Minden liberális és bolsevik polgár, politikus akar lenni ma Magyarországon. Ki-ki a neten próbálja vélt vagy valós igazságait a közre testálni, mások az utcai tüntetéseken igyekeznek megvédeni elképzeléseiket, a hivatásosok pedig, a Parlament szebb napokat is látott falai között bizonygatják horribilis „tisztelet”díjukért azt, hogy ők bizony a nemzet javát akarják. (Persze, meg is szereznék, ha hagynánk.)
A mi, jobb oldalunkon
is hasonló a helyzet, már ami a politikussá válás görcsös próbálkozásait
jelenti. Ám, itt is hibádzik a dolog, mert valljuk be: mi sem vagyunk azért
annyira tökéletesek. Sajnos, olyan hibákat követünk el, amelyek senki másnak
nem ártanak, csak nekünk. Nem sziklaszilárdan és egyenes tartással haladunk a
nemzet újjáépítésének útján, hanem úgy dülöngélünk, mint a lakodalomból, hajnalban
hazainduló vendégsereg. Kit az eddigi eredmények részegítenek meg, másokat a „mit
szólnak a liberálisok” félelem, megint másokat a hezitálás, a „megtehetem vagy
nem?” kétkedése befolyásol. Nem koordináljuk kellőképpen az egész nemzeti
vonalat, nem fordítunk és nem fordítottunk kellő figyelmet az oktatás-nevelés kérdésére, mert abban is
a hezitálás, a félelmek voltak a meghatározóak. Most, amikor a választások
előtt állunk, ismét előbújnak azok a hibáink, amelyeket röpke két és fél hónap
alatt semmiképpen sem lehet kijavítani.
A politikai mentális
leépülés egyik legszembetűnőbb jelensége a kampány szlogenje, ami sem nem
magyar, sem nem szellemes. A „piros volt a paradicsom nem sárgára” gondolok. Eközben
a középiskolások mintegy 90 százaléka nem tudja a Szózatot, nem ismeri annak
szerzőit. Itt el is érkeztünk az oktatás-nevelés legfőbb mulasztásához, a nemzeti
nevelés hiányosságaihoz.
Mi
is tartoznék ebbe a körbe?
Már alapjaiban hibás az
a rendszer, ami Magyar Bálint hagyatéka, és ami nem épít, hanem rombol. Lelket,
nemzettudatot, erkölcsöt és kötelességtudatot. Az ifjúságnak ma az iskolákban
csak joga van, kötelezettségek nélkül, míg a tanárnak csak kötelezettségei
vannak, jogok nélkül. A tanárképzés, a liberális egyetemek, még
liberálisabb és még kommunistább oktatóinak kezében van, ami garancia arra,
hogy az onnan kikerült ifjonc tanárok, már nem hivatásként, hanem szakmaként
élik meg a pedagógusi pályát. Ebből következik, hogy az általuk nevelt gyermekeket
sem a hagyományos, és évszázadokon át jól bevált erkölcsi keretek között nevelik
– mert nem is tehetik! -, hanem a mai „new age” által elvárt teljes abnormalitás
jellemzi az oktatást.
Ezért tapasztalható az
egyházi iskolák iránti érdeklődés, hiszen ott, ha már nem is a hagyományos, de
még valamilyen szinten az erkölcsi nevelés alapjai megtalálhatók. Otthon nem
képes a szülő ezt megadni, bár évei növekedésével látja, érzi a hiányát. A helyzet
évről évre romlik, hiszen generációk óta folyik a szellemi és lelki leépítés,
amelynek legtragikusabb előidézője napjainkra az internetes oktatás, és maga az
internet léte. Hiszen, a tanár ma nem elmagyaráz, hanem előadást tart, és
megadja a linkeket, ahol a gyerek megtalálja az anyagot… ha akarja. Érteni
azonban, magyarázat nélkül nem fogja.
A tananyagot is leépítették.
A zenei és a művészeti oktatás olyan alacsony szintű, hogy már a tanárok képzése
is viszonylagos ezeket a tantárgyakat tekintve, pedig a jóra, a szép iránti
érzékenységre nem a piros és sárga paradicsom a legjobb módszer. Jó lett volna
eddig is, és jó volna április 3-a után, e kérdésekben Kodályra és Barcsay Jenőre
hallgatni…
A hazafias nevelés sem
anakronizmus. A választások előtt láthatjuk, hogy ifjúságunk nem csak azt nem
tudja, hogy ki volt és hol született Mozart, de nemzetünk példaképeit sem
ismerheti meg úgy, ahogyan arra szükség volna. Efféle tudás és identitástudat nélkül
azonban nincs jövő! Ma tálán még elérjük a kétharmadot, legrosszabb esetben a
kormányzás lehetőségét, de ki tudja, hogy ilyen oktatás-nevelés politika
mellett 2026-ban sikerül-e majd ugyanez? Ugyanis nincs a fiatalok körében
elegendő utánpótlás, és a mai Fidesz-szavazók, mint magam is, lassan kikopnak a
földi életből.
Példaképeink és
példaképeink sorsa, szenvedéseik, és e szenvedések okozóinak és azok módszereinek
megismertetése, elengedhetetlen volna a mai korban. Nagy baj, hogy politikai
zsarolások és erőltetett, sokszor igaztalan és sértő történelmi emlékezetek miatt,
nem lehet azokról az emberekről beszélni, tanulni, akik fenntartották és megtartották
Magyarországot egy olyan veszedelmes korban, amelyben nem csak egy nép ellen,
de – mint ma is –, az egész keresztény Európa ellen háborúzott egy őrült eszme.
A magyar történelem legsúlyosabb tragédiájáról, Trianonról is csak politikai léptékben,
nem pedig a magyar léleknek megfelelően hall a diák, s legtöbbnyire csak egy, a
valóságtól távol álló információhalmazt kap a történelem órán. Párizsról (1947.
február 10.) meg jóformán semmit. E két szabadkőműves ország-csonkítás drámai
hozadékait pedig, egyáltalán nem ismerteti meg a nemzeti tanterv. Hiányoznak
tehát azok a személyiségek, azok a történelmi események, amelyekből a
nemzettudat, a haza iránti elkötelezettség, a világos látásmód, a kritikus gondolkodásmód
kifejlődhet. Így a telefonnyomkodáson és a felületes ismereteken kívül, nem sok
ragad az 1-től 12-ig a magyar fiatalságra.
Sokkal inkább azt
kellene bemutatni, hogy egyes nagyszerű magyar személyiségeink miért és mennyit
voltak kénytelenek szenvedni hazájukért, a nemzetért, egyházukért, s kik okozták
ezeket a szenvedéseket. Ha pedig, a fiatalokat nem tanítjuk meg nemzetünk
példaképeinek a tiszteletére, és tovább visszük az elnyomott, zsarolt és
idegenek által meghatározott oktatást, akkor elvész a jövő és elvész minden
alap, amire a következő magyar századok épülhetnének.
Mert nem elég félve,
egyetlen Wass Albert művet, vagy Thormay Cécile-t belopni a Nat-ba, de a tanárképzéstől
az érettségiig meg kellene változtatni az egész oktatási-nevelési rendszert…
nem csak a tantervet! Nagyjaink nevét és élettörténetét pedig, érettségi
tételként kellene végre megtanítani minden magyar fiatalnak.
Néhány név ezek közül:
Uzdóczy
Zadravecz István OFM püspök
v.
nagybányai Horthy Miklós
Csernoch
János bíboros, esztergomi érsek
Gróf
széki Teleki Pál
Majsai
Mór OFM
Vezér
Ferenc OSPPE
Hóman
Bálint
Gróf
Bethlen István
Prohászka
Ottokár megyéspüspök
Ordass
Lajos püspök,
Ravasz
László püspök
Dr.
Boross Fortunát OFM
Faddy
Othmár OFM
etc…
A Nat-ból is hiányzó nevek oldalakat tölthetnének meg, de egyikük sem található az érettségi tételek között, annál inkább olvashatunk róluk a megveszekedetten gyűlölködő és történelmileg minket zsaroló, és sajnos ma is alapot jelentő marxista történelemben.
Van, lesz tehát dolgunk 2022 áprilisa után is. Mert a fentiek nélkül, április után, még egy választás nem nyerhetünk meg… Súlyos felelősségünk önmagunkkal és a nemzettel szemben még a rend kérdése is. Április után nem hivatkozhatunk többé arra, hogy demokrácia van, amibe minden belefér... Mert az oda vezet, hogy egyre csak halmozódnak a mulasztásaink!...
Végül néhány „kép”, egyik nagy, de méltatlanul elfeledett példaképünk, Zadravecz István püspök életéből: „Előttünk a téren gabonacséplés volt. Utána odarendeltek összetakarítani. A
püspökatya Gróf Bethlen András, Szendy polgármester (Budapest), Nádasi, a zsidó
hitközségi elnök és én. Püspök atya Nádasival a pelyvát és a töreket nagy kosárba
gyűjtötték és szépen rendbe hozták. Bethlen tréfásan odaszólt: „Janka ne
siessen! Délig készen leszünk. Ma van az 50. születésnapom és délután elmegyek
a liba-patakba fürödni.” Igen izzadtunk. Nyugodtak voltunk, nem zúgolódtunk, és
szó nélkül dolgoztunk. Igen finom úri lélekkel viselték a sok megaláztatást. (…)
A rendőrök többször is eljöttek éjféltájban. Az egyik részegen így szólt:
„Jogom van magukat a mezőre vinni, ott agyonütni és elásni, mint a kutyákat.
Soha senki sem tudja meg, hogy hová lettek!” Püspök atya szó nélkül állt ott.
Reggel négy órakor újból eljött és azt mondta a házigazdának, hogy itt két
férfi tartózkodik. Az egyik Uzdóczy János és a másik Zadravecz István. „Igazán
hülyék vagytok. Annyiszor jöttök, és mégsem tudjátok, hogy az a két név egy
személy. (…) ”
(Kommunista
kitelepítés. Zadravecz püspök unokahúga, Janka nővér leírása – S. Gy.: Zadravecz-passió
c könyvéből.)
Stoffán
György