2017-ben írtam ezt a levelet, Nyirő József halálának 64. évfordulóján. Ma, a 70-diken ismét közreadom, mert ma még inkább aktuális, mint annak megfogalmazásakor.
Nemzetes Uram!
Fájó és aggódó szívvel vetem papírra gondolataimat. Ám, reménnyel telve is, hiszen amit Kegyelmed nem adott fel haláláig, azt nekem sincs jogom feladni, s amiben Kegyelmed remélt, abban nekem is rendíthetetlenül remélnem kötelező. Nekem többszörösen is, mint Kegyelmednek, hiszen – a Kárpát-medencében elterülő hazát és annak népét szerető, de saját anyaországát, a megszállt és tönkretett Bajorországot lassan már csak emlékként őrző – magyarországi svábként ma már az egyetlen hely a világban a Kárpát-haza, ahol otthon érezhetem, érzem magam. Önnek könnyebb, mert lelke immár hatvannégy éve szabadon jár ezen a szent földön… s jól tudja, hogy teste miért nem nyughatik ott, ahol nyugodnia kellene. Ezért szégyenkezem kicsit, bár nem az én szégyenem, nem a magyar nemzet szégyene, s legkevésbé a székelység tehet e méltatlan és megalázó helyzetről. Igaz, ezt Kegyelmed világosan látja odafentről.
Itt csak azt látom, hogy akik megakadályozták Kegyelmed földi porhüvelyének a szülőföld végső ölelésébe helyezését, ma az egész magyar nemzetet igyekeznek épp olyan hazugságokkal és árulásokkal megsemmisíteni, ahogyan tették a történelem folyamán számtalanszor. Épp úgy és épp ugyanazokkal a hamis vádakkal illetik nemzetünket, mint illették Kegyelmedet, Wass Albertet, Horthy Miklóst, Teleki Pált, Hómann Bálintot… és sorolhatnám – akkor, amikor a kegyelet ideje lett volna… S hasonlóképpen törnek a székelység jogaira ma is, mint akkor Kegyelmed jogára a végtisztességet illetően. Kevesebben teszik ezt Erdélyben, mert a magyar nemzet szemetje Magyarországon van… maradt. Ezt csőcseléket nem söpörte el Trianon, így Istennek hála, nem jutott az amúgy is életveszélyben, idegen főhatalom diktatúrája alatt élő nemzetrészeknek ebből a rágcsálófajtából, amely már elpusztította volna az ott rekedteket.
Itt ma még álljuk a támadásokat, s feljegyezzük az árulók nevét, nehogy feledésbe merüljön az elszámolás lehetőségéig e sok kártevő, áruló, nemzetünk vesztére törő senkiházi, amelynek Ön is, Wass Albert is csak egy fasiszta gyilkos… noha Önök soha egyetlen ember életét sem oltották ki, sőt, mint tudjuk, igen sokat tettek azért, hogy ezt mások se tegyék…
Ám, a nemzeti keresztény szellemiség az
elmúlt hetven évben eltorzult, s képtelen arra, hogy megvédje önmagát, hiszen
néhány ezer liberális és bolsevik hazaárulót és azok felbujtóit úgy kezeli,
mintha azonos szellemi szinten és egyazon kultúrában lennének velük. Emberi
jogokra hivatkozván még a törvények alól is felmenti őket Justitia - hitelét és
hitét vesztett - taláros szolganépe, s nem születik olyan ítélet, ha
ezek követnek el bűnöket, amely megilletné őket, s amelyet mind a nép, mind
pedig a jog megkövetelne.
Ez már csak így van ebben a köztársaságban. A köztársaságban, amely kígyófészke a liberális és bolsevik sátánizmusnak, s amelyben immár néhány magyar katolikus és protestáns egyházi személyiség is bűntárssá vált, megtagadva Istent, mi több, Isten nevével takarózva rombolják a kereszténységet, a nemzeti és keresztény érzületet, elbizonytalanítva az amúgy is hitében a kommunisták, a bolsevikok és a liberálisok által erősen megtizedelt társadalmat.
Az értékrombolás, a bűn utáni vágy és az Isten ellen való cselekvés határozza meg azt a söpredéket, amelyet tévesen ellenzéknek titulálnak, s amely értéktelen és ártó csürhe a Felsőház nélküli csonka parlamentben is ott üldögél, élvezve a nép izzadtságából előteremtett summát, amelyet a hazaárulásért kap.
Ma a politikát és a társadalom egy részét a hét főbűn irányítja. A kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a torkosság, a harag, és a jóra való restség, de nyolcadiknak a hazugságot is ide lehet csatolni. S ez a mértékadó egész Európában.
Mint látja Kegyelmed, ezek miatt a bűnök miatt nem lehetett Önnek megadni a végtisztességet… csak lélekben. S ezek a bűnök vezetik az egykor volt keresztény Európát a sátáni megsemmisüléshez.
Miért is írom le mindezt Kegyelmednek? Mert kérni akarom Önt. Olyasmire akarom kérni, amit tán kérés nélkül is megtesz minden lélek, aki itt a földön szerette népét, hittel élt, majd így állt Isten ítélőszéke elé, ahol megkapta járandóságát, s ma már a magyarok Királynőjének katonája, az Istenszülőnek, akié ez az ország… Kegyelmed is álljon értünk hadba ebben a seregben. Mert iskoláink és templomain, nyelvünk és hitünk ma olyan veszélyben van, amilyenről gyermekkorában a székelyzsombori tanító is bizonyára sokat mesélt Önnek. A törökre gondolok, aki a Budavári Koronázó Főtemplomból is mecsetet csinált, de akit végül Mária alakja űzött ki a budai várból.
Hatvannégy éve annak, hogy Ön is besoroztatott ebbe a seregbe. Bízom abban, hogy megfújták már a kürtöket és riadót rendeltek el, mert veszélyben a Kárpát-haza. Ma már nem csak oláh, tót meg rác leselkedik ránk halálos gyűlölettel, hanem a muszlim is…
Európa többé-kevésbé már elbukott, s a mi dolgunk ismét, hogy megmentsük önmagunkat, és amiből lehet - Európát.
Bízom abban, hogy az égi sereg ereje, s az Ön közbenjárása is hozzásegít, hogy eljöjjön az idő, amikor a predeáli román-magyar határon az Ön hamvainak dísztemetésére útlevéllel jönnek Mária országába a bukaresti magyarok… Akár lesz még keresztény Európa és Vatikán, akár nem lesz! Mi azonban magyarok és keresztények akarunk maradni - és maradunk is - itt a Kárpát-hazában…
Maradok hittel, reménnyel és szeretettel…
Stoffán György