Ha Széchenyi, Klebelsberg vagy Munkácsy Mihály most feltámadnának, bizonyára messze elkergetnék azokat, akik ma az oktatáspolitikát irányítják Magyarországon. Mert ilyen támadást, mint amilyet most tapasztalunk, még a kommunisták sem engedtek meg maguknak Magyarország, a magyar fiatalság és így, a magyar jövő ellen. A zeneoktatás lebutítása után évtizedekkel, most a képzőművészet ismeretének lehetőségét veszik el a magyar, tanuló ifjúságtól. Attól a magyar, tanuló ifjúságtól, amely már ma sem tudja megmondani, hogy ki volt Giotto, Botticelli, Leonardo, Paál László, hol született Mozart, Beethoven vagy Liszt Ferenc, és ki festette a Krisztus trilógiát vagy a Lilaruhás nőt. (Igaz, talán a magyar Parlamentben és a felelős minisztériumban is hiába kérdezgetnénk mindezt…)
Kivezetik
ugyanis a művészettörténet tantárgyat a középiskolákból. Ergo: a magyar diákok,
a magyar fiatalok nem ismerik majd a görög, a római, a középkori építészetet,
nem tudják majd, hogy mi a gót és a román stílus, a dór és a jón oszlopfő, de
fogalmuk sem lesz arról sem, hogy mikor épülhetett és milyen stílusban a kerci
apátság vagy Szent Márton hegyének ékessége, az ezer esztendős Benedek-rendi
kolostor…
Ez
pedig, mind magyar-, mind keresztényellenesség, hiszen keresztény értékvédelemről
harsog a politika, miközben magát a keresztény és magyar értéket egyszerűen úgy
kirekesztik az oktatásból, mint a háztartási boltból a petróleumlámpa üvegburájának
és a petróleumnak az árusítását.
Magyar-,
és keresztényellenesség ez a javából, hiszen a kiművelt emberfők helyett, a
mindennapos tornaórák lesántult és üresfejű diákjait küldjük a nagybetűs
életbe, akiknek a szépre, a megcsodálhatóra igényük sem lesz. Ahogyan ma már
alig-alig találunk a telefonnyomkodó generációban olyanokat, akik szívesen
ülnek be a Zeneakadémia koncertjeire, vagy szabadidős programként a
Szépművészeti Múzeum meglátogatását terveznék. Milyen magyar jövő az, amelyből
a legalapvetőbb műveltséget, a lélek gyengéddé tételét, a szeretetre való
hajlandóságot és e hajlandóság iránti igényt irtja ki a keresztény értékeket és
a magyarságot nagy elánnal védő kormány oktatási kormányzata?
Kik
azok, akik bármilyen érdekből vagy utasításra vállalják azt, hogy a magyar
fiatalság hülyén, műveletlenül kerüljön ki a középiskolából? Milyen értékű és
milyen kulturáltságú emberek azok, akik a mai világ tudatlan és erkölcstelen
ideológiájára nevelik a magyar fiatalokat azzal, hogy a műveltség lehetőségét
is megvonják tőlük?
Ma
nem elvenni kellene a művészettörténetet, mint tantárgyat, hanem visszaadni a
zeneoktatást, mert – Kodály szerint: „Ha egy
szóval akarnók jellemezni e nevelés lényegét, az a szó nem lehetne más, mint:
ének… Mechanizálódó korunk olyan úton halad, melynek végén az ember géppé
válik. Ettől csak az ének szelleme véd meg.”
Egy másik, idevágó és
meggyőző idézet Klebelsberg Kunótól származik: „Az igazi műveltség fellendíti a gazdasági életet és gazdagságot
teremt. Ellenben még a gazdag emberek és a társadalmak is tönkremennek igazi
műveltség nélkül.”
A latin nyelv felületes és beszédkészséget egyáltalán nem fejlesztő tanítása is ennek az aljas és műveltségellenes, proli folyamatnak az eredménye!
Valami ördögi
hazudozás, valami nemzet-, és gyermekellenes háború folyik az oktatásügyben
évtizedek óta. És ennek a tragédiának, látjuk ma már a következményeit. Ha
pedig, még azt is megszüntetjük, ami a megmaradt középosztály számára is kevés, akkor Magyarország a sötét,
kulturálatlan, primitív, keresztényietlen és hazaszeretet nélküli
értéktelenséggé válik, amely beállhat a lezüllött és megszállt Európa országainak
halálraítélt sorába.
Csak emlékeztetném a
művészettörténet tantárgy és ezzel a magyar kultúra jövőjének terrorista
bevagonírozóit Széchenyi István gróf szavaira: „A haza igazi ereje, a kiművelt
emberfőkben van.” – és nem azokéban, akik porig züllesztik a magyar iskolarendszert
és tananyagot.
Nem túlzás és nem hangulatkeltés, ha a magyarság és a kereszténység elleni támadásról beszélünk ez esetben, mert a magyar kultúra és a kereszténység, úgy tartozik össze, mint a test és a lélek... ha elszakítjuk egymástól, az a halál...
Stoffán György