A
keresztény ember, ha manapság gondolkodik, akkor drámai változásokat lát maga
körül. Az új világrendnek nevezett valami előkészítése az élet minden
szegmensében ott rejtőzködik, és rombol. Így a keresztény ember is látja, bőrén
érzi a rombolást, a hitigazságok átértékelését, Jézus tanításának relativizálását.
Számos pap buzgón hirdeti mindazt, amit Rómából idefúj a tavaszi szél, s
gondolkodás nélkül tart jónak és követendőnek olyan tanokat, amelyek nem csak
az egyházat, a hitet gyengítik és szintén relativizálják, hanem a haza, a keresztény
nemzet voltát, megmaradását is komolyan veszélybe sodorhatják.
A
Szentírás krisztusi tanításait kiforgatva, átértelmezve modernizálnak bizonyos
körök, s ma már a parancsok is úgy értelmezendők, ahogyan egyes papok
értelmezik, vagy ahogyan a római szél idesöpri.
Pedig
Jézust, Jézus tanításait nem lehet a mai modern világhoz szabni. Nincsenek új
vagy másképpen érthető, mást parancsoló hitigazságok, mert az erkölcs és a
Szentírás nem relatív, nem változtatható meg. A keresztény embernek ma is úgy
kell élnie, ma is azt kell tennie, ahogyan azt Jézus a maga idejében tanította.
S Jézusnál a fenti mondattal szemben nincs olyan, hogy a maga idejében, mert
Jézus isteni személyként az idő és a világ felett áll, tanításai pedig abszolút
tanítások.
Miért
is írom mindezt? Mert a világban ma egy új, kereszténynek mondott, és
keresztények által, sőt papok által is terjesztett szellemiség igyekszik
megmételyezni a hívő embert, az egyházat. Ez pedig az önfeladás – Krisztusra
hárítva annak felelősségét. A kereszténység szeretet parancsának mindenekfelettisége
nem megkérdőjelezhető, azonban vannak egyéb olyan utasítások, parancsok és
tanítások, amelyek a megmaradást, a fejlődést és a hitélet kiterjesztését, azaz
a ma oly nagymértékben ellenzett hithirdetést, az evangelizációt erősítenék.
Ezzel szemben ma inkább arról hallunk, hogy a hithirdetés, az evangelizáció
szükségtelen, minden vallással együtt kell élni, nem kell másokat a mi
hitünkkel megismertetni, s el kell tűrni azt, ha hitünkért és erkölcsi
beállítottságunkért, a Teremtő Istennel való egyetértésért hátrány ér.
Európa
és benne – úgy tűnik –, Róma is csatlakozott ahhoz az új világlátáshoz, amely a
kereszténységet relativizálja és Jézust nem veszi komolyan.
A
római szellő lidérces hangokat hoz felénk, s elnyomja a megölt, üldözött
keresztények sikolyát, de a gyilkosok üvöltését tisztán hallatja. Nem emeli fel
szavát az Egyházért, a hitért és Krisztusért senki azok közül, akiknek ez volna
az életcélja, hivatala, kötelessége, mert ezek az emberek is a betóduló, más
vallású idegeneket tartják elfogadhatónak, noha Jézus világosan beszél azokról,
akik nem ugyanazt vallják, mint mi, vagy nem hallgatják meg Isten Igéjét… A
szentírási helyeket most nem részletezem, de aki érti, tudja, miről beszélek.
Az
Eucharisztia épp olyan relativizálásban részesül, mint minden más hitigazság és
parancs. Pedig az Eucharisztia Maga az Úr Jézus, aki személyesen van jelen kenyér
színében. Az Ő vételét ma már püspökök és papok is komolytalanul és hit nélkül
engedik, és semmibe veszik az Egyház ebbéli tanait. Igaz, a tabernákulum előtt
ma nem hajt térdet, csak úgy biccent Krisztus felé a pap és a ministráns, mint
a Váci utca egyik oldaláról a másikra, ismerőst köszöntve.
A
Mária tisztelet is relatív lett, s ennek ékes és hitehagyó bizonyítéka a
ferencesek kordájáról végleg eltűnt rózsafüzér.
Tanok,
újdonságok, Jézussal szembe menő tanítások látnak napvilágot, s közben az ember
érzi, hogy valami közeleg, valami nagyon rossz, amely támadja mind a katolikus,
mind a protestáns egyházakat, de mondhatnánk, minden keresztény egyházat… Istent
támadja, Jézust feszíti újra és újra a keresztfára.
Most
a Nagyböjt idején is azt tapasztaljuk, hogy mindent visz a politika és a római
szél sem az önvizsgálatot, a bűnbánatot, Jézus halálának és feltámadásának
ünnepéről szóló gondolatokat hoz felénk, hanem zavaros együgyűséget…
Fontos
tehát, hogy újra és újra leírjuk, elmondjuk: Az Evangélium mindenre választ ad,
nem relatív, hanem abszolút. A keresztény ember ma a legüldözöttebb, de a legnagyobb
biztonságban is van egyúttal, hiszen hitét megtartva Isten áll mellette. Sem
liberális papokra, sem a római szél hozzánk sodort zavaros hangjaira nem szabad
hallgatnunk, csak Jézusra, csak a Szentírásra, az Igére! Mert, aki követni
kezdi a kereszténynek nevezett liberális szirének hangját, azok lelki hajótöröttek
lesznek és elpusztulnak, mert azokra hallgatnak, akik a lelket is megölik. Aki
viszont megtartja a hitét, annak csak a testét ölhetik meg.
A
Nagyböjt időszakában negyven nap áll rendelkezésünkre, a teljes önvizsgálatra
és bűnbánatra. S ebben a zavaros világban ez Isten ajándéka. Mert nem tudjuk
sem a napot, sem az órát… és az óra talán közel is lehet!
Stoffán
György