2019. június 8., szombat

Célkeresztben Bayer és Huth – MVSZ tűz alatt a Fidesz, a kormány és a nemzeti sajtó


Nem szorulnak rá tanult kollégáim arra, hogy én védjem meg őket. Azonban egy új jelenségre, egy új „nemzeti oldalról” tapasztalható orvtámadás-sorozatra kötelességem felhívni a figyelmet.

A Magyarok Világszövetségének nevezett, összeesküvés elméleteket gyártó nyugdíjas klub, régi jó kommunista módszerek szerint tűz alá vette a nemzeti sajtó munkatársait, s immár Bayer Zsoltot, Huth Gergelyt is keményen támadja internetes oldalán, mert nem tudja elviselni a tényeket, hibáik felemlegetését. Állításuk, miszerint még Orbán Viktor és Kövér László is elismerte a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazási kezdeményezésüket, nem csak nevetséges állítás, de felháborító mellébeszélés is egyben.

Mi is történt akkor valójában?  

A Medgyessy Péter, majd Gyurcsány szocialista kormányzása alatt Patrubány Miklós e klub elnöke kezdeményezett egy népszavazást a kettős állampolgárság megadása érdekében, de mert sem az idő, sem a politikai konstelláció nem volt erre alkalmas, mint az ellenzékben lévő Fidesz, mind a józanul gondolkodó magyarok sokasága ellenezte az aláírásgyűjtést, mert világos volt annak végeredménye, mint az is, hogy a negatív végeredmény olyan súlyos lelki sebeket okozhat, amelyek nem gyógyulnak be egyhamar. Így is lett. Sokan, köztük magam is felszólítottam akkor Patrubányékat, hogy a magyar lélekkel a nemzet egységével nem szabad zsonglőrködni. A népszavazásra összegyűlt aláírások azonban a törvények szerint lehetővé tették a népszavazás kiírását, s ettől kezdve minden magyar kénytelen volt a lehetetlen mellé állni és arra bíztatni ebben a Patrubány okozta drámában arra buzdítani, hogy ha már így van, menjen el mindenki és szavazzon igennel. Nos, ez a népakarat az, amire a Miniszterelnök hivatkozott, s nem Patrubány meggondolatlan és a határon túl máig fájó sebként élő kezdeményezés. A kettős állampolgárság megadása Patrubány meggondolatlan kezdeményezése nélkül is megtörtént volna…
Nos, ennek a kezdeményezésnek a bírálatát a nyugdíjas klub nem viselte el, és gyalázkodó, vádaskodó írásokat közölnek az MVSZ Sajtószolgálata oldalán, akárcsak Ceausescu vagy a csehszlovák kommunista világ idején tette az akkori, ma már nyugdíjas párttagság.  

Az MVSZ ma Trianon felülvizsgálatára gyűjt aláírásokat, csak arra nem gondol, hogy Patrubány barátja Weber, akinél kiemelt vendégként járt, nem fogja visszaadni a magyarságnak jogos területeit, de megerősíteni nem lesz rest az 1947-es határokat, mint ahogyan a pápa is megtette a minap Romániában. Igaz, ezt Patrubány és az EU választásra alakult pártja nem akarja látni… nekik más feladatot adtak. Most éppen azt, hogy a nemzeti sajtó munkatársait gyalázzák és saját, kis létszámú közösségükben generálják a gyűlöletet a keresztény magyar nemzetet védő írók, újságírók ellen. Ezt Patrubányék a legkézenfekvőbb módokon végzik. Hamis vádas feljelentésekre bíztatják tagságukat, amely feljelentésekről a feljelentettek a sajtón keresztül értesülnek, nem lévén magyarországi elérhetőségük… de nem is folytatom. Szellemi szintjük nem túl magas, hiszen a hivatalos MVSZ sajtószolgálat oldalán már megjelentek a Fideszt és a kormányt gyalázó cikkek, megjelent a durva antiszemita hangvétel, hiszen akik nem tetszenek nekik azok mind zsidók… Misem bizonyítja „őszinte tiszta és egyenes magyar jellemüket” jobban, mint az, hogy a legismertebb közösségi oldallal újságírókat letiltatnak, s mindenkit feljelentenek, aki nemtetszését fejezi ki egy-egy gyalázkodó cikkük alatt. Ez is bevált kommunista-liberális módi… ám a liberális közösségi oldal nem reagál akkor, ha Patrubányék gyalázkodásai ellen bárki szólni mer.

Felvetődik az a kérdés is, hogy: egy milliárdokat érő csodálatos, de Patrubányék által teljesen lelakott székházat Budapest belvárosában, jogosan használ-e egy kormány-, és ezzel minimum hárommillió magyar ellen fellépő önjelölt, "improduktív", gyalázkodó, gyűlölködő és vádaskodó, "kétszáz fős" nyugdíjas-klub? 

Az alábbiakban két bejegyzést és az alattuk megjelenő, de az oldalról nem törölt, tehát az MVSZ véleményét is tükröző hozzászólásokat közöljük, a Trianon fájdalmával visszaélő, és a magyar érzelmű tömegeket ezzel – mint a kettős állampolgársági aláírásgyűjtéssel – ismét félrevezető és megosztó, gyalázkodó internetes oldalról:

Dixit Bayer: Megbocsáthatatlan december 5-e!
Mondá Bayer Zsolt a KARC FM Paláver című műsorában Patrubány Miklósról azt is, hogy 186%-ban, pontosabban 1000 %-ban az a bűne Patrubány Miklósnak, hogy kezdeményezte a december 5-i népszavazást a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadásáért. Másnap, június 6-án Huth Gergely is Patrubány Miklóssal foglalkozott, de ő még jobban melléfogott. Ha így folytatják, még a végén médiasztárt csinálnak a Magyarok Világszövetsége 15 éve elhallgattatott elnökéből.
Huth Gergely esete egyszerűbb, mert ő azt rótta fel Patrubány Miklósnak, hogy akkor vitte népszavazásra a kérdést, amikor Gyurcsány Ferenc volt Magyarország miniszterelnöke, felkínálva neki a magas labdát, hogy magyarok millióinak súlyos szenvedést okozzon. Ez volna tehát Patrubány Miklós megbocsáthatatlan bűne.
A valóság egészen más. Patrubány Miklós több mint egy évvel Gyurcsány Ferenc színrelépése előtt, 2003. augusztus 18-án javasolta az MVSZ Elnökségének a népszavazás kezdeményezését, amit a testület még aznap, 10 órás vita után meg is szavazott. Ekkor Medgyessy Péter a miniszterelnök. 2003 szeptemberében a népszavazási indítvány már az Országos Választási Bizottság asztalán volt, majd miután azt az OVB második olvasatban jóváhagyta, az Alkotmánybíróságra került. Az Alkotmánybíróság több mint négy hónapig rágta, míg végül 2004. március 5-én zöld fényt adott az aláírásgyűjtésnek. Az aláírásgyűjtés négy hónapig tartott. A mintegy 430.000 támogató aláírást tehát júliusban adták le az Országos Választási Bizottságnak, amely 2004. augusztus 12-én mondta ki, hogy meg van a több mint 200.000 érvényes aláírás (270.000). Ezt követő első ülésén – a törvényi rendelkezésnek megfelelően – a kinyilvánított népakarat folytán végrehajtó szerepbe kényszerült Országgyűlés elrendelte a kötelező ügydöntő népszavazást.
Gyurcsány Ferenc jóval ezt követően lépett színre, 2004. szeptember 29-én megpuccsolva Medgyessy Péter miniszterelnököt. A magas labdát tehát nem Patrubány Miklós kínálta fel a „szárnyát próbálgató diaboló Gyurcsány Ferencnek” (Huth Gergely), hanem a Fidesz által jelölt köztársasági elnök, Mádl Ferenc, aki 2004. december 5-re tűzte ki a kettős állampolgárságról a népszavazást.
Ezért nem lehet tehát december 5-ét megbocsátani Patrubány Miklósnak!? – legalábbis a Karc FM műsorvezetője szerint. Nesze neked hiteles tájékoztatás.
Bayer Zsolt okosabban mondá. Ő különösebb indoklás nélkül nevezte 186 %-ban igaznak, majd javította 1000 %-ra, hogy Patrubány Miklós megbocsáthatatlan bűne 2004. december 5-e.
De lássuk, hogyan vélekednek december 5-ről Bayer Zsolt mentorai: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kövér László Házelnök és legfőképpen Orbán Viktor miniszterelnök.
Mondá Semjén Zsolt
„December 5-én a magyar emberek többsége igennel szavazott, és az ő politikai akaratuk természetes küldetést és kötelezettséget jelent számunkra, hogy ennek a politikai akaratnak megfelelően is ezt a törvényt meghozzuk” – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Országgyűlésben 2010-ben, az állampolgársági törvény indoklása során.
Mondá Kövér László
„2004. december 5-én új korszak kezdődött a magyarság életében” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Duna TV-ben, 2010-ben.
Mondá Orbán Viktor
2016. szeptember 12-i parlamenti válasz-felszólalásában a kormánypártok által ritkán hangoztatott alapigazságot mondott ki, és aratott nagy tapsot Orbán Viktor miniszterelnök: a 2004. december 5-én az IGEN-ek győzelmével végződött népszavazás nélkül nem született volna meg 2010-ben a magyar állampolgárságot a külhoni magyarok számára is elérhetővé tevő törvény!
Összegezve, kérdezzük a kedves olvasótól: megbocsátható-e december 5. Patrubány Miklósnak?
Aki úgy gondolja, hogy igen, az vegye a fáradságot és telefonáljon, vagy írjon a Palávereseknek.
Telefonon jelentkezni lehet ezen a számon: +36-1-9111-059 
Sms-t erre a számra lehet küldeni: +36-70-700-1059
Bayer műsora, a Paláver hétköznapokon 16-18 óra között hangzik el.
Ezért a beszédéért támadják Patrubány Miklóst:
MVSZ Sajtószolgálat
10103/190606

Hozzászólások
·                     Jozsef Tollas Haa Fidesz nem avatkozik bele anépszavazásba akkor a szocik sem ågálltak volna ellene és meg lett volna a szüksėges szavazat,hogy tårgyalja az orszgy.
Jozsef Tollas Viszont 2005 ben tárgyalta az orszgy az ållampolgårsåg megadåsåt de a Fidesz ellene szavazott.
·                     Mária Rikus Bara VELÜNK AZ ISTEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!
·                     István Kovács Bayer Zsolt románozta le Patrubány Miklóst? Ez biztos jel arra nézve, hogy Bayer Zsolt származásilag korrekt kósermagyar.
István Kovács És mi a helyzet az ukránokkal?
·                     Pèter Josovits MÉGIS ALÁÍRTA AZ MVSZ ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍVÉT.EZ FELETTÉBB ÉRDEKES.  ITT VALAMI NAGYON NINCS RENDBEN.

·                     Rácz Szabó László Engem már csak egy dolog érdekelne!
Amennyiben Orbánék és a szócsövük azért orroltak meg Patrubány Miklósra - na meg az MVSZ-re -, mert 2004-ben , „ éppen rosszkor, éppen rosszat tett“, akkor miért 2000-ben vonták meg az állami támogatást az MVSZ-től,…
Tovább
·                     László M. Molnár Bayer, Barak, Bianka trágár a sok mihaszna
Az űrlap alja


Tetszik
Napi Trianon – Bayerék támadják Patrubány Miklóst
Alig indította el június 4-én a Budapestről Versailles-ba vonuló tiltakozó Trianon-menetet a Kossuth térről, máris a kormány propaganda-gépezetének célkeresztjébe került Patrubány Miklós. Bayer Zsolt egyik ripacs műsorában, a KARC FM-en naponta elhangzó, betelefonálós Paláver-ben egy egri nő durva rágalmával indítottak, majd következtek sorra a beszólások telefonon és sms-ben, Bayer-kommentárokkal fűszerezve.
Bayer Zsolt fennhangon és röhigcsélve olvasta fel a mintegy vezényszóra érkező üzeneteket, közöttük azt is, amely lerománozta Patrubány Miklóst, és válogatott becsmérlő szavakkal illette az általa vezetett Magyarok Világszövetségét.
Tehát: A ki tudja milyen nációjú BAYER nem tartja eléggé magyarnak, és románozza a Magyarok Világszövetségének székely elnökét?!
Okkal kérdezhetjük: Van ennél lejjebb? 
Ennek megítélését olvasóinkra bízzuk.
Ám miután a magyarországi hatalmi gépezet karaktergyilkossági kísérleteiben visszatérő motívum Patrubány Miklós lerománozása, szenteljünk az ügynek pár mondatot.
Patrubány Miklósról tudvalevő, hogy csíki székely embernek vallja magát, hiszen édesanyja csíki székely lány volt, és ő maga is Csíkkozmáson töltötte gyerekkorát. Neve viszont jellegzetes erdélyi, méghozzá Küküllő-menti, erzsébetvárosi örmény név. Atyai nagyapja – aki erdélyi örmény-magyar volt – is ezt a nevet viselte. Patrubány Miklós tehát huszonöt százalékban örmény származású, és rokona az amúgy száz százalékban örmény eredetű, ’56-os szabadságharcosnak, Pongrátz Gergelynek.
A Patrubány család itt látható nemesi címere 1758-ból származik, és fényképe megtalálható a Köpeczi Béla által szerkesztett, monumentális ERDÉLY TÖRTÉNETE (Akadémiai Kiadó, 1986) második kötetének 964-965. oldalai közötti színes táblák 89. képén.
Az alábbi emléktábla Patrubány Miklós egyik atyai felmenőjének, Patrubány Gergelynek állít emléket, és Budapesten, a Vámház körúton található.
Patrubány Gergely Budapest egyesült székesfőváros első tiszti főorvosa volt, országgyűlési képviselő, az első közegészségügyi törvény előterjesztője.
Ennyit a Magyarok Világszövetsége elnökének „román” voltáról...
Kérjük olvasóinkat, hogy ne hagyják válasz nélkül az ilyen és ehhez hasonló rágalmakat.
Telefonon jelentkezni lehet ezen a számon: +36-1-9111-059
Sms-t erre a számra lehet küldeni: +36-70-700-1059
Bayer műsora, a Paláver hétköznapokon 16-18 óra között hangzik el.
Ezért a beszédéért támadják Patrubány Miklóst:
MVSZ Sajtószolgálat
10102/190606

·                     Peter Szabo Szégyen ez a Bayer.. nem kell vele törődni!
·                     Éva Müller Én nem hiszem, hogy Patrubány Miklósnak kellene magyarázkodnia és bemutatni a családfáját. Ezt már többször megtette, amikor szekusozták és lerománozták. Inkább kellene már Bayer Zsoltról beszélni, ő vajon kicsoda? Na jó, azt tudjuk, hogy Fidesz bérenc, de azon kívül... Vagy ennyi elég ahhoz, hogy bár mit megtegyen büntetés nélkül?
·                     Megy Elek Ez a fides stigmája. Nincsen a világon még egy "nemzeti" kormány amely támadná a Világszövetségét. Bezzeg orbán csontig benyalt a Zsidó világszövetségnek, amikor azt mondta, hogy a zsidók Isten "ajándéknépe". No, és mit mondott a magyarokról? Ázsiai bandák leszármazottai! Nem ám Nimród gyermekei Hunor és Magor, akiknek az egész világ ismer bennünket? Nem, ázsiai bandák voltak őseink...mondá aranyszájú hazudós Orbán.

·                     Dányi László Bayer Zsolt, ezt nagyon elszúrtad! Vedd a fáradságot, és tájékozódj, mert így saját magadat fogod kinyírni! Ám ha a nemzetrontó szabadkőművesekkel, akkor valld be!


A cikket a Nemzeti Napló oldalon is megosztottuk, ahol egyik olvasónk jelezte, hogy az MVSZ oldalán válaszol a cikkben foglaltakra. A válaszból egy  döbbenetes, az MVSZ által, a Fideszt, valamint  nemzeti sajtót ismét  rágalmazó, gyalázkodó levelezés lett.  Íme: 
Zsuzsanna Lázár Tisztelt MVSZ! Kolozsvári születéseként, majd 1988-tól Magyarországon élőként sírva írom hozzászólásomat, annak idején 2004-ben aláírást gyűjtöttem, nem egyszer jártam Erdélyben is főleg Kolozsváron, tisztában voltam, hogy az MVSZ indította el az aláírTovább

  • Mvsz Sajtószolgálat

    Mvsz Sajtószolgálat Tisztelt Asszonyom! Tisztelettel vagyunk az Ön érzelmei iránt. Őszinteségében nem kételkedünk. Ugyanakkor súlyos elfogultsága az igazság rovására megy. Az igazság az, hogy Patrubány Miklós sohasem támadta sem Bayer Zsoltot, sem Stoffán Györgyöt. Ők viszont igenis visszatérően hazaárulózták, gúnyolódtak rajta, durva hazugságokat terjesztettek róla. Az igazság az, hogy Stoffán egy jellemtelen ember, akinek nyilvántartott lakcíme sincs Magyarországon, azért, hogy ne lehessen bírósági úton felelősségre vonni becsületsértő rágalmaiért. Stoffánra semmiképpen nem szabad hivatkoznia annak, aki magyarnak vallja magát. Az igazság az, hogy 2010-ben sem szavazta volna meg a kétharmados Fidesz-KDNP többségű Országgyűlés a külhoni magyarok magyar állampolgárságát elérhetővé tevő törvényt, ha nem lóg Damoklész kardjaként a fejük fölött az MVSZ második népszavazási indítványa, amelyet az Alkotmánybíróság a legsúlyosabb törvény- és alkotmányszegések árán akadályozott akkor már három éve, 2007 óta. Az igazság az, hogy a Fidesz nullázta le 2000-ben máig tartóan a Magyarok Világszövetségének költségvetési támogatását. Tette ezt mindennemű indokolás nélkül, puccsszerűen, egy házszabályt sértő eljárással. Az igazság az, hogy Orbán Viktor külügyi államtitkára utasította már 2001-ben a teljes magyar nagyköveti kart a Magyarok Világszövetsége jó hírnevének rontására, a Kommunikációs panelek a Magyarok Világszövetségéről című botrányos irománnyal. Az igazság az, hogy azóta a Magyarok Világszövetsége ellen több mint hétszáz bírósági tárgyalási nap zajlott. Az igazság az, hogy a Magyarok Világszövetsége nyolc éve fűtetlen székházban működik. Az igazság az, hogy Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetségének elnökét tizenöt éve kitiltották minden magyarországi közszolgálati médiumból.... A felsorolást végeláthatatlanul lehetne sorolni, kedves Lázár Zsuzsanna. Sajnos Ön nem tájékozódott eléggé a magyar ügyekben, ha úgy gondolja, hogy Bayer és Stoffán ocsmány támadásai kapcsán ide kell írnia. Fordítsa jobbító szándékú tollát azok felé, akik rágalmaznak, hazudnak, félretájékoztatnak.Magyarságunk iránt táplált érzelmei iránti tisztelettel.
  • Mihályi Molnár László

    Mihályi Molnár László Tisztelt Zsuzsanna! A megfélemlítők azért félemlítenek, hogy az alattvalók rettegjenek, s aki gyenge, az retteg is, pedig csak addig van hatalmuk, "míg az alattvalók hűsége kitart". Ön szerint, tehát a kettős állampolgárságot sem kellett volna megadni, mert az anyaországi agymosottak ezért utálják a megszállt országrészek magyarjait. Az örökös halogatás a legrosszabb taktika a félelem ellen. Egyszer már bátrak is lehetnénk, hiszen már nincs mit vesztenünk!!! A MVSZ legnagyobb bűne, hogy nem akar együttműködni azokkal az erőkkel, amelyek Trianont is eltervezték és levezényelték kitartott kormányaikkal.... Ezért nem kap pénzt a kitartottaktól, és fűtetlen a székház is. Vagy talán párbeszédet kellene kezdenünk a sötétséggel, és kiegyeznünk a félhomályban?????
  • Zsuzsanna Lázár

    Zsuzsanna Lázár Mihályi Molnár László Olvassa végig az írásomat én ilyet nem írtam már elnézést , én azt írtam, hogy hiba volt 2005-ben újra kiírni a népszavazást. Most írom a választ. Ki félelmiti meg kit, kérem olvassa el mit írtam újra talán tud olvasni a sorok között. Maga iszonyú badarságot ír, mert nem tudom kinek kell rettegni és miért . Én azt látom a maga írásában hogy iszonyúan utálja a Fideszt, aminek én fóbiának nevezném. Most írom a választ legyen türelmes.
  • Mihályi Molnár László

    Mihályi Molnár László Zsuzsanna Lázár Nem vitatkozom tévedéseiről. Minősíti mindenki magát, és olvassa el még egyszer a saját írását. Bayer trágár, alpári, vulgáris és mosdatlan stílusa pedig szégyen az egész magyar nemzetre, főleg azokra, akik ebben pénzelik. És gondolja, hogy nemzeti az a kormány, amelyik 19 éve megvonta a MVSZ költségvetési támogatását, és a mai napig nem adta meg???? ...de közben olyan szervezetet is pénzelnek, mint a magyarországi szlovákok, akik Trianonért hálát adó koszorút vittek Versailles-ba????
  • Zsuzsanna Lázár

    Zsuzsanna Lázár Mihályi Molnár László Hat tízszer is elolvasom akkor sem találok ilyet, hogy miért kaptak állampogárságot a határontúliak , úgy látszik nem megy a magyar
  • Mihályi Molnár László

    Mihályi Molnár László Zsuzsanna Lázár ugyanis a népszavazás nélkül a Fidesz nem terjeszti be a törvényjavaslatot, rájöttek, hogy a többség ezt akarja, csak kevesen mentek el szavazni, nem miattunk, hanem saját stratégiai pozíciójának erősítése érdekében. Mert miközben a MVSZ-t lealázza, a makkabi játékokat százmilliókkal támogatja
  • Zsuzsanna Lázár

    Zsuzsanna Lázár Mihályi Molnár László Ugye nem tudja, hogy a költségvetés 1,5-2%-a a határomtúlra megy, ugye nem tudja , hogy minden esetben ott van jogilag és minden úton segít, ez elkerüli a figyelmét ugye. Ugye nem tudja, hogy vétózik, ha kell a határomtúli magyarokért, ugye nem tudja, hogy keményen képviseli a marosvásárhelyi Egyetemet, úgy nem tudja hogy a kolozsvári református templomot, kollégiumot, teológiát ki támogatta, és sorolhatnám. Kérem nekem ne jöjjön ilyenekkel, mert ez mind hazugság. Mi ért támogatja a makkubi játékokat? Gondolkozzon és akkor talán rájön, ha olyan okos.
  • Zsuzsanna Lázár

    Zsuzsanna Lázár Mvsz Sajtószolgálat Tisztelt Mvsz! Ne haragudjon ön nagyon nem értette meg mit írtam. Egyszerűen félreértett .Olvassa el én nem írtam semmit Stoffánról csak azt, hogy engem a Stoffán cikke, amit ugyanaz volt, szóval átmásolta a maguk írását ezzel a címmel: "MVSZ tűz alatt a Fidesz, a kormány és a nemzeti sajtó – célkeresztben Bayer és Huth" az hozott a maguk oldalára, én nem védtem és nem is támadtam őt. Akit védtem az Bayer Zsolt és a Fidesz. Orbán, Viktor és az összes Fidesz-KDNP kormány, amit Fidesz tagként hűséges vagyok és, ha valami nem tetszik akkor azt belül oldjuk meg és nem visszük ki a placra azaz kívülre. Én 2008 óta súlyos beteg vagyok azóta se a kongresszusra a helyi Fidesz ülésre nem tudok elmenni. Itthon segítek amit tudok. .
    Bayer Zsolt véleményét, hogy hiba volt a december 5 után még egyszer kiírni a népszavazást azt osztom. igen igaza volt azt is leírtam miért., de még egyszer egy olyan ember, mint Gyurcsány aki először is azzal kampányol, hogy ne kapjanak állampolgárságot a magyarok ezt hatalmas plakáttal hirdeti, majd ellene szavaz , attól elvárni, hogy 10 hónappal később megváltoztassa a véleményét az hatalmas hiba volt, mivel ezzel valaki úgy értette, hogy a Fidesz leszavazta , pedig nem úgy volt , hanem pontosan a határontúli magyarok újabb szenvedését élték volna meg. még egyszer.
    A Fidesz ok nélkül egy magyar szervezettől sem vonja el a támogatást csak, ha oka van rá, Az, hogy ok nélkül azt nem tudom elfogadni.
    Gondolkodjanak el mind nem tettek olyat, ami a Fidesz vezetőségét érinti negatívan, az EU-ba netalán, Weber vagy más.
    Ha nem tudják, én nem tudtam és nem is kérdeztem, nem az én dolgom, de azt megmondom mi nem tetszik, de nagyon.
    Maguk is tisztába vannak azzal, hogy a Fidesz mennyire támogatja a határontúli magyarokat, egy utánam levő hozzászólás is bizonyítja, hogy itt valaki nagyon fúrja a Fideszt, aki egyetlen Magyarországon akik a határontúliakat és minden magyart támogat. A Fidesz hatalmas nyomás alatt van itteni Soros alapítványok által és az EU-ba egyaránt Nincs szükség semmi egyéb nyomásra, nincs szükség arra, hogy a kormány tagjait kitegyék az oldalukra ezzel összeugratni a magyarságot.
    Amennyiben a kormánnyal nem tudnak megegyezni vagy maguk nem tudnak rájönni arra, hogy mi történt, akkor ne a nemzeti kormányt támadják, mivel ezzel a nemzeti érzelmű összes magyar támadja. és összeugratja. Ilyet Gyurcsány csinál naponta, de maguktól elfogadni nehezen. tudom
    Tájékozatlan vagyok legyek az, semmi nem hatalmazza fel Önöket arra, hogy a nemzeti érzelmű magyarokat összeugrassza.
    Mindenkinek van hibája senki nem tökéletes, de van egy határ amit maguk ezzel cikkel átlépték
    Kérem gondolkozzanak arról mit tettek, ha nem találják az okát, akkor kérdezzék meg vegyék fel a kapcsolatot , miért nem tették eddig,
    A tájékozatlan a tájékozatlantól azt kéri, hogy tisztázza a problémát négyszemközt és ne nyilvánosan, mert az nem nagyon csúnya dolog. és elfogathatatlan. Mellékelem Stoffán cikkét , ami idehozott:
    https://stoffangyorgy44.blogstar.hu/.../stoffan.../74134/...