Valami
nagyon nincs rendjén a világban. Vonatkozik ez az épp száz esztendeje
megtépázott kicsi hazánkra is. Most amikor az emberi életekért küzdünk, és
minden szellemi, fizikai erőnket arra fordítjuk, hogy legyőzzük a – ránk engedett
– járványt, még inkább felszínre kerülnek az erkölcsi kérdések. Még inkább
láthatóvá válnak azok a bűnök, amelyek olyanná tették világunkat és országunkat,
amilyennek ma látjuk.
Világosan
láthatóvá vált a hazaszeretet, az emberek iránti elkötelezettség, a hűség és a
hitetlenség hiánya, a kapzsi hataloméhség és az irigység az egyik oldalon, míg
a másik oldal – amely magát emberségesnek és nemzetinek, kereszténynek és
erkölcseiben megkérdőjelezhetetlennek mondja magát –, sem áll a helyzet
magaslatán. Igaz, politikailag és intézkedéseit tekintve valóban kifogástalan,
és a társadalom meglévő hányadáért tevékenykedik, ám a legfontosabb intézkedéseiben
súlyos és végzetes, erkölcsileg kifogásolható, a keresztény értékeket megsemmisítő,
jövőnket alapjaiban megkérdőjelező mulasztása van.
Bizonyára
sokan felszisszennek olvasva gondolataimat, de a tény, az tény. Mert mit is
tart a keresztény erkölcs legfőbb értéknek? Az emberi életet. Mi az egyik
legnagyobb bűn? Az emberi élet kioltása…
Amikor
templomok tatarozására, iskolák építésére, egyházi intézmények és az üldözött
keresztények megsegítésére ad az állam pénzt, az azt mutatja, hogy jó úton
haladunk, építeni szeretnénk, meg akarjuk erősíteni a társadalom hitbéli lehetőségeit,
védjük a keresztény értékeket. Amikor családtámogatásról beszélünk, és anyagi
lehetőséget adunk arra, hogy minél több gyermeket vállalhassanak a családok,
akkor is azt gondoljuk – joggal –, hogy az állam a jövőt biztosítja, annak
feltételeit juttatja a társadalom széles köréhez. És ez is méltányolandó, remek
intézkedés, jó „csomag”. (Mert ma minden valamilyen „csomag” vagy híres
magyarokról elnevezett „program”…)
Ám,
nem elégedetlenség vagy kötekedés az, ha megemlítjük a legfontosabbat, amely a
szocialista és liberális világszemlélet emberellenes maradványa, s amely ellen
sajnos nem elég vehemensen és nem megfelelő elszántsággal lépnek fel a
keresztény egyházak sem. Igaz, a kereszténység mai állapotáról, az egyházak
Krisztustól való eltávolodásáról könyveket lehetne írni…
Amikor
a járvány miatt különböző műtétek elhalasztásáról hallunk, hisz csak az
életmentő műtétek elvégzését engedélyezte az egészségügyi hatóság, akkor
szembetűnik a szellemi tragédia, a politikai köteles mulasztás, azaz, az abortuszok
ügye. Az abortuszok folyamatosan elvégezhetők… tehát: lehet szabadon gyilkolni
akkor is, amikor csípőprotézist sem lehet beültetni, vagy egy fogat sem lehet
betömetni… mert ezek már nem tartoznak a sürgősségi ellátás körébe.
Álságos
mind a balliberális, mind a jobb oldal. Hiszen, amíg az idős-otthonok lakóiért
háborgunk joggal, amíg nem mehetünk színházba, múzeumba, templomba, s nem
zarándokolhatunk el Máriához a somlyói nyeregbe, s úgy védjük saját életünket,
ahogyan azt, az erre hivatottak tanácsolták nekünk, addig a megfogant életet,
aki egyes egyedül az édesanyjára számíthat(na), hiszen a szíve alatt biztonságban
lehetne… a női jogok alapján az egyetlen biztonságot adó ember viszi vágóhídra,
akit az orvos feldarabol abban a Teremtés által a legbiztonságosabbnak vélt
anyai barlangban. Rettenetes! S a kicsi élet védekezik, de keze, lába hamarosan
egy fémtálcára kerül, majd fejecskéje is darabokban ugyanoda. Az apró szív még
dobog egy darabig… majd angyallá válik a kis áldozat…
És
ezt a bűnt a jövő magyar művészei, tudósai, politikusai, hétköznapi polgárai
ellen naponta cca. 110 alkalommal követik el, mert ezt, a járvány alatt is
szabad. Hiszen mit szólna a liberális ellenség, mit szólna a világ, ha nem
ölnénk meg havonta két és félezer magyart, ebben a keresztény országban? (A
határon túli adatokat nem ismerjük, de feltehetőleg azok sem lennének
vigasztalóak.)
Talán
ez a járvány még mindig nem elég ahhoz, hogy felismerjük mi vezetett idáig.
Azonban megtudjuk hamarosan, és meg is értjük majd. Hiszen, ahogyan az
abortuszoknak sem lett vége ebben a drámai időszakban, úgy az ezzel járó büntetés
sem lezárt ügy. Valóban „megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt”?
(https://www.youtube.com/watch?v=jgw4X7Dw_3k&feature=emb_logo)
Stoffán
György