Olvasgatom, nézem a híreket és elképedem mindazon az embertelenségen, aljasságon és nemzetietlenségen,
amit csak egy parlamenti közvetítés alatt látok. Hogyan süllyedhet idáig az
ember? Mi okozhatja ezt a drámai züllést, ezt a szellemi és lelki nihilt, amiről néhány
felszólaló tanúbizonyságot tesz nap, mint nap.
Emberek,
köztük immár fiatalok halnak meg, a betegség tobzódik, a kormány, az
egészségügy, a társadalom józanabbik fele azért küzd, hogy ez a rémálom
megszűnjék… és van egy társaság, amely a halál oldalán, a nemzet ellen, a védekezést
gátolva hazudozik, őrjöng. És hatalmat akar, mert nem bírja elnézni, hogy a
beruházások munkadíját nem ők tehetik zsebre, nem ők mondhatják meg, mire költessen
el az a pénz, amit a társadalom adóként befizet, s amit az Uniótól lehívhat
Magyarország. Nem a közös érdeket, nem a járvány leküzdését és nem a nemzet
újjászületését tűzték ki célul, hanem a harácsolást, a hatalmi mámort, az ezer
esztendős ország eladását, elárulását. Sátáni gonoszságaikat politikai nézetekkel, az Uniós követelésekkel, rágalmakkal és Magyarország lejáratásával leplezik, s egyetlen hazug érvük és
indokuk létezik csupán: - lop a kormány, lop Orbán Viktor, és Mészáros el mert
menni Dubaiba…
Eközben Budapest azon kerületeiben lassan elfogy a pénz, amely kerületeket megszereztek. És mi tűrjük, mintha ők lennének a többség. Mi nem szólunk, nincsenek eszközeink, mert félünk a nagy testvértől, az Uniótól, amelybe hazugságokkal, de kötelezően léptettek be bennünket. Mi nem tartunk rendet, és nem is akartunk a kezdetektől rendet tenni, noha az ígéret megvolt rá. Ám, a demokrácia alkoholgőzhöz hasonló homálya minden gonoszságot és ellenünk irányuló aljas támadást felülírt. Demokrácia van, belefér – hallattuk nem egyszer, s lám, ma a demokráciába emiatt lassan mi nem férünk bele, mert a demokráciát mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. A tudós az ő szemléletében, a házmester meg a magáéban… és a kettő nem ugyanaz.
Járvány van, halál környékez mindnyájunkat. Őket is. És nem nézünk vissza egy pillanatra sem a múlt járványainak történetébe. Amikor a bajban összefogás volt, amikor az egyetlen lehetséges vigasz, és a gyógyulást is segítő, a járvány megszűnésében legfontosabbat elfelejtjük, illetve eszünkbe sem jut ma már: Isten! A régmúlt efféle időszakaiban – hiszen sok volt –, az emberek nem egymás nyakának estek, hanem imádkoztak. Nem lazítani akartak a halált közelebb engedve, hanem odafordultak a Teremtő felé, s engesztelni próbáltak… engeszteltek. Képeket állítottak ki, Szentháromság-szobrokat emeltek, böjtöltek, hogy megszabaduljanak a keservektől, a bajtól.
Ma
csupán rettegünk, TV-n nézzük az istentiszteletet, a misét, de lemegyünk a
bevásárlóközpontba, és elégedetlenkedünk, mert nem ülhetünk be vacsorázni a
vendéglőbe, és élhetünk úgy, mint a járvány előtt. Miért nem vesszük észre ostobán,
hogy nemcsak a járvány akar elpusztítani minket, de a világ is összefogott a
béke, az egészség, az emberség és Isten ellen?
Mintha csak Krisztus figyelmeztetései jelennének meg, válnának ma valóra, amikor korunk tragédiáit olvasom a hírekben… „Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. De mindez a vajúdás kínjainak kezdete! Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért. Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig kitart, az üdvözül. Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.” „Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen - aki olvassa, értse meg! -, akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, aki a ház tetején van, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit, és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját. Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, sem szombaton menekülnötök. Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidülnek azok a napok.” „Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott: ne higgyétek!” (Mt., 24.6-23)
Hogy a fentiek a mai korra vonatkoznak-e nem
tudhatjuk, hiszen nem tudjuk sem a napot, sem az órát. Azonban ez az
embertelenség, ez a gonoszság azért veszélyes, mert a rossz magával rántja még
a jót is, és kedvetlenné, kiégetté alacsonyítja a hívő embereket is. Tehát, ki
kellene tartanunk. Nekünk, magyar keresztény-kersztyén embereknek, egymás kezét
fogva egymást bátorítva és erősítve a hitben.
Talán maradunk majd néhányan, maradnak néhányan… akik hírünket viszik egy szebb, békés világban, ahol ismét érték lesz a hazaszeretet, erő a hit, cél pedig az Isten országa!
Stoffán György