Valójában
nem értem azt a hatalmas gyászt és szomorúságot, amit december elsején a magyar
és székely közösségek mutatnak. Sokan Erdély elcsatolásának napján keseregnek,
noha Erdélyt nem december elsején csatolták el Magyarországtól… December
elsején, Károlyi Mihály és budapesti söpredéke jóvoltából, ingyen vonatokon
mentek az oláhok Gyulafehérvárra, hogy ott felolvassanak egy kiáltványt,
amelyben rögzítették, hogy nekik tetszik Erdély és szeretnék, ha az övék volna.
A magyarellenes görög katolikus püspök, akit a szinodális egyház feje, azóta
boldoggá avatott Balázsfalván, megírta és felolvasta ezt a kiáltványt, majd hazamentek
az oláhok. Ennyi történt december elsején, de ezt a kis összejövetelt nem jegyezték
abban a diplomáciai klozetban sem, amit ma Trianonnak hívnak. Egyetlen
tárgyaláson sem volt szó erről az eseményről. Nem volt ott még az elcsatolás
indokai között sem.
Ha
ma elmennénk Váradra és ott kijelentenénk, hogy Várad tetszik nekünk,
felolvasnánk egy erről szóló nyilatkozatot, attól még Várad nem csatolódna
vissza Magyarországhoz. Persze, sántít a hasonlat, hiszen minden terület, ami
körülöttünk van, az de facto a miénk… Ilyen alapon legfeljebb Krakkóba vagy Bécsbe
mehetnénk azon az alapon területet követelni, amilyen alapon az oláhok 1918.
december 1-jén Gyulafehérváron követelőztek.
A magyargyűlölő "szent", Hosszú Gyula, alias Iuliu Hossu
Mi,
magyarok viszont elég ostoba módon, december elsején is elsiratjuk Erdélyt.
Sportot űzve a gyászból és a nemzeti szomorkodásból, mintha nem volna elég
nekünk június 4-e, amikor a trianoni diplomáciai klozetban, a ma haldokló országok
akkori képviselői aláírták a Magyar Királyság idegen megszállás alá
helyezéséről szóló dokumentumot, amelyet ők, békeszerződésnek hisznek.
Az
oláhok ünnepelnek, mert azt hiszik, hogy ez a gyulafehérvári cirkusz volt az
alapja annak, ami 1920 júniusának negyedik napján történt. Pedig nem!
A szabadkőműves és nem keresztény világhatalom már akkor eltervezte Erdély elválasztását a keresztény Magyarországtól, amikor Ioan Cuzával elvágatták az oláh ortodox egyház, Moldva és Havaselve torkát, azaz szabadkőműves fennhatóság alá helyezték az egyesített Oláhországot. Ez az állapot máig tart, és pont ezért volt boldoggá avatás Balázsfalván, Csíksomlyó helyett. Hiszen, Csíksomlyón Márton Áront, Boros Fotunátot és Csiszér Eleket kellett volna boldoggá avatni, ám, nem ezt kapta parancsba főnökeitől az új, keresztényellenes egyház vezetője, Bergoglio.
Summa summarum: Mi, magyarok ne december elsején gyászoljunk, mert ahhoz a naphoz sem nekünk, sem Trianonnak, sem a párizsi „békének” nincs köze. És egyáltalán: ne is gyásszal töltsük a drága történelmi időnket. Ezt a napot az oláhok augusztus 23-a helyett találták ki maguknak, mert kell nekik egy nap, amikor a rablott földön végigbóklászhatnak, s megmutathatják magukat megfélemlítésképpen a többségi lakosságnak. Ma már odáig mennek, hogy a trianoni gyalázatnak helyt adó állam katonáit is magukkal viszik felvonulni a Székelyföld ékszerdobozába, Kézdivásárhelyre. Tegyék! A történelem Ura nem késik és nem is siet. Időben ott lesz, ahol kell.
Mi magyarok és székelyek viszont ne keseregjünk sem december elsején, sem június negyedikén! Ehelyett éljünk a Bibliában előírt módon, úgy ahogyan azt Jézus parancsolta. Nem tudjuk, mikor jön a vőlegény, tehát legyen nálunk olaj, száraz puskapor, és ne aludjunk el. Ne emeljük minden évben az oláhok decemberi cirkuszának jelentőségét azzal, hogy mi – tévesen bár –, de azt szajkózzuk, miszerint ezen a napon csatolták el Erdélyt. Mert ez nem igaz!
Semmi sincs veszve, amíg nem mondunk le róla. Számomra – és ezt javaslom minden magyarnak! – az az érvényes szerződés, amit én magam írok alá. A Kárpáthazáról való lemondást rögzítő contractust vagy pactumot azonban én nem írtam alá! Számomra tehát, nem is létezik. Az, hogy oláhok buszoznak egyet ilyenkor, az az ő dolguk… de mi ne vegyünk erről tudomást, mert akkor mi magunk is olyan ostobáknak fogunk látszani, mint a többségi normális románokat is megbotránkoztató oláh nácik, akiket ugyanazok fizetnek, akik a háborút finanszírozzák.
Stoffán
György