Stoffán György "ünnepi" beszéde június 4-én

Hölgyeim és Uraim, Tisztelt jelenlévő megemlékező gyülekezet!

Ismét itt vagyunk, és ismét eltelt egy esztendő, s ismét annak voltunk tanúi, hogy ismét megloptak, megaláztak bennünket ugyanazok, akik 1920. június 4-én tették. Mert ugyanaz a szemlélet, ugyanaz a magyargyűlölet lángol ma is, mint azon a szörnyű napon, amikor ránk kényszerítették a diktátumot, mint békeszereződést, s az akkori kormány semmilyen ellenállást nem tanúsított. Megloptak tehát minket, és megloptuk magunkat is, mert bár alávetettek minket ennek a diktátumnak, ám, az akkori rendszer, az akkori néhány szabadkőműves miniszter és katonai vezető tanácsára még az utolsó mentsvárunkat, amely megmenthette volna Erdélyt, feloszlatták. Igen, a Székely hadosztályt feloszlatták, és nem támogatták a nyugati határvidékünkön már győztes Rongyos Gárdát sem… mert akkor is két lovat akartak megülni egy fenékkel, mert nem voltak képesek és hajlandók arra, hogy az utolsó lehetőséget is kihasználva megmentsék az elorozott hazát, a rabigába hajtott kárpát-medencei lakosságot.

A Vatikán kiegyezett az új uralkodókkal, ezért a Felvidéken minden magyar püspök helyett tót püspököket neveztek ki, így máig nincs magyar püspöke a volt Észak-Magyarország magyarságának. Délen és Erdélyben számos vértanúval gyarapodott az egyház, mert nem hallatta szavát Róma…

Megloptak tehát bennünket világi és egyházi szinten, s megloptuk magunkat, mert hagytuk ezt az ádáz lerohanást, amelyben máig, sok millió magyar hal meg a Kárpátok gyűrűjében. Magyar holocaust volt ez, amely a mai napig is tart, hiszen ma magyar temetőt loptak tőlünk az Úz-völgyében, s himnuszt a Felvidéken, magyar iskolát Marosvásárhelyen, egyházi ingatlanokat és családi birtokokat Kolozsvárott és Sepsiszentgyörgyön. Erdőinket letarolják, s ma naponta újratelepítés nélkül vágnak ki 50ha erdőt csak Háromszék vármegyében. Ukrajnában magát a nyelvet is tiltják, s még az utcán sem lehet magyarul beszélniük az ott élő magyaroknak, mert büntetés jár érte. Körülöttünk dúl a fasizmus, a magyarellenesség immár száz éve, miközben az Unióban minket neveznek fasisztának, antiszemitának… mert mi védjük a velünk élő nemzetiségeket, vallási csoportokat… és ez nem európai érték. Ma már nem az!

Trianon és a párizsi béke nem a múlt, nem egy letűnt kor drámája, hanem Magyarország mai tragédiája is, a magyar nemzet mai pusztításának legalizálása.

Trianon egy évszázada tartó magyar genocídium, amely ellen nemzetközi szinten senki nem szól, amelynek ügyében sem az Unió, sem az ENSZ emberjogi szervezetei, sem a hágai nemzetközi bíróság nem intézkedik, mert a magyar, a keresztény-keresztyén nemzet útjában van ma is ugyanannak a politikai, világnézeti, vallási szemléletnek, amely ma már nem csak Magyarországot, de minden nemzetet támad, amely meg akarja őrizni múltját és úgy akarja átadni a hazát a következő nemzedéknek, ahogyan azt őseitől kapta.

Bűnösök vagyunk, mert emlékezünk, mert magyarul imádkozunk, mert magyarul beszélünk, mert védjük magyar értékeinket itthon és otthon, s közben bizony erdélyi papjaink egy része és a kisebbik kormánypárt is csatlakozik a trianoni dráma-sorozat folytatásának megírásához, amikor az 1958. óta tartó folyamatos magyarellenes vatikáni egyházpolitikát a romániai pápalátogatás alkalmával úgy állítja be, mintha az egy számunkra kötelező és hasznos, építő politikai irányvonal lenne.

Sajnos az iskolákban máig nem tanítják a lényeget.... és ez baj...  - bűn! A nemzeti sajtó is szűkmarkú az igazságot tekintve... 

A magyar nemzet azonban nem pusztítható el. A magyar nemzet, még ha úgy tűnik, hogy hitevesztetté vált, akkor is hittel él, és ragaszkodik Istentől kapott jussához. Nem mond, mert nem mondhat le sem területeiről, sem annak magyar-székely lakosságáról. Ma, mint a jó gazda csak jegyzetel, nézi, mi történik és észben tartja, mert eljön az a világ, amikor már nem kell emlékeznünk június 4-ére… eljön, de csak ha hiszünk benne, ha igaz hittel kérjük a Teremtőt, s hűek maradunk keresztény-keresztyén hitünkhöz, elveinkhez és mindenben a legtöbbet és a legjobbat nyújtjuk a hazának, a nemzetnek. Ha gyermekeinket és unokáinkat is abban a szellemben neveljük, amely szellemiség olyan a magyarnak, mint a levegővétel… és ez, a hazaszeretet, a haza iránti hűség, a jóban és rosszban való kitartás, amelyet nem lehet megtévesztéssel, idegen lelkületű elvekkel megsemmisíteni. Mert a Kárpát-haza sorsa ma egyedül a mi kezünkben van. „Mert Isten mindenekfölött, a haza mindenekelőtt”…

Nem egy magunkba fordító szomorú emléknap a mai, hanem a kemény felkészülés és az erkölcsi, hitbéli újraéledés napja… mert a várat meg kell védeni, s megtudjuk időben, hogy hogyan és milyen fegyverrel. 

Isten áldja a történelmi Magyarországot és a benne lakókat!