„Egyetlen vagyonom az autóm volt, amibe bepakoltam, úgy hagytam el (kötelezően) a plébániát. Nemes egyszerűséggel kirúgott a „főnököm”. Bár, én még szerencsésnek mondhatom magam, mert nyugdíjaztatott. Voltak nálam rosszabb helyzetben lévők is. Végig kopogtattam a plébániákat, hol tudnának fogadni. Sehol. A válasz mindenütt az volt, hogy elegen vagyunk, győzzük egyedül is, stb… Adtak egy lakást, hogy legalább legyen, ahol lehajtsam a fejemet. Végül, itt befogadott a plébános úr…” – mondta el rövid történetét idős pap-barátom. Nevet és helyszínt nem írok, mert nem szeretném őt még rosszabb helyzetbe hozni…
Gyermekkoromban az volt a szokás, hogy az öreg egyházmegyés pap ottmaradt a plébánián, és betanította a fiatal utódot, megismertette vele a falut, annak minden bajával és örömével együtt. Majd, szép csendesen a falu temetőjében helyezték örök nyugalomra. Ma egyre többször hallok olyan történeteket, amelyek öreg barátom sorsával megegyeznek… és elgondolkodom efölött. Amikor nincs elég pap, amikor települések maradnak lelki táplálék nélkül, és csak ritkán van szentmise, hittan pedig egyáltalán nincs, amikor egy-egy idősödő plébánosra négy-öt falut bíznak, hátha kibírja 75 éves koráig, akkor, a még dolgozni akaró öreg papok sorsa miért ilyen mostoha? Igaz, ez nem is az én dolgom… csak nem értem. Belegondolok és elborzadok. Mert a hivatás nem életkorhoz kötött, s ameddig bírja az ember, addig végzi a munkát, amelyet Isten rábízott, amihez ért, amihez talentumokat kapott. Ember, elöljáró miért ellenkezik Istennel, ha az öreg pap még hirdetni akarja Isten országát, nevelni a gyermekeket, pátyolgatni a családokat, erőt és hitet adni azoknak, akik elbizonytalanodnak? Délvidéki papköltő barátom is így, magárahagyottan halt meg, s most a másik öreg papom szomorú történetét is meghallgattam. Igaz, vidáman, mosolyogva mesélte el, hogyan ebrudalták ki az egyházmegyéjéből. És hányan lehetnek még, akikről nem tudunk, de akik egy életen keresztül szolgálták a hívő népet, hirdették Isten igéjét... öreg korukra pedig, senkijük nem maradt...
És elnézem az öreg, messziről jött, volt egyházmegyés papot, az őt hallgató híveket, és ismét bebizonyosodik: a pap mindenütt képes a hivatását gyakorolni, ha hagyják… legyen az kitett emeritus érsek, nyugdíjba zavart plébános vagy kivénhedt segédlelkész. A munka, számára mindenütt ugyanaz. Ha bírja és akarja, akkor hagyni kell/kellene, Isten akarata szerint. Mert, egy öreg pap is többet ér, mint egy ellenőrizhetetlen (magán)életű, civil plébániai kisegítő…
Stoffán
György