A
politika minden esetben a keresztény tanítások ellenében, a személyes vagy
csoportérdek mentén halad. Ebben megtalálhatjuk a hét főbűn mindegyikét, és a
krisztusi parancsok figyelmen kívül hagyását. A keresztény Európának nevezett
Európában is ez, és mindig is ez volt a jellemző. Krisztus igaz tanítását a
szerzetesek, a kolduló barátok hirdették, akik a nép szolgálatát vállalták, s
mezítlábas saruban járták az országot, a rájuk bízott közösségeknek hirdették
Isten Igéjét, s nem az anyagi gyarapodás, hanem az evangéliumi élet volt
jellemző rájuk. Irányadójuk egyedül a Szentírás volt, s a kor, amelyben éltek,
hiszen őket is ellenőrizte és szigorúan igyekezett irányítani a mindenkori
politika, a püspök és a pápák elképzelése, parancsa. Igaz – mint ma is – mindig
voltak olyanok, akik – ha rossz irányt akartak mutatni nekik – mégis kiálltak
Jézus mellett és azokat az igazságokat hirdették tovább, amelyeket Jézus
Krisztus hirdetett a tanítványoknak és hallgatóságának. Ez tartotta meg a
keresztény értékeket, s ennek mentén maradhatott meg Európa keresztény hitében
mindaddig, amíg az ördög hosszú „előkészítő munka” után színre nem lépett… bár
mindig jelen volt a személyben, s kísértette a legjámborabbat is. Ennek az
egyéni kísértésnek az eredménye lett annak a csoportnak, majd szervezett
egységnek a megalakulása, amely a személy gyengeségéből, jellemtelenné
válásából, hitehagyottságából épült fel. Ma már a világot behálózó, mindenütt
jelenlévő, de meg nem nevezhető és tetten nem érhető közösséggé lett, amelynek
semmi más célja és hivatása nincs, mint az Isten elleni hathatósnak vélt, de
soha be nem teljesülhető küzdelem. Ma ennek a drámai és pusztító közdelemnek
vagyunk nem csak tanúi, de elszenvedői is.
A mai
vatikáni iránymutatások is a politika kedvében járó, a krisztusi tanításokat
szándékosan elferdítő tanokként jelennek meg. Eleddig azonban olyan hitbéli
kérdéseket nem érintettek, amelyekben a pápai tévedhetetlenség súlya kötelezné
a hívő embert a feltétel nélküli elfogadásra, de a hírek szerint már készülnek
efféle újítások is. Ha pedig ez megtörténnék, akkor kijelenthetjük, hogy az
ortodox katolikusok maradnak a krisztusi hit egyedüli megtartói, terjesztői.
(És itt nem a gyűlölködést hirdető, és ezzel az Isten-tagadó, nacionalista oláh
ortodoxokra, hanem a konstantinápolyi és moszkvai ortodox egyházra
utaltam.)
Melyek azok a krisztusi parancsok és tanítások tehát, amelyeket a
mindenkori politika, a nem keresztény gazdasági szemlélet, és a kapzsiság
pestise semmibe vesz?
Amikor
folyamatosan arról beszélünk, és azt halljuk, hogy mennyi pénzbe kerül az élet,
akkor ab ovo a krisztusi elvek sérülnek. Ugyanis az élet nem mérhető
anyagiakkal, gazdagodással és egyes államok ilyen-olyan gazdasági és politikai
elképzelésével. Az élet Istentől van, a pénz és a gazdaság pedig azt kell, hogy
szolgálja, ami az életet fenntartja, és e fenntartáshoz elegendő. Mert mit is
mond Jézus?
„Tudod a parancsolatokat: Ne
ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit,
tiszteld apádat és anyádat.” Az pedig ezt mondta neki: „Mester, mindezeket
megtartottam ifjúságomtól fogva.”Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt
mondta neki:„Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd
szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess
engem.” A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy
vagyona volt.” (Mk. 10.19-22.)
Voltaképpen
a fenti szavak azok, amelyeknek a figyelmen kívül hagyása és emberi
megközelítése, félremagyarázása pestisként terjedt el mind a civil, mind az
egyházi politikában és az életben. Ha pedig gazdaggá vált bárki, bármely
nemzet, akkor az, jogot vindikált arra, hogy a szegényebb és elmaradottabb
társadalmi rétegek fölött uralkodjék, hatalmat gyakoroljon, törvényeket hozzon,
amelyek saját javát szolgálják, és kihasználja – még több vagyonszerzés
érdekében – a rábízottakat, elnyomottakat. Nem keresztény gazdasági
magatartások is beszivárogtak a kereszténynek mondott Európába: mint a kamat, a
végrehajtás, az emberi értékek és az emberi élet semmibevétele abban az
esetben, ha anyagi haszonról, hatalomról volt/van szó. A politika és az anyagi
érdekek teljes összefonódása ma már természetes, mint az is, hogy az egyházak
sem a krisztusi utat járják, s az Evangélium csak a szószékeken az ami… kezdve
Rómától, a püspöki székhelyeken át, egészen az egyszerű papi, vagy protestáns
lelkészi lakokig. Mindent a pénz és a hatalom irányít, s a lélekről való
gondoskodás mára valamilyen mesebeli tevékenység, a Szentírás pedig immár a
Vatikánból is egyre inkább kihallatszó hírek szerint „egy bizonytalan és
megújítandó mű”. A szavak szintjén minden szép és jó, de a tettek semmit nem
bizonyítanak a mai Nyugat-Európában arra nézve, hogy vajon miért nevezzük ezt a
földrészt kereszténynek.
Jakab
apostol erről így nyilatkozik:
„A tanítást váltsátok
tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg. (…)
Ha valaki vallásosnak tartja magát, nyelvét azonban nem fékezi, hanem áltatja
magát, annak vallásossága mit sem ér. Isten és az Atya szemében ez az igazi,
tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és
tisztán maradni a világ szennyétől.”
Második
levelében pedig ezt olvashatjuk (14-20):
„Mit használ, testvéreim, ha
valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit
üdvözítheti-e őt? Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget
szenved a mindennapi élelemben, valaki pedig közületek azt mondja neki:
»Menj békében, melegedjél és lakjál jól!« – de nem adjátok meg neki, amire a
testnek szüksége van, mit fog ez használni? Így a hit is, ha tettei
nincsenek, halott önmagában. De azt mondja valaki: »Neked hited van, nekem
pedig tetteim vannak.« Mutasd meg nekem hitedet tettek nélkül, és én megmutatom
neked tettekből a hitemet. Hiszed, hogy egy az Isten – és jól teszed. De
az ördögök is hiszik ezt – és mégis remegnek! Akarod azonban tudni, ó
balga ember, hogy a hit tettek nélkül meddő?”
A keresztény értékek
Európájában fékevesztett harc folyik Isten ellen.
Európa
politikája, ma mindenben a krisztusi tanok elvetésén alapul. A félreértelmezett
tanítások mételyezik az egyháziakat, a civileket és az egész európai emberi
társadalmat. A család, a nő-férfi kapcsolat, a szexuális szabadosság, az
abortusz-törvények, az LMBTQ őrület azonban az évszázadokon keresztül
kialakult, hatalomtól és jóléttől, a felsőbbrendűségben tobzódó,
megtébolyodottak önmagukat is elpusztító agyszüleménye.
Erről a gondolkodásmódról
Jézus a következőket mondja. „Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére
igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban,
mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a
hazugság atyja.” (Jn. 8. 14.)
Tehát itt már nem a puszta
ember megszerzése, a test semmibevétele, hanem a lélek teljes lerombolása a
cél. Jézus itt is figyelmeztet:
„Nem nagyobb a tanítvány
mesterénél, sem a szolga uránál. Legyen elég a tanítványnak, ha olyan, mint
mestere, s a szolgának, ha olyan, mint ura. Ha a ház urát Beelzebulnak nevezik,
mennyivel inkább háza népét!
Ne féljetek hát tőlük! Hiszen
semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami
ki ne tudódnék. Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes
nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről! Ne
féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni!
Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja
pusztítani! Ugye két verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül
egy sem esik le a földre. Nektek minden szál hajatokat számon
tartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. Azokat,
akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám
előtt. De, aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám
előtt.” (Mt. 10. 24-33)
Európa
mai vezetői tehát nem a kereszténység és a keresztény hagyományok kiirtásáért
tesznek meg mindent, hanem a Teremtő Isten ellen vívnak ádáz, de már a
kezdetekor elvesztett harcot. Mert Isten ellen nem lehet győztes harcot vívni,
még akkor sem, ha a győzelemben bízva és magát az Isten létét elvetve küzdenek
is saját beteges és romboló ideológiájuk mentén. Lehet emberek százmillióit
pokolra juttatni a jólét és a szabadosság szellemiségével és hajhászásával, de
az alap, azaz, az Isteni parancsok állandók és nem alkalmazhatók egy-egy
korszak szabályai szerint. Nem a világhoz kell mérni az erkölcsi parancsokat,
hanem a világot kell az emberiségnek Isten parancsai szerint kormányoznia.
Bergoglio és az EU
 |
| Zana Diana: Krisztus |
Nagy
probléma, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta eltelt időben a zsinati ajánlások és a
vatikáni politika egy addig nem ismert és elvetett politikai irányba fordult
el, amely VI. Pál pontifikátusával kezdődött.
Reinhadt
Raffalt, Wohin steuert der Vatikan (Hol van a Vatikán? Pápa a vallás és a
politika között – München, 1975.) címmel megjelent könyvében erről a
következőket írja: „A Vatikán emberek műve és ennek megfelelően tökéletlen. Ez
szabja meg az értékét is. Sehol másutt nem érzi az ember úgy, mint a
Vatikánban, hogy az Isten ferde sorokra is tud írni.” (előszó) Majd a
következőket írja a 299. oldaltól:
„Az
előjogok feladására tehát nem a világ késztette a pápát, hanem a papságon belől
megindult zsinat utáni mozgalmak. Követelték például, hogy a Szentszék világi
szuverenitása szűnjék meg, szüntessék meg a nunciatúrákat, és a világi
államokkal való közvetlen kapcsolatot. A mérsékeltebbek viszont azt akarták,
hogy a pápaság térjen vissza az ezredik év előtti formákhoz, amikor a római
püspök a világ püspöki karainak tiszteletbeli elnöke csupán, a püspökök viszont
autonóm kormányoznak. Egy harmadik követelés, hogy a pap a társadalomban ne,
mint szekuláris személy legyen jelen, a papi hivatal ne legyen valami
különleges hivatal, a pap legyen egyfajta „Jedermann”. Ennek gazdasági
következményeként a papi hivatal afféle polgári foglalkozás lenne,
„szabadidő-papság”, vagy pedig a franciskánusi alamizsna-létre alapozott
papság.
Az első
esetben egy pap csak időlegesen lett volna pap, a második esetben pap és hívő
viszonyát nem a partnerség jellemezte volna, hanem a pap függősége a
társadalomtól. A Katolikus Egyház az antik Rómától ezeket örökölte: Vallás és
igazság testvériesülése; a papság szentségi volta; a személyiség védelme. – Az
egyház, minden százados hibája ellenére ezek mellett az elvek mellet kitartott.
Napjaink egyháza azonban szétválasztja a hit és az isteni igazságosság
összeolvadását, a vallást le akarja választani az emberi viszonyok rendjéről és
ezt autonóm akarja kezelni.
A
papságot pedig hivatásból és méltóságból funkcióvá akarja átalakítani.
Harmadszor: az embert nem, mint egyes személyt tekinti, hanem csak, mint a
társadalom tagját.”
A törés korszaka és a rossz
egyéniség harca
Az
egyház eltévelyedése VI. Pál, Raffalt által megírt „szakmai életrajzából” jól
követhető – napjainkig. Hiszen ugyanazok a hagyományt elvető tézisek látnak
napvilágot, mint VI. Pál pontifikátusa idején, de pápaságát megelőzően már
Pacelli, azaz XII. Pius észrevette a torzulásokat, és harminc év titkári
szolgálat után elbocsájtotta Montinit, azaz a későbbi VI. Pált a szolgálatból,
s nem volt hajlandó bíborost kreálni belőle. Bíborossá csak XXIII. János pápa
kreálta.
Erről
Raffalt így ír kiváló könyvében: – „XII. Pius, Montinit kiváló kuriális papnak
tartotta, arra is képesnek, hogy Itália legnehezebb püspökségét vezesse. Ám
Pius felismerte, hogy Montini átélt alázata mögött egy elit „küldetéstudat”
rejlik, - és ezért a paraszti származású Roncalliból (XXIII. János pápa) kreált
kardinális, nem pedig a nagypolgári származású Montinit tüntette ki
bizalmával.”
A törés
és a súlyos, máig romboló hatású politikai elvet és irányt Raffalt, könyvében
így írja le: – VI. Pál három irányba tekintett:
1./ Az egyház kapcsolata a
nem vallásosokhoz; ezek felé bizonyítani akarta, hogy az egyház tiszteli
felfogásukat, jóllehet a megértésnek a legkisebb alapja sincs; (Ez a teória is
ellenkezik Krisztus tanításával! – a szerk.)
2./ A többi világvallás:
annak hangsúlyozása, hogy az ember alaptermészete a vallásosság; a zsidóság és
az iszlám felé pedig a közös monolitikus gyökér hangsúlyozása. (Ebből adódik a
súlyosan téves zsidó-keresztény gyökerek emlegetése mind a mai napig, noha a
két – illetve harmadikként a muszlim – logika homlokegyenest ellenkezik a
krisztusi „szeretet”-en nyugvó felfogással. – a szerk.)
3./ A Rómától levált
keresztény felekezetek: a pápa bocsánatkérése: »Ha az elválásban, a
szétszakadásban hibát követtünk el, akkor alázatosan kérjük Isten bocsánatát,
ahogy azoktól a testvéreinktől is bocsánatot kérünk, akik emiatt sértve érzik
magukat általunk.«” (A mostani korban is, például a romániai pápalátogatás is
ezt a korai, VI. Pál által megkezdett politikát, diplomáciai törekvést
szolgálja. – a szerk.)
Nem új
keletű tehát az a haladási irány és az ebbéli egyre gyorsuló ütem, amelyet a
Vatikáni Külügyminisztérium és maga Vatikán Állam követ. Szerves részévé vált
ez a politikai irány az értékromboló, liberális világpolitikai törekvéseknek.
Bergoglio, Róma püspöke félremagyarázza és átértékeli a krisztusi tanokat, és a
szeretet parancsával zsarolva akarja rábírni a bevándorlók által következetesen
és embertelenül megtizedelt keresztény világot arra, hogy helyzetét elfogadja,
és feladja hitbéli állásait, megszüntesse a kereszténységet, önmagát. Hitét
pedig komposztnak használja egy új, beazonosíthatatlan és csak ocsút termő
világvallásba. Most éljük a XII. Pius által felismert és ellenzett, VI. Pál
által viszont megkezdett út egyik súlyos időszakát, amelyet emberi logika
szerint vagy egy új pápa, vagy egy világpolitikai változás, de legrosszabb
esetben csak a megsemmisítő világháború tud visszazökkenteni a normalitás és a
krisztusi parancsok világába.
Orbán Viktor politikája és a
kereszténység védelme
A
magyarság nehezebben fogadja el a mai liberális, Isten-ellenes világpolitikai
irányzatot. Ennek oka, hogy a korábbi diktatúra és az elmúlt évszázadokban
kifejlődött védekező és túlélő képesség, valamint a genetikai adottságok és az
ezek általi reflexek még működnek a magyar lelkekben. Annak ellenére így van
ez, hogy a mindenkori magyar politikában is jelen vannak a korábban felsorolt
rossz emberi tulajdonságok és a krisztusi parancsok elvetésének magvai.
Kényszerpályán van a magyar politika is, hiszen a kényszerű, és a nemzetközi
pénzhatalomtól függő gazdaság, valamint a soha nem létezett demokrácia
szellemisége még a legtisztább elmékben is súlyos károkat okoz. Ugyanis,
Krisztus soha nem emlegetett demokráciát, csupán a szereteten nyugvó, a
társadalmi osztályok békéjét biztosító igazságosságot. Sajnos azonban, a világ
sátáni mozgalmai, Isten ellenes civil csoportosulásai és a gazdasági világhatalom
által pénzelt „sorkatonák” ránk kényszerítik az alkalmazkodás terhét.
Orbán
Viktor ebben a drámai helyzetben olyan politikát folytat, amelyben
kicsúcsosodik a keresztény érték és értékrend, a haza és a nemzet védelme, s a
történelmi fájdalmakat is ezen az alapon és a krisztusi elvek szerint igyekszik
csillapítani. Kérdés azonban, hogy a keresztény értékek védelme mikor
találkozik a társadalomban az értékrend védelmével, hit feléledésével, a
hazaszeretet lángolásával és az értelem megvilágosodásával. Ugyanis
Magyarország keresztény magyar társadalma, ha lassan is, de felismeri azt, hogy
léte, biztonsága és megmaradása csak egyféleképpen biztosítható. Ez pedig a
keresztény értékek megtartása, kultúránk és hazánk megvédése. Viszont ez nem
azonos a keresztény értékrenddel. Nem elég, ha csak a császárnak adjuk meg, ami
a császáré. Krisztus szerint; Istennek is meg kell adni, ami az Istené.
„A farizeusok erre
félrevonultak és megtárgyalták, hogyan tudnának szavaiba belekötni.
Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így
beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz
híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi
tekintélyhez. Mondd meg hát nekünk, mi a véleményed: Szabad adót fizetni
a császárnak, vagy nem szabad?” Jézus átlátott álnokságukon, ezért így
válaszolt: „Mit kísértetek, képmutatók? Mutassátok az adópénzt!” Odanyújtottak
neki egy dénárt. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” „A
császáré” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a
császáré, és az Istennek, ami az Istené!” (Mt. 22, 15-21.)
Ma tehát
azon kell dolgoznia itt a Kárpát-medencében a magyar társadalomnak, hogy ne
csak keresztény értékeinket; a templomokat, festményeket, népdalainkat és
sajnos az egyház által is egyre inkább mellőzött, ősi egyházi népénekeinket
védjük, hanem azt az értékrendet is megismertessük a magyar ifjúsággal, amely a
keresztény értéktömeget ezer(?) év alatt létrehozta. Ma, nem az a Nyugat a
keresztény Európa, amelyet eddig annak tartottunk. Ma, Magyarország és
Lengyelország a keresztény Európa. És ennek a Magyarországnak a megtartásához
hihetetlen – isteni – erő és akarat kell, mert nem csupán az európai világi
hatalmak támadnak ellenünk, de az egyházak sem állnak a hithirdetés és a
kereszténység-keresztyénség védelme ügyének magaslatán. A hit megerősödése, és
hitünk a megmaradásban és állami vezetőinkben – nélkülözhetetlen. Nem szabad
elbizonytalanodnunk! Erős hittel kell szolgálnunk a hazát és vissza kell
térnünk Istenhez. Más út nincs, egyedül a Krisztus-i út!
„Jézus így tanított az
utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én
szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki
életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok
nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz
az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól,
tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak
titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó
gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt
parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
(Jn 15,12-17)
Ezen
alapelvek ellenkezőjének csúfos és végzetes eredményét láthatjuk a mai,
iszlamizálódó, keresztény kultúráját vesztett Nyugat-Európában.
Erről Jézus az alábbiakat
mondta:
„Minden önmagával
meghasonlott ország elnéptelenedik, minden önmagával meghasonlott város vagy
ház elpusztul. (Mt. 12.,25.)
Stoffán
György