Nem
telik el nap, hogy ne volna valamilyen megemlékezés a százmillió ember életét
követelő kommunista tobzódás egy-egy áldozatáról. Tegnap Mannsfeld Péter
embertelenül aljas kivégzéséről emlékeztünk meg, akit nagykorúsága eléréséig
Kádár és Apró börtönében tartottak fogva, majd 18. életévének betöltésekor
kivégeztek. És minden napra jut egy-egy áldozat… Kun Béla, Rákosi Mátyás és
Kádár János áldozatai közül…
Ma
a 133 napos kommunista ámokfutásra, gyilkosságsorozatra vagyunk kénytelenek
emlékezni. Arra a 133 napra, amely a magyar kereszténységet, a magyar
hagyományokat, a magyar társadalmi berendezkedést és a magyar létet akarta
kipusztítani Magyarországról, a magyar emberekkel együtt. Ez a 133 nap
generálta a magyarországi az antiszemitizmust is.
A
kommunista történetírás persze negyven évig hazudott erről a korról, s tagadta
az esztelen proli magatartást, a résztvevők hovatartozásáról pedig ma sem lehet
egyértelmű kijelentést megfogalmazni, noha mindenki tudja kik és miért, kinek
az irányításával tocsogtak a magyar vérben 133 napon keresztül. A kommunista
történetírás ma is él, létezik, hazudik, és cáfolhatatlanul építkezik is,
hiszen vannak követői ennek a gyilkos és embertelen, magyar gyűlölő eszmének.
Csak ma már nem Moszkvát tekinti ez a söpredék irányadónak, s maga Izrael is
ellenségévé vált. Mert ennek a társadalmi szennynek mindegy kit és hol árul el,
csak az illető magyar legyen. Mindegy nekik, kitől kapják a pénzt a hazaárulásra,
s az is mindegy, ha saját magukból csinálnak hülyét… csak árthassanak,
rombolhassanak és uralkodhassanak.
Ma
a 19-es gyilkosok utódai nem internacionalizmust hirdetnek, de a szocialista
internacionálét tartják bibliájuknak, az Egyesült Európa megalapításában, s
ezzel együtt a magyar nemzetállam megszüntetésében.
Méltó
utódok ezek, hiszen ugyanazt teszik, mint hírhedt 19-es elődeik, akik még
Sztálinnak is terhére voltak, s a Generalisszimusz tett is róla, hogy ez a
teher megszűnjön. Ma még várnunk kell arra, hogy a követőkkel is leszámoljon a
megbízó. Hiszen a végrehajtókat már Attila temetése óta megölik, hogy ne
tudjanak szólni az igazságról, a tervről, a kivitelezés kulisszatitkairól.
Igen,
a mai utódok is fenyegetőznek, akasztást emlegetnek, hazudoznak, és viszik az
általuk kitalált rosszhírünket szerte a nagyvilágba úgy, hogy sok távol élő
magyar diktatúrát emleget, ha a mai keresztény magyar kormányról hall. A
kivitelezés tökéletes a részükről, hiszen ma sem ők találják ki, mit kell tenni,
hanem mások adják az écákat… csak ma már nem Moszkvából. Nekik ugyanis nincs hozzá
sem műveltségük, sem eszük, s ezt a megbízók is jól tudják.
Ma
a centenáriumra kellene emlékeznünk, és emlékezünk is a vörös fasizmus
magyarországi első jelentkezésére. Könnyű ezt tennünk, hiszen velünk él ma is
ugyanaz az eszme, ugyanaz a söpredék. Csak a nevek változtak. Illetve azok sem mind…
Akkor
egy általunk ellenzett, elveszített háború után voltunk. Ma háborúban állunk.
Akkor sem volt velünk senki a nemzetközi politikában, és ma sem áll ki
mellettünk senki. Akkor is köztársaságot követelt és vezetett be a vörös
fasizmus, ma pedig a kapitalista milliárdos vörös fasiszták mondják magukat szocialistának…
Követelnek köztársaságot a köztársaságban, és szervezkednek az állam, a haza, a
nemzet ellen saját javukra, hasznukra, hiszen a hazaárulás ma már nem eszme,
hanem európai bérmunka.
Akkor
felakasztották az ártatlan embereket, ma felakasztják magukat az ártatlan
emberek, mert a vörös fasiszták örök adóssá, talajt vesztetté, koldussá tették
nyolc év alatt a magyar társadalom egy részét. Ugyanakkor csaltak, loptak és
züllesztették a társadalmat. Akkor megölték a miniszterelnököt, ma egyelőre
csak meg akarják ölni a miniszterelnököt.
Minden
ugyanaz tehát, s ezért könnyű a megemlékezés… mintha csak ma lett volna… Mert
ma is van.
Akkor
volt jogos számonkérés, amit fehérterrornak neveztek a vörös
történelemhamisítók. Ma – még – nincs.
Akkor
országot vesztettünk miattuk, ma azt akarják, hogy országot veszítsünk az ő
forgatókönyvük szerint, amelyben mi magunk veszejtjük el hazánkat, nemzetünket,
értékeinket, hitünket… és elvennék a lelkünket is, ha volna rá hatalmuk.
Akkor
jött egy újabb háború, ma háború van, még ha nem is beszélünk róla. Majd ők
nyertek negyven évre… a keletnek mondott Közép-Európában. Ma ők veszejtik el
Nyugat-Európát. S önmagukat. Mert a történelem az igazi bíró. És ez az igazi
bíró igazságos, de nem késik, és nem is siet. Időben érkezik.
Százmillió
ember életéért fizetni kell. Ha nem holnap, akkor holnapután.
És
az igazságos bíró jóvátételt is ad a sértetteknek, ha együtt, közösen kérik,
követelik. És ma itt az ideje a kérésnek, a követelésnek és az összetartásnak
ebben a történelmi pertársaságban… A magyar nemzet itt, a Kárpátok alatt és a
világban mindenütt, lassan de biztosan összekovácsolódik, hazajön és
meghallgatja együtt a történelem ítéletét. Amely ítélet Isten nevében
hirdettetik ki a felperes javára… a kommunisták és hazaárulók felett. Ha
összetartunk. Ha nem, elveszünk. Nem száz esztendőre, hanem örökre. Mert ezt
üzeni a vörös fasizmus elmúlt száz esztendeje nekünk, keresztény magyaroknak!
Stoffán
György