2017. április 4., kedd

„Ti dolgoztok, ők lopnak” – gondolatok a jobbik szellemi magaslatairól



Amikor a Jobbik egyik tagjának vagy elnökének eszébe ötlik egy efféle plakát kihelyezése, amelyet megterveztet és megrendel, akkor az önmagában egy előre megfontolt bűncselekménysorozat, amely magával rántja és minősíti – mint tette a parlamenti szavazás megtagadásakor is – az egész frakciót, a jogvédőket, a tagság még megmaradt részét, és mindenkit, aki ezzel a szellemi szinttel azonosul és még a párt tagja. Ha ez egy választási kampány alapköve – mert a jobbik részéről immár az –, akkor nem is kampányról beszélünk, hanem bűncselekmény sorozatról, amelynek bizony komoly ódiuma lenne… – van… volna – egy normális és erkölcsös taláros társadalommal rendelkező országban. Ilyen azonban Magyarországon nincs, sőt, ki kell mondanom, hogy körülbelül az a színvonal uralkodik a közgondolkodásban is – oda-vissza –, amit a Jobbik most a világ legprimitívebb módján plakátra tétetett. Nem kifejezetten a Fideszre vonatkoztatva gondolkodik így a társadalom, hanem ez a szellemiség uralkodott el. Mindent lehet mindenkiről, mert ez a szabadság, az emberi jog, a demokrácia. Vannak persze kivételek, csak érthetetlen a diszkrimináció, amelyet immár a legtermészetesebb módon hajt végre a magyar igazságszolgáltatás is. 


Amikor ezt a plakátot kitette a Jobbik, akkor automatikusan fel kellett volna jelenteni, persze nem Fruzsi néninél, mert ő a legalapvetőbb emberi jognak tarja minden bizonnyal, hogy valakikről plakátokon hazudják, hogy lopnak… Mert Füttyös Fruzsi néni feltételezhetően rossz helyen szocializálódhatott… Ha pedig nincs feljelentés plakát ügyben, az két dologra enged következtetni.


Egyrészt, innentől kezdve végre – nagy nyilvánosság előtt is – leírhatom az igazságot, miszerint a Jobbikos feljelentgető Gipsz Jakab egy rohadt idegen besúgó, aki a magyarok ellen (is) spicliskedett egy másik kommunista országban s lehet ma is ezt teszi, miközben megver egy magyar nőt... Ez a Gipsz Jakab többé nem jelenthetne föl engem egyetlen bíróságon sem, mert részben az igazságot írnám róla, másrészt már szabad, hiszen, ha szabad plakátokon a miniszterelnökről azt állítani, hogy lop, akkor Gipsz Jakabról tán csak le lehetne írni az igazságot. Ha nem tévedek… de lehet, hogy tévedek, mert Magyarországon minden lehetséges.  A Jobbikos plakát büntetlensége feljogosít arra, hogy az emberekről plakátokon lehet ezután hazudozni, és akár az igazságot is le lehet írni Gipsz Jakabról, a feltételezhetően kettősügynök, idegen lelkű Jobbikosról… Gipsz Jakab persze nem létező személy, csak egy szerény példa a plakátháborúhoz… 


A másik szempont, hogy hogy ez a plakát nem csak azt a néhány embert sérti, akik ott vannak a plakáton, mint notórius hazudozók, hanem mindazokat, akik ezekre a hazudozókra szavaztak. Ugyanis ha ezek lopnak, akkor a szavazók bűnpártolók, bűnsegédek. A plakát több mint hárommillió magyar választópolgárt sért, vádol, aláz meg. Egy ócska proli gondolatmenet mentén, amely csak néhány apróságot nem vesz figyelembe: az állam vagyona hét év alatt jelentősen nőtt, a szociális háló biztonságos, a fejlesztések az egész országra kiterjedtek és minden régió fejlődik, épül, amerre csak nézünk... 


Ja, kérem, hogy a fejlődés olyan dolog, amely a kivitelezőnek pénzt hoz?  Az nem lopás, hanem a kapitalizmus velejárója. És ha az a baj, hogy ezt a velejárót nem a Jobbik vagy a bolsevikok rakják el? Volt rá lehetőségük, csak éppen ostobán, ocsmány bűnöző módjára eljátszották a balliberálisok ezt a lehetőséget, mert ők mindent elloptak – és ez nem plakátigazság, hanem többek között 167 milliárdos valóság… tény. És büntetlen... mint annyi más Magyarországon.


No, de hagyjuk is. A liberális és a kommunista már csak ilyen. Szemét, aljas, bunkó, hazug és hazátlan… S egyetlen baja van, mégpedig az, hogy nem ő kapja a jogos nyereséget, hanem más, és nem lophat kedvére, mint tette 1919. óta egyfolytában.


Azonban engedtessék meg a kormány felé is egy megjegyzést tennem. 


Ha e plakátok okán és miatt nem leend egy vaskos feljelentés, az ugyanazt a szavazóbázist alázza meg, amelyet a Jobbikos proliplakát-háború mélységesen megsértett, sért. Tehát, tisztázzunk valamit: Ha a Fidesz följelentést tesz, akkor nem Orbán Viktort védi meg és nem Orbán Viktor miatt kéri számon a Jobbikot, hanem három és félmillió magyar választópolgár tisztességéért és becsületéért áll ki. Amit ez a három és félmillió magyar ember meg is érdemel(ne)! Ugyanis nem engedheti meg magának senki ezt a luxust, amit a jobbik röhögve és eleddig büntetlenül megtesz a magyar társadalom ellen. Még akkor sem, ha ma Európában mindenütt ez az ószövetségi „szembehazudlak, és semmi sem szent” stílus dívik. Mert valahol azért őrizni kellene a lángot… az igazság és az erkölcs, a becsület és a törvény, pislákoló lángját. Remélhetőleg, egy feljelentés után nem a Füttyös Fruzsi nénihez kerül az ügy, s akkor reális és tisztességes döntést hozhat – talán – a taláros testület…


A jobbikos Nemzeti Jogvédőket pedig ezúton is csókoltatom… ugyanis szólhattak volna "proliszemellnezős" Vonájuknak, hogy másoknak is vannak jogaik… amelyek épp olyan szentek, mint az övé...


Stoffán György