Gyűlölik
a magyart… halljuk és olvassuk sokszor, sokhelyütt a sajtóban, beszélgetések
során, utcán, villamoson. Az európai vezetők fasisztáznak, náciznak,
irredentának, idegengyűlölőnek mondanak bennünket. A belső ellenzék pedig a
legocsmányabb hazugságok alapján tesz ellenünk feljelentést mindenféle uniós
gittegyletnél csak azért, hogy a világsajtóban szerepelhessen, hogy
megszolgálja a harminc ezüstöt, amelyet a láthatatlan hatalom fizet a nemzet-
és keresztényellenességért. A körülöttünk, a Kárpát-hazában uralkodó főhatalmak
pedig mérhetetlen gyűlölettel viseltetnek a saját szülőföldjükön, ezer esztendős
hazájukban élő magyarokkal szemben. Az ő gyűlöletük a rablók gyűlölete, amely a
megrabolt bosszújától reszket, bármilyen erősnek is tudja önmagát.
Ha
pedig egy nemzetet ennyire gyűlölnek, annak oka lehet, oka van. Az utóbbiak
gyűlölete más, mint az előzőeké, hiszen az előzőek egy sátáni logika alapján,
egy aljas és értékromboló eszme parancsának engedelmeskedve gyűlölnek minket.
Az eszme neve: liberalizmus, amely 1789. óta rákos danatatként öli Európát, öli a világot.
Az
Európát megszálló muszlim sereg meghívói, a keresztény értékek
megsemmisítésének európai előkészítői, az uniós vezetők is a liberális
szellemiségtől vezérelve számolják fel a kontinens értékeit, hitét, megmaradt kereszténységét,
az erkölcsöt, és mindent, ami évszázadok alatt kialakult európaiság része,
illetve európaiságunk fundamentuma. A láthatatlan hatalom ezt a szellemiséget
pénzeli, ennek a szellemiségnek adja parancsait, s az Unió mai vezetői –
bármely párt tagjai legyenek is – ezt a nemtelen árulást hajtják végre. Pénzért,
jólétért, nem tudván, hogy annak a hatalomnak ők sem kellenek majd, mert az a
láthatatlan hatalom is gyűlöli az árulókat, s tisztában van azzal, hogy aki
egyszer árulóvá válik, az örökre áruló marad, az ő árulóivá is válhat. A
liberális és a szocialista pedig genetikailag áruló, hiszen egész történelmük
során végigkövethető a hazugság, az árulás, megalkuvás, a megvásárolhatóság.
Mondhatnánk, ebből áll a szellemiségük, ez tartja össze őket. Nem ismernek
hazaszeretet, szeretetet, emberséget, emberiességet, áldozatvállalást, hűséget,
tiszteletet és erkölcsi normát, nem ismernek hitet, nem ismerik Istent.
Már-már
e szellemiség áldozatává vált Magyarország és a magyar nemzet is, de a 2010-ben
történt felismerés ezt magakadályozta. A felismerésnek köszönhetően, ma olyan
kormány regnál hazánkban, amely ha visszavezetni még nem is tudta a nemzetet
abba a kerékvágásba, amelyből a kommunista diktatúra kibillentette 1948-ban, annyit
mégis elért, hogy leállítsa a romboló és hazaáruló ámokfutást, azt, amelyet 1948.
óta igen rövid megszakításokkal volt kénytelen átélni a Kárpát-haza magyar
társadalma. Mert itt nem csupán a csonkaországi magyarságról beszélünk, hanem a
Kárpátok gyűrűjében élő magyar nemzetről, amely bár ostoba határokkal
választatott el, mégis egy, és egymásra utalt. Ha ennek a nemzetközösségnek valamely
tagja üldöztetést szenved, egyként kell kiállni az áldozattá vált nemzetrész
mellet. Legyen a károkozó bármilyen náció tagja…
Hiszen
vannak belső és külső ellenségek, belső hazaárulók és külső magyargyűlölők, akik
Trianon óta igyekeznek a nemzetet jogaitól, de olykor életétől is megfosztani. S
eme gyűlölködők is a balliberális szellem által fertőzöttek, a klasszikus
európaiságot élő ember számára érthetetlen viselkedésű teremtmények.
Persze,
mi magunk is vádolhatóak vagyunk nemzeti sorsunk drámai fordulatainak
bekövetkeztét illetően. Okot adtunk olykor a legjobb szándékkal is arra, hogy a
magyar nemzet leépüljön, csonkává váljék, megsemmisüljön.
Legfőbb
bűnünk az önvizsgálat kizárása nemzeti és egyéni életünkből. Nem a
legfontosabbat keressük, azaz saját negatív magatartásunkat, nem bűnös cselekedeteinket
tárjuk föl, hanem minden bajban és katasztrófában mások vélt vagy valós bűneit
rángatjuk elő. Ha felsoroni kellene saját tévelygéseinket, nehéz dolgunk volna,
mert hosszan kellene szembenéznünk saját, önmagunk ellen elkövetett vétkeinkkel:
Nem mondjuk ki – mert sokszor nem is mondhatjuk ki nyilvánosan – a bajok
okozóinak „nevét”, a liberális és „polkorrekt” viselkedési szabályoknak engedve
(vagy arra kötelezetten) ködösítünk, mert ha nem ezt tesszük, újabb és újabb
vádak és rágalmak kereszttüzébe kerülünk. Az okok és okozók elhallgatása
mellett egyes kisebbségek követeléseinek gondolkodás nélkül engedünk, s ez
saját nemzeti nagyjainkra való megemlékezésben gátol, ami azért bűn részünkről
a következő generációkkal szemben, mert elvesztjük e történelmi személyiségek
pozitív és a nemzetet, hitet szolgáló és építő példáját, sőt, a köztudatban
ezen erőszakos magyarellenes, magyargyűlölő kisebbségek miatt, e példaképek az
embertelenség, az aljasság szinonímáivá alacsonyodnak.
Csendben
tűrjük, hogy minden 1945. előtti példaképünkre ok és a történelmi tények bizonysága
nélkül, hazudozva a világnak, ráragasszák az antiszemita jelzőt, lett légyen az
pap, politikus vagy irodalmár, polgár vagy nemes.
Hagyjuk,
hogy büntetlenül vádaskodjon és a nemzet ellen lázítsanak a régmúlt diktatúra
mai követői, s bár az Alkotmány és a Btk. is büntetni rendeli a hazaárulást,
még egyetlen alkalommal sem volt arra precedens, hogy a hazaárulás ódiumát az
elkövető viselje. Mára olyan aljas módszerekkel támad a hazug balliberális kisebbség,
amely nem kíméli a jövő generációit, a fiatalságot, a tanuló ifjúságot sem. S
bár ez a magatartás is jogilag megfogalmazható, mégsem történi semmi.
Ha
visszatekintünk a politikatörténetben, akkor hasonló hibák fedezhetők fel 1848-tól
napjainkig. Mert mi, magyarok nem tudunk egy szint alá süllyedni, nem tudjuk
azt az aljas és embertelen, hazug és vádaskodó demagógiát gyakorolni
ellenfeleinkkel szemben, amellyel ők igyekeznek a nemzetnek, a hazának, a
Kárpát-medence magyarságának ártani. Inkább félve, megtorpanva és az aljasság
láttán bénultan szemléljük mindazt, ami velünk történik, ami velünk a jövőben
megtörténhet.
A
másik bűnt a magukat radikális magyarnak vallók követik el a nemzet ellen. Ők a
Kárpát-hazában Magyarországról hevítik az érzelmeket, úgy tesznek, mintha
minden bajban segítői volnának, lehetnének a más főhatalom igájában élő
magyaroknak, ám tehetségük csak a nyílt lázításig terjed. Amikor pedig, a jó
szándékú, de ostoba és apolitikus magatartás miatt – amely magatartást a
csonkaországi szélsőségesek generálják –, az idegen főhatalom megtorolja, a
lázítók félreállnak, mintha ők semmiről nem tehetnének. Segíteni pedig meg sem
próbálnak. Igaz, az idegen főhatalom ellen nem is tudnak mit tenni. Történik
pedig mindez egy olyan korban, egy olyan nemzetközi politikai konstellációban,
amelyben a szövetségeseink egyben az ellenségeink is, amelyben az a nemzetközi
öröm, ha a magyarságot valamilyen hátrány, megtorlás éri. Egyes utódállamok,
amelyek ostobán megbíznak a nagyhatalmak mindenekfölötti erejében, saját
népüket is koncként dobva a jelenlegi nemzetközi politika elé, sokszorosan
igyekeznek – nemzetbiztonsági szerveiket is bevetve – sokfrontos háborút vívni
saját állampolgáraik ellen, mert azok – magyarok. Polgármesterek, polgárok,
papok kerülnek olyan helyzetbe, amely a legelvetemültebb kommunista időket
idézik. Sajnos vannak – mint voltak is mindig – olyan magyarok, akik kisebbségi
létük ellenére a balliberális eszme követőiként, e szánalmas és ostoba
főhatalmakat kiszolgálják, s magyarokat jelentgetnek föl nyilván pénzért,
megélhetésért, luxusért cserébe. S bár ezek ellen is fel kellene lépni, senki
teszi.
Ma
a helyzet változóban van. A nemzetközi politikai helyzet, a muszlim hadak bevonulása
Európába egyre több emberben megkongatja a vészharangot, s ami eddig csak rejtve
volt génjeikben, az most talán felszínre kerül. Az egyéni érdekeket évszázad
elteltével most először, lassan felváltja a nemzeti, az európai érdek felsőbbsége,
az összetartás, a megkövesedett politikai nézetek felszámolása, és eljut a
magyar ember fejébe a felelősségtudat is. Emellett végre – akár félelemből,
akár valós felismerés okán – templomaink is kezdenek megtelni. Hiszen vallási
háborúban nekünk is kell az Istentudat ahhoz, hogy győzni tudjunk. Ha az
ellenségnek van kardja, akkor nekünk is kell a kard a harchoz, s ez a lelki
kard a hit.
A
Kárpát-haza eddig gyűlölködő főhatalmai közül is van már, amelyik felismerte,
hogy a történelmi gyűlölködést, a száz éve tartó macska-egér játékot legalábbis fel kell függeszteni arra az
időre, amíg uniós segédlettel a közös ellenség mindnyájunk létét és biztonságát
veszélyezteti. Jó volna remélhetni, hogy a veszély elmúltával a Kárpát-hazában,
de Európában is megszűnik a balliberálisok által generált és fenntartott magyargyűlölet,
s mi magunk is felismerjük értékeinket, hibáinkat, és megtartjuk azt a
szellemiséget, amely ma éled újra nemzetünkben.
Jó
volna remélhetni, hogy ebben a drámai helyzetben a magyarság visszatalál
keresztény hitéhez, a család szentségéhez, a gyermekvállalás öröméhez, hogy
újra példát mutathassunk Európának, s megbékélhessünk azokkal, akik ma még a
rabló gyűlöletével üldözik nemzetünket a Kárpátok gyűrűjében. Így tiszta
lélekkel megszolgáljuk meg azt az oltalmat, amelyet Szent István kért, és
népünk kapott ezer esztendőn át máig – Máriától a Magyarok Nagyasszonyától, a
csíksomlyói Segítő Szűz Máriától.
Sub tuum praesidium
confugimus,
Sancta Dei Genetrix.
Nostras deprecationes ne despicias
in necessitatibus nostris,
sed a periculis cunctis
libera nos semper,
Virgo gloriosa et benedicta
Oltalmad alá futunk,
Istennek szent Anyja,
hogy könyörgésünket
meg ne vesd szükségünk idején,
hanem oltalmazz meg minket
minden veszedelemtől,
mindenkor dicsőséges és áldott Szűz
Stoffán
György