2022. március 6., vasárnap

Nyílt levél Márki-Zaynak

 


 Köszönöm, nem veszünk semmit magától! Sem porszívót, sem politikai hazugságokat, sem rágalmakat, sem pedig óvodás, hisztérikus kijelentéseket, sem hazaárulást, sem nemzetvesztést, sem sértegetést. Maga csak szemetet árul, és hiába járkál vele faluról-falura, városról-városra, mint korábban a porszívóival, az áruja nem kelendő.

Jó volna már tudomásul vennie, hogy maga csak bóvlit kínál aranyárban, bonuszként pedig koporsót a fiataloknak, hiszen maga háborút akar, ostobán és főnökei utasítására. Tudomásul kellene vennie, hogy maga csak egy házaló, és semmi más. És nem is lesz semmi más, hiszen akik ma fizetik ezekért az ócska kijelentéseiért, amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, azok sem gondolták komolyan, hogy magából, a bóvliárusból politikust csinálnak.   

Azonban, én jobban vigyáznék a maga helyében. Jogilag és emberileg is támadható lett, mert hazát árul, hazudik, jellembeli problémákkal küzd és ezek a dolgok magára nézve erős hátrányt jelentenek. Eljöhet az idő, amikor maga ott áll majd a bírói pulpitus előtt, esetleg hadbírói pulpitus előtt és fogama sem lesz, hogy miért kap annyit évben, mint amennyit valutában kapott a hülyeségiért korábban. Mert magának nem csak jellembeli, de szellemi problémái is lehetnek, hacsak nem olyan gonosz, mint amilyennek a maga által elmondott ostobaságai alapján látszik.  

Jobb volna még időben belátnia, hogy egy rossz házaló nem alkalmas semmi másra. Kérjen bocsánatot az eddigi tevékenységéért, és menjen vissza Amerikába. Ott megússza azzal, hogy visszafizettetik a kölcsöneit, és járhat továbbra is házról-házra. Talán még jobban eladhatja a porszívókat, ha a lehetséges vevőnek elmondja, hogy Magyarországon maga volt az ellenzék király-jelöltje… Igaz, ott nem mindenki tudja hol van Magyarország… de a magához hasonló szellemi szintűeknek biztosan tetszeni fog.

Ami pedig a háborút és az abban való részvételi szándékát illeti: Maga közel jár a hazaáruláshoz. Ez pedig, a későbbiekben árthat az egészségének, a szabadságvágyának, de legfőképpen a saját családjának, hat-hét gyerekének, hiszen őket már egy életre lejáratta…

Még nem késő Márki! Most fejezze be! És, tényleg ne csöngessen többet, mert kiengedem a kutyákat… nem veszünk semmit magától!

Stoffán György