Hiába
keresem keresztény-keresztyén papjaink, lelkészeink és püspökeink hitbéli megerősítését,
útmutatását, nem találom sem a magyar sajtóban, sem a nemzetközi médiában.
Mintha a hit elillant volna a legsötétebb napok előtt, mintha csak az evilági
élet veszélyeivel állna szembe a keresztény-keresztyén ember, papsággal,
egyházzal egyetemben, a hit fegyverei nélkül, Istentől is magára hagyottan. Minden
egyház meghozza a maga tiltó rendelkezéseit, amelyeknek az egyházellenesek és
maga az ördög örül a legjobban, de a hatásos fegyverek említése elsikkad az „emberek
biztonságát” szolgáló kötelező intézkedések mellett.
Hallottuk
már, hogy nem szabad nyelvre áldoztatni, csak kézbe. Az úrvacsorakehely helyett
műanyagpoharakat kell használni, a görögöknél is megváltozik az áldoztatás
módja, de ikon vagy keresztcsókolás sincs, mert mindettől terjedhet a vírus,
amelyet, ha valaki emleget, az pánikkeltő. A hitbéli pánikkeltés viszont
kézzelfogható ezekben az intézkedésekben, kivált úgy, hogy a szent hagyományok
és a liturgikus cselekmények megváltoztatása kötelező.
Apelláta nincs!
Akkor
mi az igazság? Miért nem a másik oldalról, a hit és az imádság oldaláról
közelítenek az egyházak? Miért nem mutatják meg, adják a társadalom kezébe
minden lehető médiafelületen, minden prédikációban és egyházi sajtóban, hogy
bizony van a keresztény-keresztyén embernek hatásos fegyvere a rossz, a betegség,
a sátán ellen? Mit ér a hit, ha a hitet is korlátozza a hitet terjeszteni és
erősíteni hivatott felszentelt társadalom? Milyen Krisztus-követés az, ha a
szentáldozásban Krisztust, a Krisztusra való istentiszteleti emlékezést, a
hódolatot, a szent hagyományokat is tiltja az egyházi elöljáró? Vagy már
püspökeink és papjaink, lelkészeink is szégyellik a mai világban Istent? Szégyellik,
hogy elvileg hisznek Krisztusban, szégyellik hirdetni, hogy Isten minden
veszélytől megmenti a Benne hívő embert? Hogy a megpróbáltatás is Istentől van,
és a fájdalom is, a betegség is próbatétel, nem pedig fenyegetettség vagy
büntetés? Szégyen hirdetni, hogy az imádság fegyver és mindent legyőz, ha van
hitünk, ha Krisztust és az Ő tanítását követjük? Szégyen a katolikusoknak Mária
oltalmát, szentjeink segítségét kérni? Elfelejtettük
Jézus Szentírásban olvasható figyelmeztető és irányt mutató szavait? Kidobtuk a
rózsafüzért, amely Mária által kezünkbe adott hatásos fegyver? Talán egyedül a
református egyház vezetői élik meg a hitet annak ami… Böjtre és imádságra
szólítanak a vírus ellen.
Igaz,
ők is bevezettek bizonyos óvintézkedéseket, de úgy, hogy mellette a hitbéli
fegyverkezésre is felszólítottak. Mi katolikusok pedig, mintha szégyellnénk a
lehetőségeinket. Beszélünk az Eucharisztikus Kongresszusról, de értelmetlen és
hatástalan rendelkezéseket hozunk, az alázat és az imádat minden apró megnyilvánulását
tiltjuk, a szenteltvizet száműztük, mint korábban a tömjént. Noha, e kettőtől
félt az ördög a legjobban – mint azt ősi magyar közmondásainkból tudjuk…
Intermezzo:
Barátom
elkeseredve hívott fel telefonon, miközben e sorokat írom:
–
Mit mondjak a
gyerekeimnek, akikkel én is és a nagymamájuk is rendszeresen megyünk templomba…
és tegnap letakart szenteltvíztartót láttak? Mondjam azt, hogy nem igaz, amit
eddig tanultak, hogy a szenteltvíz mégsem véd meg? Vagy azt kellene mondanom,
hogy a püspök bácsik nem hiszen a szentelmények erejében, az imádságban? Hány
és hány emberben merülnek fel kételyek, pedig nem az igazság, nem a hitünk
változott meg, hanem azok, akikben eddig bíztunk, és akik eddig irányítottak
minket. Gyuri! Ha Istenhez nem engednek fordulni úgy, ahogy akarok, akkor hová
forduljak segítségért? Kiben bízzam? Az operatív törzsben? Nagyon el vagyok
keseredve! Ha az én hitem olyan apró, mint egy mustármag, akkor a püspökeink és
papjaink hite mekkora? Tehet-e egy normális pap ez ellen az esztelen hitetlenség
ellen, ha másképp látja, mint a tiltó rendelkezéseket kiadó méltóságok? – tette le a kagylót barátom…
Mi a teendőnk
tehát, ebben a hivatalossá és általánossá vált hitetlenségben?
Minden
keresztény-keresztyén ember együtt, saját hite szerint imádkozzék, kérje a
Teremtő Isten, kérjük szentjeink közbenjárását, kérjük az Istenszülőt, hogy oltalmazza
népét. A közös ima, a rózsafüzér a legnagyobb fegyver, amely sokszor győzelemre
vitt már egyént, közösséget, hazát és nemzetet.
Imára
hívom tehát az összes keresztény-keresztyén magyar embert, hogy hite szerint
csatlakozzék egy Rózsafüzér – vagy ha úgy tetszik –, Ima-hadművelethez. Ha naponta
csak tíz „Üdvözlégyet” (egy tizedet) mondanak el a katolikusok, és ehhez egy-egy
„Miatyánkkal” csatlakoznak a protestáns testvérek, akkor az olyan, mint egy
hadsereg más-más fegyverneme, amely Krisztus nevében és vezérletével –
együttesen – mindent legyőz!
És
hallani fogjuk újra minden tiltás, hitetlenség és emberi ostobaság ellenére Jézus
szavát: „Hited meggyógyított téged!”
Mert
az egyetemes keresztény-keresztyén egyház erejét a hívek közössége adja…