A
két dolog nagyjából egy időben történt, ám a fészbuk lakosokat nem a gyermek
halála, hanem egy vadállat kilövése háborította fel jobban. Olyannyira, hogy a
vadászt már kötélen himbálózva látta maga előtt, a nagyérdemű, mások börtönt
kiáltottak, és lassan olybá tűnt e veszedelmes vadállat, mintha saját
fajtájának egyetlen árva és jólelkű, vadképességeit teljesen megtagadó szelíd
háziállat lenne. Háziállat? Nem! Annál jóval több: hovatovább emberré formálta
„őt” a magyar társadalom. Meghalt, pedig csak párját kerteste – írták
sokan. Ám, volt, aki a „nyugodj békében”
mondatot is odaschreibolta, önmagáról állítva ki a félelmetesen ostoba
bizonyítványt.
Az
fel sem merült a nagyérdeműben, hogy az állat állítólagos lelövésének milyen
körülmények szolgáltattak alapot. Ki lőtte le? Lelőtte-e az, akire már a pokol
minden kínját kívánta a társadalom szerényebb szellemi képességű rétege.
Igaz
az sem jutott eszébe senkinek, hogy ez az egyetlen svájci farkas miért is
határozta el magában, hogy elindul hódítani? Hol vannak vagy voltak a többiek,
amelyek szintén Magyarország felé vették az útjukat? Miért pont ez az egy nyomkövetős
állat indult el évszázadok óta elsőként felénk?
Nem
vagyok abban biztos, hogy ez a szegény pára nem valamilyen kísérlet része volt,
s talán abban sem vagyok bizonyos, hogy csak állati ösztönei zavarták e
végzetesé vált „párkereső” túrára… ám, ezt úgysem köti senki az orrunkra.
A
farkaskalanddal egy időben egy kisgyermek meghalt. Halála körülményei
tisztázatlanok, ám az mindenképpen szokatlan, hogy a nevelőszülők az autójuk
csomagtartójában hordozták halott kis testét. Nos, a társadalom egy része, mint
egy időjárás jelentést végighallgatta, végigolvasta a hírt, majd visszalapozott
a farkaskalandra… Hiszen, mit neki egy
kisgyerek halála, családi körülményeit, a gyermekvédelem visszásságai stb…
Pedig,
ebben a fájdalmas ügyben is fel lehetne tenni néhány érdekes kérdést. Az én
kérdéseim a következők: – Ha a gyermek édesanyja most 17 éves, akkor számításaim
szerint még kiskorú volt, amikor első gyermeke megfogant. Érvényesült-e a
törvény ebben az esetben? Ha nem tudta ellátni a család a már elhunyt gyermeket
és testvérét, s ezért a gyámügy vette a kezébe a gyermekek sorsát, ki és hogyan
ellenőrizte a nevelőszülőket, azoknak a gyermekekkel való viszonyát, a
holttesten talált sérüléseket, a láthatás megtagadását… egyáltalán hogyan
működik ma Magyarországon a gyermek-, és ifjúságvédelem, ha egy kétéves
kisgyermek meghalhat a nevelőszülők hozzáállása miatt? Itt fel lehet tenni a
kérdést, hogy ki is a felelős mindezért? Ez azonban senkit nem érdekel. Sokféle
mérce létezik ebben az országban… a kettősön kívül is. Mérce azonban lehet, de
számos – és egyre több – olyan dolog van, történik, amelyekre viszont nincs
magyarázat és nem is lehet. Igaz a társadalom sem kíváncsi ezekre, csak ha az
egyes emberrel személyesen történik hasonló.
A két eset társadalmi megítélése arra enged következtetni, hogy a társadalom erkölcsi érzéke, s talán erkölcsi normái elértek egy igen alacsony szintet, amelyről nehéz visszafordulni, amelyet nehéz lesz visszafordítani. Ha egyáltalán van még olyan ember, társadalmi csoport, párt, egyház, aki/amely vissza akarná fordítani…
Stoffán
György