2021. március 31., szerda

A DK számára kedvező, ha sokan halnak meg… az embertelenség pártja


Miután Dobrev Klára sikeresen végigjárta párttársait, akik közül néhányan bele is haltak e látogatásba, a DK újabb sziporkával állt elő a Pesti TV-ben, politikai elemzője révén. Nagy Attila Tibor azt fejtegette, hogy a DK-nak olyan lehetőségei vannak, lennének abban az esetben, ha a Covid áldozatainak hozzátartozóit, azaz, a gyászolókat megszólítaná, hogy ez akár a párt sorsát is eldönthetné…

https://pestitv.pestisracok.hu/2021/03/31/ez-hullarablas-ezt-a-vitat-en-itt-befejeztem-indulatos-vitat-generalt-nagy-attila-tibor-halalalgebraja-es-ellenzeknek-adott-tippje-a-polbeat-pankracioban/

Ez a megállapítás és fejtegetés, amelyet ez a szörny elmondott, egyezik ugyan Gyurcsány „minél több halott, annál jobb” elvével, ám, annyira ízléstelen és sérült lélekre vall, hogy talán nem is kellene foglalkozni vele. Azonban, mégis szót kell ejteni ezekről a hullarablókról – ahogyan a Pesti TV munkatársa is jellemezte a gondolatsort.

Mit is tart tehát a DK még az emberéleteknél is fontosabbnak? A hatalom megszerzését. Hogyan is képzeli el? Úgy, hogy örvendezik a’fölött, hogy halottaink vannak, hogy halottainkat gyászolják, és e gyászolókat esetleg meg is lehet győzni arról, hogy az ő fájdalmukat a Fidesz, de leginkább Orbán Viktor okozta, s ezért jobban teszik, ha a DK-ra szavaznak…

Mi következik ebből?  Az, hogy a DK a hatalomért bármilyen módon hajlandó akár ölni is. Hasonló, vagy ugyanaz az elv, mint amit egykor Cohen Béla és bűntársai vallottak. „A vértől nem kell félni”…. Ezért drukkolnak – amint ezt megtudtuk az elemzőtől –, a halottak számának megtízszereződéséért.

Már csak az a kérdés, hogy kiket akarnak még kiirtani, hogyan tennék meg, és mivel magyaráznák tettüket. Hiszen, abban a helyzetben, amelyben ma Magyarország van a világjárvány miatt, azon gondolkodni, hogy milyen hasznot húzzon emberek halálából és az emiatt érzett fájdalomból a DK, azt gondolom, minősíthetetlen és mégis minősít. A DK-t és annak vezetőit, munkatársait és bár nehéz kimondanom, de a tagságát is. Mert, akik potenciális gyilkosoknak tapsolnak, azokkal egyetértenek, azok maguk is potenciális gyilkosok. Épp olyan veszélyesek, mint akik ebben a helyzetben utcára hívják az embereket tüntetni, akik lázítanak a vakcinák ellen, és akik azt számolgatják, hogy egy-egy halott embernek hány gyászolója van, s azokat hogyan lehet a DK oldalára állítani.

Nincs jogi kategória, amibe ez belefér, amelynek alapján büntetni lehetne az emberi aljasságot, embertelenséget, lelketlen hozzáállást. A magyar ember azonban józan, gondolkodó típus. Bízom abban, hogy ennek a hullagyalázásnak és hullarablásnak, amelyet a kommunista milliárdos ócska söpredéke művel, meglesz a választási eredménye…

Stoffán György