Már-már nem is
igaz, hogy párhozamos társadalomban élünk, mert az emberi hülyeség, az árulás,
a jellemtelenség, a szeretetlenség és a jog nélküli társadalom, az ószövetségi
logika felülemelkedett a keresztény erkölcs-, és kultúra gyökerein fejlődött
emberi társadalmak ideológiáján, lelkületén, logikáján. Egy anyagiakban
bővelkedő kisebbség a világban olyan felfordulást teremtett, amely levetett
magáról minden emberi jó tulajdonságot, pozitív érzést és ráengedte a –
tetszik, nem tetszik – nomád népeket a világ kultúrájának és mozgatójának
szívére, Európára. Igaz, nem egyszerre érte el ezt a szintet a háttérhatalom, hiszen
kellett hozzá két világégés, amelyek alapján a kollektív bűnösséggel kordában
lehetett tartani a „művelt” Nyugat társadalmait, amelyekben egyúttal a jóléti társadalmat
is meghonosították azzal a céllal, hogy a keresztény hitet és vallást megvesse,
elfelejtse a társadalom. A földrész keleti felében a kommunista ideológiára
épülő sötét kísérleti telepet rendezték be, s ma már mondhatom: hála Istennek. Hiszen
a kommunista diktatúrának ugyanazok a jellemzői, mint a mai kor erkölcstelen és
ostoba, embertelen és életellenes, vallást tiltó, kapitalistának nevezett
ámokfutásának. Így, a volt szocialista országok ma a zsigeri önvédelmi ösztönök
által, talán később kerülnek arra a vesztőhelyre, amelyen Európát készülnek
napjainkban lefejezni.
És aki időt
nyer, életet nyer! – Qui habet tempus, habet vitam! (Niceai
Parthenius – Vergilius görög tanítója)
Ám
a hazai közélet sem mutat arra, hogy ezt a világrombolást megúsznánk. Csak időt
nyerünk… hogy életet sikerül-e nyerni, ma még senki nem tudja. A törpe kisebbség
azonban egyre nagyobb hanggal, egyre arcátlanabb hazudozással és erőszakosabban,
egyre leplezetlenebbül dolgozik azon, hogy Magyarország is megsemmisüljön,
ahogyan megsemmisülőben van Nyugat-Európa, benne a Vatikánnal, Brüsszellel,
Hágával, Genffel. A százmillió halálos áldozatot követelő kommunista szellemiséget
sikeresen reanimálta a háttérhatalom, aminek kézzelfogható következménye a
vadonatúj Lenin-szobor, amelyet vörös zászlók vettek körül a minap, és az
Internacionálé hangjaival avattak a ledöntésre ítélt Bismark-szobor, és az
Európát megsemmisítő Angela Merkel Németországban.
Mi magyarok sem maradunk el a recsegő-ropogó nemzeti összetartozás kapitalista faváza
alatt. Hiszen nálunk is bőven vannak eme háttérhatalmi, új internacionalizmusnak
szemellenzős, hazaáruló, ügyeskedő, helyezkedő követői.
Az ellenséggé degardálódott hazai ellenzékről nem érdemes beszélni, hiszen róluk kerek százegy éve tudjuk, amit tudnunk
kell. Gyilkosok, csalók, hazudozók, hazaárulók ócska söpredéke, akiktől sem
emberi érzéseket, sem őszinte, szeretetteljes megnyilvánulásokat, hazaszeretetet nem várhatunk el.
Ők ilyenek voltak és ilyenek ma is... mint a peronoszpóra a szőlőskertekben.
A baj azonban a szőlőskertben sem a létező a betegséggel van, hanem azzal, ha lusták vagyunk permetezni…
Sokkal
nagyobb probléma a belső széthúzás. Az egyéni érdekek, a hatalmi visszaélések, helyezkedés
az új világba való integrálódás érdekében sokkal nagyobb bűn, mint maga az
teljes ellenzéki magatartás. Mert ez
belülről bomlaszt!
Belülről
rontja a választási esélyeinket, ha egy megyei vezető, hatalmi pozíciójával
visszaélve, jobboldali embereket tesz tönkre, koholt vádak alapján, kézzel
irányítja a rendőrséget, a bíróságot, felbérel embereket arra, hogy ebben
segédkezet nyújtsanak. Vagyoni érdekből keresztény szemléletű, nemzeti nevelést
nyújtó iskolát tesz tönkre, s ezzel tanárok, gyermekek és szülők szimpátiáját
veszítjük el egyetlen egyéni érdek vagy ostoba és indokolatlan bosszú miatt…
Ma
Fideszesként kijelenteni, hogy "a nemzetellenesek is a nemzet része", nem csupán
nagyfokú szellemi fogyatékosságként, de a nemzeti lét megtartása elleni kirohanásként is értékelhető. Arról nem beszélve, hogy vannak erkölcsi normák és követelmények, amelyeket ha betartunk, akkor ab ovo nem ülünk le olyan szellemiségű szerkesztőségek munkatársaival beszélgetni,
amelyek a nemzet ellen háborúznak évtizedek, de inkább egy évszázad óta.
Nem
megyünk olyan szervezethez elérzékenyülni a nagypapa miatt, amely szervezet soha
semmilyen ügyben, egyetlen pillanatig sem állt ki a magyar nemzet érdekei mellet, de
akkor sem szólalt meg, amikor a belső politikai ellenség a vele kapcsolatos hazugságokkal házalt Brüsszelben a magyar kormány ellen, noha világos és egyértelmű
volt a hazugság.
Nem
viaskodnia kellene a kormánynak egy Duna-híd felújítása miatt egy
önkormányzattal, hanem ki kell venni az önkormányzat kezéből azokat a jogokat,
amelyek veszélyeztetik e nemzeti kincs épségét, valamint az azon áthaladók életét.
Újságíróként
pedig nem ülünk le egy neves, és nemzeti gyászunkat megjelenítő múzeumban
beszélgetni olyan hazaárulóval, aki minden ízében és gondolatában magyarellenes… és a legkevésbé
sem adunk igazat neki közelmúltunk történelmének hamis, a liberálisokat felmentő latolgatásakor.
Ám,
a fenti kérdések egyéni erkölcsi megítélés és tartás alapján dőlnek el. Ki, mit
hozott otthonról, a’ szerint válik értékessé erkölcsileg… "Van az a bizonyos
szint, ami fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá"… és, ezt a szintet vagy
otthon és már kora-gyermekkorban megtanuljuk. Vagy soha nem tanuljuk meg. A
felsorolt esetek alanyai ez utóbbi körbe tartoznak.
De
nem sorolom a saját égbekiáltó bűneinket, csupán arra akarom felhívni a
figyelmet, hogy a Fideszen belül is érzékelhető az új világ liberális
ostobasága, rombolásának ilyen-olyan magyarázatokkal való elfogadása. Ennek
pedig a legszomorúbb példája a XII. kerületben álló Turul-szobor ismét
felmerülő „problémája”. A parancs megvan, végre kell hajtani… ha már
sírdogáltunk egy ünnepségen. Egyelőre csak szavazásra bocsátatott a kérdés, de
amint tudjuk, ha valamit szavazásra bocsátanak kicsiny hazánkban, azt meg is
szokták előbb vagy utóbb szavazni. Lesz majd másik emlékmű… amibe mindent bele
lehet magyarázni, de ami biztosan nem a magyar fájdalmat, a magyar múltat, csak
a kilátástalan jövőt idézi a Böszörményi út kanyarulatában.
Ahogyan
1962-től „a Sátán füstje beszüremlett a
Vatikán falai közé” (VI. Pál), úgy bűzölög a beszüremlett demokrácia füstje,
azaz, a liberalizmus kígyófészkének szaga is hazánkban.
És
mindenki másról beszél, szépen szónokol, hazudozik, elken, ködösít... miközben az
egyetemeken drasztikusan liberális szemlélet uralkodik, a fiatalok eltávolodnak
a hazaszeretet érzésétől, a Nat-ot „belülről is” támadják, az iskolákban pedig csak
egy-egy tanárnak jut eszébe, hogy mit is kellene leadni a magyar történelemből,
vagy a magyar irodalomból. Ugyanis a legtöbb történelem-, és magyartanár liberális…
Az
eddig párhuzamos társadalom tehát gyors ütemben változik egypólusú liberális
társadalommá, mert a demokrácia folytonos emlegetése, a félelem a Nyugattól, a
nemzetközi bíróságtól és a hazai ellenség aknamunkájától egyre kilátástalanabbá
teszi a lehetőségeinket. Itt még a mentősöket is rabosítják, ha nem akarnak öngyilkosok lenni....
Fel
kellene ismerni végre azt, amiről beszélni szeretünk, de nem tesszük: a nemzeti
egység erejét, az összetartás és az erkölcsi kötelmek fontosságát. Mert erőnk
van, kitartásunkat bizonyítja az elmúlt ezer év, és politikai, szellemi irányítónk
is van, aki méltó és alkalmas a nemzet megtartására. Csak saját köreinkben
kellene valódi nagytakarítást rendezni, és a keresztény-keresztyén egyházaknak felkészültebben
kellene nemzetmegtartó erőként munkálkodniuk.
Mert
két axióma van a fentiekkel összefüggésben: – aki nemzetellenes, az nem a
magyar nemzet tagja (hiszen megtagadta azt!), a Turul pedig nem kirekesztő, nem
gyűlöletkeltő és nem antiszemita… hanem színtiszta magyar jelkép.
Stoffán
György