Hidegpataki Eugen a minap kijelentette, hogy rosszul érzi magát Magyarországon. Ő, a „politikus”, megmondta azt is, hogy miért, de ez most nem is érdekes. Hiszen nem csak Hidegpataki Eugen érzi magát rosszul Magyarországon, hanem sok hozzá hasonló innen-onnan idejött, ilyen-olyan nemzetiségbeli honpolgárunk is hasonlóképpen érez, de ezt a negatív érzésüket nem a legegyszerűbb módon szüntetik meg. Pedig, Faddy Othmár ferences szerzetes egy kisgazdapárti nagygyűlésen, a kilencvenes években röviden felvázolta, hogy mit tegyenek azok, akiknek nem itt van a hazájuk, mégis itt szenvednek a honvágytól vagy csak egyszerűen utálják a magyarokat: „Nyitva vannak a határok! Menjenek haza. Költözzenek el innen!” Igaz kapott is hideget-meleget a szegény öreg szerzetes, és még rendfőnöke is eltiltotta a politikai pártok melletti közszerepléstől. Noha, Othmár atya alaposan kiokosodott a kommunista börtönökben, az idegen lelkületű emberek önsanyargató magyar gyűlöletét illetően.
Magam is – nagy felháborodást okozva –, nemrégiben azt javasoltam néhány önjelölt torzlelkű politikusnak és újságírónak, hogy amennyiben nem tetszik nekik az a kormány, amely háromszor kétharmados többséget kapott a magyar nemzettől, úgy szedjék a sátorfájukat és menjenek haza. Ne itt keverjék a fekáliát. Tegyék ezt saját szülőföldjükön… persze teszik is – innen. Hidegpatakinak persze könnyű volna a hazatelepülés, hiszen pont a mai korszellem tetszik neki. Olyan pártban politizálgat, amely az LMBTQ-t, a pedofiliát, a nemváltást, a keresztényellenességet és a migrációt támogatja… tehát tárt karokkal várnák az egykorvolt Németországában. Ám, Hidegpataki és sok felforgató társa, "önsanyargatólag", de remek juttatások fejében inkább itt marad, amivel minket, a Magyarországot szerető, a jelenlegi kormánnyal elégedett polgárokat is éppen úgy sanyargat, mint önmagát. Pedig, mi nem vagyunk mazochisták, mint ő. De mégis… Eugenius nem veszi a batyuját, nem száll vonatra, repülőre, és nem könnyít magán egy laza repatriálással... ahogy a többi hőzöngő, aki magyarellenes, magyar gyűlölő, idegen országok és utódállamok kormányainak céljait olykor nemzeti színű zászlóba csavarva vagy ellenzéki pénzosztó helyeken sorban állva szolgálja.
Eugen és társai ragaszkodnak a magyarországi bajkeverés jól fizető lehetőségéhez, amelyben ugyan nem érzik jól magukat – mint mondják, írják és tüntetnek is Magyarország ellen –, de mégis maradnak. És ez a józanésszel ellenkező magatartás. Hiszen, ha egy társasházban élek, és a többi lakóval ellentétben nem érzem ott jól magam, akkor nem a többi lakótól követelem, hogy ők is úgy éljenek, ahogy én az elvárom tőlük, hanem eladom a lakást és lelépek onnan. Nem hívok más házakból lakókat, hogy megrendszabályozzák a ház nekem nem tetsző tulajdonosát és lakóit… Mert ha a lakók felháborodnak, akkor én nem járok jól…
Akik tehát másutt születtek vagy más nemzetiségű magyar állampolgárok, de Magyarországon politizálnak Magyarország ellen, mert nem tetszik nekik az, ami itt van, azok valóban foghatnák a cókmókjukat és távozhatnának innen, ahogy azt Othmár atya, a kisgazdapárti gyűlésen javasolta már a 90-es években.
Sokan vagyunk, akik szívesen támogatnánk egy-egy ilyen esetben vonatjegyet… csak oda. Mert nem kell ahhoz „Fidesz-csicskának, bértollnoknak, Orbán talpnyalónak” etc… – az általam korábban hazairányított, nemzetieknek látszóktól származó, nekem címzett levelekben olvasható jelzők – lenni ahhoz, hogy békét és nyugalmat teremtsünk, békés Magyarországon éljünk. Elég, ha valaki magyar vagy magyar érzelmű.
S írom mindezt azon a jogon, hogy, a kitelepítéskor dédnagyanyám, az őt, nemzetiségi hovatartozásáról kérdező kommunista pribéknek – a budai Alkotás utca 1/a-ban – így válaszolt: „Wir sind Ungarisch”…
Stoffán
György