Elgondolkodtam az éjjel az 1956. október 23-án kezdődött, és november 4-én befejeződött események valamint, a mai megemlékezések felett. És arra jutottam, hogy nem irigylem a Miniszterelnököt. Ez az utóbbi mondat nevetségesnek tűnhet, de jó okom van arra, hogy mégis leírjam. Egy Márton Áronról szóló anekdota jut eszembe róla:
„Kicsi székely
falucskába ment a püspök úr bérmálni. Régi szokás, hogy amikor püspök érkezik a
faluba, s átlépi annak a határát, akkor megszólal a harang. Ám, ebben a kis faluban
nem szólalt meg a harang. Fel is tette a kérdést a plébánosnak Márton Áron: –
Miért nem harangoztak a jöttömre plebános úr?
– Annak ezer oka
van Püspök Atya!
– Mondjon legalább
egyet!
– Nincs harang.”
A Miniszterelnökünk is valahogy így érezheti magát. Tiszta, világos és őszinte gondolatokat fogalmazott meg Veszprémben. Olyan gondolatokat, amelyek összefoglalták a múltat, a jelent és rávilágítottak a jövőre. Leplezetlenül és kellő elszántsággal. Normális, józan, keresztény, magyar ember számára ez a beszéd a világon mindenütt megkérdőjelezhetetlen. Mint minden Orbán-beszédet, ezt is lélegzetvisszafojtva várta minden magyar. Azok is, akik olykor bírálják a kormányt, a Fideszt, s azok is, akik szemellenzősen állnak ki vélt és valós „Fideszes igazuk” mellett. Mert a Miniszterelnök szavai minden alkalommal megerősítőek. A magyar lelki – lemerült – akkumulátorokat mértéktartó humorral és logikus gondolatokkal, a valóságot újra és újra megvilágító őszinte vehemenciával tölti meg. Az Orbán-i szellemiség minden túlzás nélkül az egyetlen a mai világban, amely az összetartást, a jövő lehetőségét – de nemzeti összefogás nélkül, csak a lehetőségét! – hivatott biztosítani. A Miniszterelnök azonban, sokszor úgy tűnik, egyedül van azon a vékony jégen, amelyen ma politizálni kénytelen a szövetséget eláruló Unió árnyékában. Önhitt, nagyképű és hatalomtól elvakult politikusok veszik körül, de számos alkalommal a törvényalkotó, és a törvényt végrehajtani hivatottak is úgy tesznek, mintha szándékosan akarnák azt az Orbán-i irányt megváltoztatni, félreértelmezni, amely az ünnepi beszédekben kristálytisztán megjelenik a hallgatóság előtt.
„Nincs harang…” – válaszolta plébános a püspöknek. És ez a harang-hiány a mai, hazai politikában, a világos és tiszta, józan a pénztől meg nem tébolyult elmék hiánya. A pénzhajhász lelkiismeretlen, de hatalomban lévő, és a regnáló hatalmat lejáratni akaró, idegen szellemiségű, előnyökért „Fideszes” vezetők rengeteget ártanak. Mert a jól értesültek, a helyi „kiskirálykodók”, a Fidesz nyakán hatalomra törők pártharcai megmételyezik a Fidesz-KDNP hitelességét. Ugyanis, a valóban nemzeti gondolkodású egyszerű harcosokat – féltve a húsosfazék tartalmát –, nem csak kiközösítik, de lehetetlenné is teszik. Pedig, a Miniszterelnök e kérdésben is világos útmutatást ad… ám Ő, egy emberként – akárcsak a szállóige szerinti fecske –… nem tud nyarat csinálni. Ahhoz nem csak a nemzeti gondolkodású szürke hétköznapi emberek kellenek, akik jobbára a helyükön is vannak, hanem a hatalmat gyakorlók is. Ez utóbbiaknak az alázatosság, a választóik iránti tisztelet, szerénység és a határozott elkötelezettség kellene, hogy a legfőbb ismérvük legyen. Ezekből az erényekből ma már nagy a hiány, s talán ezért tűnik másnak – sokak szemében – a Fidesz-KDNP koalíció. A langyosokat az Isten is megveti. Tehát, az erények gyakorlása a legfontosabb a mai, az anyagi javaktól elhomályosult szemű politikusok számára. És, ha sikerül felülemelkedni a sajátos érdekeken, az előnyök élvezetén, és nem csak egyedül a Miniszterelnököt látjuk ilyennek, hanem minden megválasztott szolgát, akkor gyönyörű harmóniában megszólalnak a harangok is a magyar lelkekben!
A másik dolog, amiért nem irigylem a Miniszterelnököt, az maga az ellenzék. Maga a tény, miszerint ilyen alja és primitív hazaáruló söpredéke egyetlen ország kormányának sincs. Kicsi, tákolt akasztófát tartó, tudatlan, műveletlen prolik, gyilkos hajlamú egykori verőlegények és párirodai gépíró elvtársnők hallgatják a szemkilövető gazembert, aki október 23-a ünnepének védelmezőjévé nevezte ki magát... bár az ötvenedik évfordulón, eleddig büntetlenül(!) belelövetett az emlékezőkbe.
Oldalán az a bolgár nőszemély, akinek a tömeggyilkos nagyapja adta ki a parancsot, többek között a Kossuth téri tömegmészárlásra. És ez a nő merte azt mondani, hogy a magyar nemzetnek ugyanazok a vágyai ma is, mint 1956-ban. Ha ez igaz volna, akkor ők nem mernének ma nyilvánosan megjelenni ebben az országban… Milyen ócska lelkivilág az, amely a bűneik és állandó, pénzért való hazaárulásuk ellenére nem megbánást, hanem a társadalom, a magyarság froclizását engedi meg magának... Vérlázító!!! Ilyen lélektelenséget, aljasságot, egy nemzetet megalázó söpredék-magatartást talán sehol a világon nem láthatnak, nem tapasztalhatnak az emberek, csak e két emberi formában élő lény és mélyen IQ-hiányos, gyűlölködő, kommunista követőik esetében… mintegy negatív hungaricumként. És ezekkel – akikkel normális ember szóba sem áll –, kell egy teremben, egy levegőt szívnia a magyar Miniszterelnöknek. Ez megfizethetetlen önfegyelmet és erőfeszítéseket jelenthet Orbán Viktor számára.
Azonban van valami, amiért mégis irigylésre méltó a világ magyarságának miniszterelnöke. Ez nem más, mint a bizalom és határozottság, amely minden szavából és gondolatából kiviláglik. Bizalom Istenben, bizalom a magyar társadalomban, a jövőben és önmagában… Aki pedig, az égiekben bízik, abban nem lehet kételkedni. Mert az embereket át lehet verni, lehet megtéveszteni, de a Fennvalót nem. És amint „a nép szava isten szava”, úgy a népnek mondott szó is Istenhez szól.
Summa summarum: Ismét örömmel és lelkesedéssel hallgattam a Miniszterelnök veszprémi beszédét, és várom, hogy az a hang amellyel jogosan bírál a köz valamit vagy valakiket, nos, az a hang is eljut Hozzá, mint „a nép szava”... hogy minden harangöntő munkához lásson. Egy másik püspökünk, Miklósházy Attila SJ (1931-2006) jelmondata jut eszembe: "Cor unum et anima una"
Stoffán
György