Furcsa lesz, amit írok:
örülök az oláh alkotmánybíróság döntésének, amely szerint nemzeti ünnep lett
Trianon emléknapja Romániában.
Miért
örülök?
Mert ők maguk tettek
arról, hogy mi magyarok emlékezzünk… Ami nekik ünnep, az nekünk a feledést egyszer,
s mindenkorra kizáró ok. Valahol pedig, példát is mutatnak nekünk, hiszen mi
mindig elnevezzük a minket sértő, bántó, megalázó dolgokat valami olyannak, ami
nem sérti azokat, akik minket megaláznak, sértegetnek, sárba taposnak. Ez a magyar politika mételye évszázadok óta. Mi
toleránsak vagyunk, mi vigyázunk mások önbecsülésére, még úgy is, ha az sérti a
magyar társadalmat, a kereszténységet, hamisítja a magyar történelmet… és ez így,
nincs jól! Nem csak a románok viszonylatában hibás nemzeti politizálás ez. Most
az oláhok megmutatták, hogy lehet nemzeti elkötelezettséggel, otromba nacionalizmussal,
senkit emberszámba nem vevő alkotmánybírósági határozattal nemzeti ünnepet kreálni…
a seggnyalás és a tolerancia, a demokrácia, és mások önbecsülésének a
sajátunknál való többre tartása nélkül. Mi nem értjük meg évszázadok óta, hogy a
proli házmesterrel nem lehet Mozartról zenetörténeti vitákat folytatni. Mindenkivel a saját szintjén lehet és kell
politizálni. És az oláh most megtette. Mert
az oláh nem európai, nem művelt, nem kulturált – ahogyan azt mi gondoljuk…
illetve gondolják azok, akik így próbálnak velük tárgyalni. Az ukrán sem az, s
a tót is csak elvétve, és csak azért, mert évszázadokon keresztül tanult valamit
a felvidéki magyartól, cipszertől.
Ha valamit el akarunk
érni tehát, ezekkel a politikusokkal, országokkal, akkor sajnos az ő szintjükre
kell alászállnunk, ami persze nehéz, de nem lehetetlen. Ha nem tesszük, akkor
úgy járunk, mint most az oláhokkal, az unióval és a nemzeti nagyjaink szobrainak
ellenzőivel.
Zrínyi, a költő valamikor ezt mondta: Jó nép a magyar, ha van kinek engedelmeskednie... Tehát, akkor maradunk/vagyunk jó magyarok, ha a nyakunkon ülnek, elnyomnak... ám, Zrínyi mondásának értelme is lassan szertefoszlik... hiszen mindenki a nyakunkon ül, de mi indokoltan sem vagyunk képesek erélyesebbek lenni...
Az oláh alkotmánybírósági
döntés másra is rámutat: – Ennyit ér ma Európában a jog, az erkölcs, a
tisztesség, ennyit érnek a bíróságok, ennyit érnek az emberi jogok és az
igazság, ennyit ér az alkotmánybíróság. Magyarul:
S e m m i t!
Mert amíg mi hajbókolunk,
és fájdalmainkat mások fájdalmai miatt nem merjük kimondani, addig mi állunk
vesztésre. Építhetünk mi óvodákat, felújíthatjuk a gúnyhatárokon túli magyar
épületeket… templomokat, zsidó temetőket, zsinagógákat. Nem lesz, nem volt és
nincs is benne köszönet. Hülyének néznek minket, kiröhögnek bennünket – s már
azok is csak csóválják a fejüket nagylelkűségünk miatt, akik nap, mint nap megszenvedik
az idegen hatalom immár száz éve tartó ámokfutását.
Most leckét kaptunk az
oláhoktól, leckét kapunk az Uniótól, s kapjuk folyamatosan más „üldözöttektől”
is.
Mert bár "ilyen jó még soha nem volt a szerb-magyar együttműködés, a baráti kapcsolat", mégis megtelnek a délvidéki
magyar falvak, hivatalosan odatelepített migránsokkal… A Felvidéken pedig, a Benes-dekrétum alapján, magyar és német polgárok ingatlanait államosítják jó szomszédaink, a tótok...
O tempora, o mores!
Stoffán György