Két évezred telt el,
Jézus óta, és e két évezredben nem volt olyan pápánk, mint Ferenc, aki élesen
megosztja a hívők tömegeit, mert magatartása, megnyilatkozásai és egyházvezetői
irányelve ellenkezik a Szent Hagyományokkal, az Egyház szokásaival, és
összességében a jézusi tanításokkal – mégis marad a pápai trónon.
Ellentétben hasonló
szellemiségű elődjével, V. Celesztin pápával, aki rádöbbenve arra, hogy pápasága
ártó, képességei pedig nem elegendőek, 1294-ben
lemondott.
A félremagyarázás, az
átértelmezés, a megbotránkoztatás, az önfelszámolás és a katolikusokkal
szembeni cinikus és megalázó magatartás már-már elviselhetetlen Bergoglio
részéről. Ám, sajnos papok sokasága követi, mert sokaknak tetszik ez a
szabadosság, ez az átértékelés, amelyben az erkölcsöt és a tanításokat a mai
világhoz szabja. A folyamat azonban nem ma, és nem Bergoglionál kezdődött. 1965-ben,
a II. Vatikáni Zsinat indította el a kétezer éves egyházat azon a lejtőn,
amelyen ma egyre nagyobb sebességgel rohan a szakadék felé, s taszítja a mai
felépítményt megsemmisülésbe. A Sátán célja, hogy megosszon. A megosztáshoz pedig
mindig talál magának megfelelő alanyt, aki véghezviszi az ő rombolását. Ma ez a
végrehajtó Don Bergoglio.
Ő nem a Tanítóhivatal
által elfogadott hitelveket vallja, hanem saját elképzeléseit hangoztatja,
amelyek szabadosak, és olykor távol állnak Jézus tanításától. Egy hozzá írott,
és lemondásra felszólító amerikai levélben ez áll:
(…) De a szavaknál is
többet mutat az, ahogy Szentatyám elrendelte azon szerzetesrendek leplezetlen
üldöztetését, amelyek feltett szándéka az ortodoxia helyreállítása. Az Ön
kifejezett kérésére rombolták szét az Immaculata Ferences Atyák rendjét... Ezek
az intézkedések egy
ideológia által motivált diktátor tettei, nem pedig egy, az
egyház szent örökét atyaian őrző emberéé.(…) Ugyanakkor, igen gyakran kigúnyolja azon hívőket, akik
védik az egyház hagyományait, ahogy ezt egy megfigyelő a “Sértegetések kicsiny
könyvében” (link: “Little Book of Insults”) jó néhány példa
összegyűjtésével bemutatja. Ebben egy pápa példa nélküli verbális támadásai
kerültek összegyűjtésre az egyház saját témái ellen. Figyelmes katolikusok felé
meggondolatlanul odahajított jelzők egynémelyikére példák az alábbiak:
“fundamentalisták”, “farizeusok”, “pelagiánus”, “triumfalisták” (az a
hozzáállás, amikor egy vallásos hitet minden más felülmúl), “hitetlenek”,
“nosztalgisták”, “felületes keresztények”, “kiválasztottak társulata”
“páváskodók”, “morális szócséplők” “uniformisták”, “büszke, önálló”, “szellemi
arisztokraták “, “keresztény denevérek, akik inkább az árnyékot részesítik
előnyben, mint az Úr jelenlétének fényét”, stb.”
Döbbenetes az az irány, amely az ószövetségi és újszövetségi Szentírásban
egyaránt elítélt és megbélyegzett emberi kapcsolatra – párkapcsolatra –
vonatkozó elveket semmibe veszi, megengedően támogatja. Mint az is elképesztő,
hogy olyan politikai ügyekbe avatkozik, amelyek nem tartoznak a pápára, mert
nem kapcsolódnak a hitelvek és a hit hirdetéséhez. Megosztók és egyházszakadáshoz
vezet(het)nek. Az abortusz és a házasság szentsége körül is olyan területre
tévedt, amellyel nem csak a teológusok és a Tanítóhivatal, de az egyszerű hívő
ember sem érthet egyet.
A nagycsütörtöki szertatáskor, amikor egy muszlimnak a lábát megmosta,
majd megcsókolta azt, teljes mértékben elrugaszkodott a hagyományoktól és
attól, hogy a vele közösségben lévőkkel végzete Jézus e húsvéti lábmosást.
A migránsokkal kapcsolatos véleménye megegyezik Soroséval, de távol áll a valóságtól, s arra enged következtetni, hogy Bergoglio is a keresztény európaiság egyik fő ellensége.
Sajnos az egész mai pápaság egy jól kitervelt egyházrombolásnak
tűnik, amely kezdődött azzal, hogy a jezsuita Bergoglio Szent Ferenc nevét
vette föl, mert tudta, hogy a ferencesség a köznép előtt a megkérdőjelezhetetlen
tisztaságot és a tántoríthatatlan hitet jelenti. Jelentette. Majd e félrevezető
névválasztás után megkezdte a közvetlen, humorosnak tűnő, de egyre inkább a
hitelvek ellen való ámokfutását, a nagy átszervezést, és a jézusi tanítás teljes
félremagyarázását. Hosszú lenne egy cikkben összefoglalni a teológia és
egyszerű hívő ember által helytelennek vélt megnyilatkozásokat, magatartásokat
és stílust, ám állíthatjuk, hogy egyre több pap és szerzetes is egyre
hallhatóbban kifogásolja Bergoglio pápaságát. Ugyanis ma az egyházon belül nem
engedményekre, hanem vasszigorra, és fegyelemre volna szükség. Hiszen a
legkisebb rendellenesség, miszerint a ferencesek oldalától, a kordáról „elkopott”
a rózsafűzér – is feltűnő… A lazaság, a rendetlenség, a hit és erkölcs elleni
kihágások mindennaposak, minden plébános úgy értelmezi a tanításokat, ahogy a
kedve tartja, a szerzetesi ruha manapság csak egyfajta templomi díszlet, mint
az oltárterítő, hiszen alig várják az atyák, hogy farmerra és pólóra váltsák a
szent viseletet…. Noha Szent Ferencnek ez volt
„A” ruhája…
A világi papok és püspökök is kerülik a papi civilt és a
reverenda viselését, akik pedig a papi civilt hordják püspökként, lefelejtik a
keresztet, ami nem csak egy egyházi méltóság jelképe. Igaz, Bergoglio eldugja a mellkeresztet,
ha zsidókkal vagy muszlimokkal tárgyal… A papi ruha tehát csupán egy jelmez maradt...
Hívő emberként azonban mindezen nem szabad felháborodni, nem
szabad a pápát becsmérelni, és nem szabad miatta a hitet félvállról, venni,
esetleg a templomba járást ostoba okokból a pápa miatt felfüggeszteni, vagy
beszüntetni. A keresztény ember megpróbáltatásai és hitének próbára tétele nem
csak a külvilág irányából jöhet, nem csak a nem hívők miatti bosszankodás,
szeretethiány, a mélyről jövő utálkozás int önfegyelemre, a jézusi tanítások
szigorúbb betartására, az önvizsgálatra.
Amikor látjuk és tapasztaljuk Bergoglio, és az őt követők
elvakult, és a mi számunkra idegen, olykor elfogadhatatlan magaratását, amikor
folyamatosan azt tapasztaljuk, mintha Bergoglio a katolikusok ellensége volna, amikor
azt halljuk tőle, hogy engedjük be gyilkosainkat házainkba, amikor nem emlékezik
meg a lefejezett öreg francia papról és nem szólít fel az egyház és a hit
védelmére, sőt lebeszél a térítés szent kötelességéről, amit Jézus bízott ránk
– ne legyünk indulatosak, mert nekünk nem Bergoglio, és a rózsafűzért „elvesztő”
bergoglionista szerzetesek jelentik az Egyházat, a hitet.
A mi számunkra adott a Krisztussal való személyes kapcsolat
felvétele, őszinte imával és teljes lélekkel. Egyházféltésünkben a
Szentlélekhez kell fordulnunk… A mai korban, ebben a zavaros és a Bergoglio
által mondottak miatt kétkedéssel teli világban hallgassunk arra, amit mi igaznak
és katolikusnak tartunk, ami a miénk volt Bergoglio megválasztásáig és ennek
támogatását kérjük a magunk számára a Szentlélektől. A háborgással és a buta hitehagyással
pontosan a sátáni célt segítenénk elő. Maradjunk katolikusok, ne vitázzunk, és
ne gyűlölködjünk, hanem imával erősítsük azokat, akik látják és tudják hol a
hiba, de van módjuk megváltoztatni a katolikus ellenesnek tűnő bergoglioi
egyházvezetést. Ha emberi érzelmekkel vagyunk Bergoglio és az egyházvezetés
iránt, úgy ostobán viselkedünk. Ugyanis az egyház a Szentlélek irányítása alatt
működik még akkor is, ha egy-egy pápaválasztás az emberi gyarlóság és a bűn
mezsgyéjén történik.
A békét és a hitet a szívünkben hordva álljunk nap, mint nap
Jézus elé, és kérjük a Szentlelket, hogy világosítsa meg értelmünket. Azt
tegyük, amit hitünk és Római Katolikus Egyházunk, Hazánk és Nemzetünk megkövetel
tőlünk ebben a megosztott és szeretetlen, hit nélkül való világban...
Stoffán György