 |
| Főtiszteletű Kató Béla kolozsvári ref. püspök |
Belföld
Már nem
is furcsa az, ami korábban elképzelhetetlen volt. Már nem is furcsa hogy a politikai
„hülyeszellem” elszabadult a palackból és büdös füstje elárasztja az egész
országot. Ha ünnep van, ha nincs ünnep. Mert minden valamiféle homályos
mellébeszélésről szólt március 15-én a mai csonka-országban. A hatalmas
tömeget, mintegy 2000 embert összecsődítő ellenzéki számos politikusa hitte
magáról ezen a napon, hogy ő maga a liberális-kommunista internacionálé… A
nemzeti ünnepen efféle magatartást akkor láttunk, amikor ugyanezek füttyszóval
zavarták meg a nemzet ünnepét. Ma, folyamatban lévő büntetőügyekben szereplők,
feltehetően köztörvényes bűnözők, gyilkos kommunisták leszármazottai, nagyhangú
ócska prolik léptek színpadra, önbecsülést, szégyenérzetet nem mutatva hasonló
szellemi és erkölcsi szinten billegő hallgatóságuk előtt. Lázadásra, azaz
gyilkolásra és káoszteremtésre, kormánybuktatásra, anarchiára szólítottak fel
ezek a csekély támogatottsággal rendelkező niemandok, miközben az Erzsébet híd
másik oldalán hasonló erkölcsi nívó jelent meg a Mi hazánk mozgalom ünnepinek
mondott megemlékezésén, amelyen érdekesebbnél-érdekesebb emberek jelentek meg. Olyan
nagyságok, akik Vona Gábor árulása után nem álltak fel, nem mondtak le, hanem
mindaddig felvették az árulók pártjában fizetésüket, amíg összegrundolták
maguknak az új pártot, aztán folytatva a szellemi, gyűlölködő és lázító tobzódást,
új névre keresztelték a vérbíró nagypapi népnemzeti, kereszténygerincű
unokájának pártját, amelyben ugyanazt csinálják, amit a Jobbik félbehagyott.
Mert, mint a Jobbik vagy Torgyán kisgazdái, azt képzelik magukról, hogy ha ócsárolják
Orbánt és hasonlóképpen gyalázkodnak bal felé is, akkor majd a nép rájuk szavaz,
mert ők a mérleg nyelve... Pedig nem. A tizenkét pontot a mai korhoz illesztő, kenetlen
szekérkerék nyikorgásához hasonló beszéd nem volt más, mint az öntömjénezés, a
hitegetés és a túlfűtött, hátulról, nyilván valakik által támogatott önbizalom ostoba
megnyilvánulása. Hiszen a nemzetért és a hazáért úgy harcolni, hogy a nemzeti keresztény
kormányt és annak ellenségeit egy lapon emlegetni, önmagában is zsákutca. A választási
ígérgetések pedig, immár nevetségesek, hiszen ugyanazt hallhattuk az összes ellenzéki
„mérlegnyelv” összejövetelén. Mert számukra a 2019-es március 15-e is, a
hatalomvágy, a keresztény-, és magyargyűlölet, a hazudozás, a
bevándorláspártiság, az Európai Egyesült Államok létrehozásának álma, valamint
az Orbán és a rá szavazó hárommillió magyar keresztény utálatának jegyében
telt. És ez, Gyurcsánytól Tóth-Toroczkayig, szánalmas magatartás a nemzeti
ünnepen (meg azon kívül is!).
A
kormánypártiak, szemben a Gyurcsányista kétszáz, és az összellenzéki kétezer fős
táborral, mintegy háromszázezren gyűltek össze a Nemzeti Múzeum előtt. A műsor
és a beszédek, valamint a beszédekben rejlő gondolatok színvonalas, érthető és
logikus rendben követték egymást. Nemzeti ünnep volt… valódi, egyértelmű és nem
mások ellen szóló… hanem a magyar jelent és a jövő lehetőségeit feltáró miniszterelnöki
beszéddel. A keresztény kultúrát szavakban védjük, de egyetlen keresztény pap,
lelkész sem áldotta meg a Múzeumkerti ünnepséget, s nem köszöntötte
nemzetünket, s nem emelte föl szavát a hit védelmében… és ez szomorú, de
jellemző.
Kárpát-medence
Voltaképpen
nem is kellett volna magyarországi megemlékezéseket tartani. Sem az Egyetem
téren, sem az Erzsébet hídnál, sem a „Múziumkertben”… Mert amikor egy ország
nem tud együtt ünnepelni, amikor egy nemzet nem képes méltóságteljesen
viselkedni, akkor fölösleges erőltetni az ünneplést, mert az olyan, mint az
egykori november 7.-ék…
Az igazi
március 15-ei megemlékezések Erdélyben és a Kárpátalján voltak. Értéke is ott van ennek az ünnepnek, hiszen a
szabadságról, a szabadság igényéről, az abban való reményről szólt ez a nap.
Székelyudvarhely
a tiltott zászlókkal köszöntötte a forradalom és szabadságharc napját, s ezen a
napon is sokan tettek fogadalmat arra, hogy kitartanak és megőrzik őseink hitét,
hazaszeretetét, nyelvét és imáit.
Sepsiszentgyörgy
szív alakú nemzeti zászlókkal ünnepelt, s minden falu és város megemlékezett erről
a napról, Csíkszentsimontól-Ojtozig, Brassótól Szatmárnémetiig. A Kárpátalján egy
gyermek-tánccsoport örvendeztette az egyelőre még szabadon ünneplő
Munkácsiakat… De nem is folytatom a felsorolást, hiszen a TV-k és rádiók,
valamint az internetes oldalak bőven adtak tájékoztatást hazánk megszállt
részeiről is….
Összefoglalás
Végül…
valamit le kell írnom. Le kell írnom, hogy elegendő volna minden esztendőben egyetlen
magyar várost kijelölni az ünneplésre. Nem, nem csonka-országit, mert a csonka-ország
nem méltó a magyar ünnepre. A csonka-ország vak. Nem látja őseinek hősiességét,
nem látja a megmaradásért való százados küzdelmet, nem látja a megölt
magzatokat, nem látja, hogy önmagát végzi ki, mert nincs rend és nincs
tisztesség. Árulás, árulást követ, magyarok élvezettel tesznek tönkre magyarokat,
s az ellenzék kárörvendő kacajjal nézi, amikor magyar fejek hullanak, magyar
nemzeti újságírói pallosok által, s örömmel szervezi a liberális bolsevik
ellenzék a káoszt nemzetközi szervezet által pénzelve, mert a hazaárulás
Magyarországon a demokrácia nevében a demokratikus jogokhoz tartozván nem
büntetendő.
A
szabadság ünnepe idén két magyar városban, Kézdivásárhelyen és
Székelyudvarhelyen volt igazi ünnep. Ám, csak egyetlen beszéd volt igazán ünnepi, magasztos
és sokatmondó. Kató Béla kolozsvári református püspök beszélt igazán érthetően,
ünnephez méltón, s ő mondta ki az ünnep igazságát, jelentőségét, s ő foglalta
össze mindazt, ami a Kárpát-haza március 15-i beszédeiből mindenütt hiányzott, s
ami valódi figyelmeztetés volt a hitehagyott, fellegekben járó magyarság
számára: „Az Istenen kívül senkire nem
számíthatunk, csak magunkra! Ezért össze kell fognunk…”
(Főtiszteletű Kató Béla püspök úr beszédét rövidesen, teljes terjedelmében közöljük.)
Stoffán
György