pártok egymás ellen zajló háborújáról van szó, nem politikai minőségeket kell összehasonlítanunk és nem Magyar Péter üstökösként és egyben hulló csillagként feltűnő jelenségét kell követünk, hanem ki kell állni a konkrét programmal és irányvonallal rendelkező, a világ minden táján elismert politikusunk, Orbán Viktor mellett. És ha megússzuk azt, ami Európára vár, akkor utána fel lehet majd tenni a kérdéseket, tisztázni lehet a problémákat. Ám, addig ha számos dolog nem tetszik is, az „egy az Isten, egy a nemzet” feliratú zászló alatt kell felsorakoznunk ahhoz, hogy fiataljaink, gyermekeink és unokáink ne ágyútöltelékként végezzék valamelyik nyugat-európai fronton. Fel kellene fognia végre minden magyar állampolgárnak, hogy ma olyan világot élünk, ahol nem a hangzatos politikai jelszavak és ígéretek számítanak, hanem a nemzet melletti elkötelezettség minden egyes ember részéről! Akár tetszik, akár nem! Mert programot és politikusi magatartást, nemzeti elkötelezettséget ma csak Orbán Viktor jelent. Mindenki más hazudozik és arra a pénzre hajt, amelyet beígértek nekik a kormánybuktatás zsoldjaként. És ebben a helyzetben sem Magyar Péter, sem a Petőfi idézetek, sem Koncz Zsuzsa nosztalgikus táncdalai nem jelentenek megoldást.
Stoffán
György