Az
ember, természeténél fogva mindig, mindenben a reménysugarat keresi. Így van ez
ebben az esetben is, amikor az internet különböző közösségi oldalait görgetve
szembejönnek a „bíztató” képsorok. Német gazdák, traktorok tömegeit bevetve
tiltakoznak Németország szerte. Mi, magyarok különösen hajlamosak vagyunk azt
hinni, hogy a németek alakítják az európai politikát. Tehát, ezt végiggondoljuk
magunkban és arra a következtetésre jutunk, hogy amennyiben a német gazdáknak
sikerül leváltaniuk saját, gaz kormányukat, amely az őshonos polgárokat olyan
diktatúrába kényszerítette, amilyennel a legsötétebb náci időkben sem
találkoztak, amíg az új-németek nyugodtan élvezhetik a nyugati demokrácia – külön
az ő kedvükért – kibővített áldásos szabadságát, megoldják ezzel Európa
problémáját. Volt liberalizmus, nincs liberalizmus… Nos, ez kissé sarkított
eszmefuttatás, de a lényeg az, hogy sokan hasonlóképpen gondolkodnak. Valljuk
be, a végelláthatatlan sorokban vonuló munkagépek, hatalmas monstrumok tömege
erőt sugároz és mindenkit felvillanyoz. Ezután, csodálatunkat kíváncsiságunk
követi és utánanézünk, miért tüntetnek, mit is szeretnének e derék, német
gazdák.
Van elég okuk és indokuk az efféle elégedetlenséget demonstráló megmozdulásra. Legfőbbképpen az, hogy már nem az övék a dicső ősöktől örökölt hazájuk. Ők azonban, a mezőgazdaságot érintő megszorítások ellen tüntetnek. Nem amiatt, mert ingyenélők seregét kénytelenek eltartani, nem azért, mert a lerombolt keresztény templomok helyére mecseteket építenek, nem gyerekeik biztonságáért, jövőjéért, az oktatás és az egészségügy hanyatlásáért aggódnak, és nem az általánosan romló közbiztonság és az életszínvonal miatti felháborodás a mozgatórugójuk. Egyszerűen, csak olcsóbb üzemanyagot és kevesebb adót akarnak. Megdöbbentő, nem igaz? Érthetetlen…
Vagyis,
nem az! Teljesen érthető. Egy átnevelt társadalomban egészen mások a
prioritások. És ez esetben senki ne legyen naiv! Ez jellemzi az egész európai
társadalmat Írországtól, a kontinens legnyugatibb pontjától Bulgáriáig, a
Balkánig, Szicíliától Svédországig. Az európaiakat átnevelték. Volt rá lehetőségük,
hiszen legalább három-generációnyi idejük volt erre azoknak, akik most Európát
is irányítják. Bár, a kiindulóponton sokan vitatkoznak, ám, a szőrszálhasogatás
ebben a helyzetben már lényegtelen. Megtörtént, végbement – mondhatnánk, hogy
jó munkát végeztek azok, akik nincsenek is… Ezen átnevelt européreknek mostanra
csak és kizárólag a saját jólétük számít. Ők azok, akik szemrebbenés nélkül
végignézik az utcai erőszakot, a rablásokat, a rettenetet, amit azok követnek
el, akiket olyan önzetlen szeretettel fogadtak. Elfordítják a fejüket, csak
nekik bajuk ne essen. Ugyanakkor, utcára vonulnak, ha drágább az üzemanyag,
vagy több adót kell fizetniök.
Hol
csúszott ez el? Mikor vált a pénz mindenek-felettivé? Akkor, amikor az európai,
addig keresztény ember elhagyta Istent. A hitét sutba dobta saját, materiális érdekeiért.
Amikor, a szándékosan és egyetemesen lezüllesztett oktatás, a bolognai rendszer
gyerekek millióinak tanulási lehetőségét rontotta meg. Amikor a hazaszeretet és
a nemzeti öntudat szitokszóvá vált, akkor fordult át minden a ma látható
istentelen és „nihil káoszba”… ennek szemtanúi vagyunk.
Reménykedünk
egy olyan látomásban, amire valójában nincs remény. Innen nincs visszaút és a
lejtőn nincs megállás. Az ember elfelejtette az önvizsgálatot, elfelejtette a
válaszokat, a megoldásokat Istenben keresni. Nem úgy várni a megoldást, ahogyan
azt ma egyesek teszik, rábízva magukat mindenféle próféciákra, vagy egyenesen
kijelentve, hogy ők tudják, mit akar az Isten. Sürgetni, követelni Istentől nem
az igaz kereszténységre vall, azt a szokást mások gyakorolják, immár évezredek
óta. Az ő útjuk nem a mi utunk és az sem, amire az új vallás követői igyekeznek
terelni bennünket.
Ez
az út a szakadék mélyére vezet. Hogy ez a világ vége lesz-e? Egyáltalán nem.
Csupán most ismert világunk vége. Az ember az a furcsa teremtmény, akit a jólét
lerombol, a szenvedés viszont nemessé tesz. Önfeláldozóvá, bűnbánóvá,
szerénnyé, türelmessé, megbocsájtóvá válik és Istent keresi. Eljön ennek is az
ideje, hamarosan, de addig még hosszú utat kell bejárnunk, és sokan elbuknak.
Ezért, a reményt nem emberekben és nem abban kell keresnünk, hogy mások majd
kikaparják nekünk azt a bizonyos gesztenyét.
A német traktorosok tehát, nem Európáért, nem a keresztényüldözés ellen, és nem a migráció befejezéséért, a nők megerőszakolása ellen vagy a német rendőrség sztálinista módszerei ellen tiltakoznak és főleg nem értünk. Csak a zsebükért. Európának, így nekünk is kár tehát, reménykedni és karba tett kézzel várni a sült galambot. Mert a német paraszt csak magáért hisztizik, és nem tudjuk, kik bíztatták fel erre a traktoros cirkuszra… Várjuk ki a végét!
Czeglédi
Andrea