Előrebocsátom,
azért írom ilyen "csúnyán,"
mert ahol élek, ott a homoszexuálisok maguk nevezik magukat buzinak, és szinte
sértésnek számít homoszexuálisoknak titulálni őket.
Előrebocsátom azt
is, mielőtt bárkit megsértenék, megdöbbentenék, hogy semmi bajom velük. Annyira
nem, hogy már jóval több mint egy évtizede, pont itt, az interneten,
kegyetlenül összevesztem valakivel, mert szerinte "megvédtem" a
buzikat, de lévén az illető tisztességes vitapartner, érveimmel sikerült
meggyőznöm, s gyökeresen megváltoztatnom a véleményét. - Ismétlem, több, mint
egy évtizede, s most is ezt fogom tenni.
Nem azért, mert
jelenleg divat, illik beállni valamelyik tábor szélcsatornájába, ha az ember "képben kíván
maradni," illik véleményt nyilvánítania, hogy aztán azt később
látványosan, vagy sunnyogva megváltoztathassa, ha az "idők szele"
úgy kívánja.
(Íme egy kis
kitérő, egy kis mese: "második" szomszédaink buzik, 45 éve élnek
közös fődél alatt. Templombajáró emberek, s mióta mindketten nyugdíjasok,
egyikőjük - gondoljuk, a "férfi," de tényleg csak gondoljuk, mert
amúgy e rendellenességüket öltözködéssel, mozgással nem hangsúlyozzák -
reggelenként elsétál a templomba, s újsággal a kezében tér haza. A környéken
senkivel nincsenek sem haragban sem jóban. Nyaranta egyszer van náluk csöndes,
kerti összejövetel.
A másik
"pár" közel áll hozzánk. Magyarok. Egyházi rendezvények ebédein,
vacsoráin, piknikeken, egyéb összejöveteleken egy asztalnál szoktunk ülni, sőt
már nyaraltunk is közösen. Békességben élnek. Ötvenöt éve társak, és csak onnan
gyanítjuk, melyikőjük lehet a "nő," hogy ő szokott recepteket
mondani. - Kultúremberek, akik sem megjelenésükben sem viselkedésükben -
semmiben! - nem különböznek heteroszexuális embertársaiktól.)
Újabban "kötelezővé" vált
lihegve, szolgaian, a védelmükre kelni, vagy gyűlölködve, hangosan csépelni
őket, beléjük rúgni, bár az utóbbi csöppet sem véletlen! Ugyanis a "büszke buzik"
kiprovokálták maguknak, de sajnos azon sorstársaiknak is, akik egyáltalán nem
büszkék eme születési rendellenességükre, csupán megadással viselik azt, "mint púpos a
púpját."
Érthetetlen,
honnan az az elképesztő gondolat, az az elmeficam, hogy valakinek, ha
valamilyen születési rendellenessége van, akkor arra büszkének kell lennie?
Nem találkozni
vakkal, aki arra lenne büszke, hogy nem lát. - Ellenben büszke, hogy megtanult
több nyelvet, fordít, megbízható tolmács, művészi szinten játszik akár több
hangszeren, zenét szerez, énekel, tanít, lehet kiváló pszichológus, ügyvéd, bármilyen
speciális szakmát művelhet magas szinten vagy csak úgy, hogy megéljen belőle,
és ne szoruljon a társadalom segítségére. - Erre büszke, s lehet is!
A mozgássérült
sem a fogyatékosságára büszke, hanem arra, amit született vagy szerzett
fogyatékossága mellett esetleg ellenére elért tanulásban, sportban, munkában,
egyebekben... - Teljesítményére teljes joggal büszke.
Abban igazuk van
a homoszexszuálisoknak, hogy azért, mert "ilyenek," mert
ilyennek születtek, e rendellenesség miatt ne érhesse őket semmiféle hátrány,
kiközösítés, megbélyegzés. Viszont ehhez az is kell, hogy a társadalmat az arra
hivatott szakemberek fölvilágosítsák! Fölvilágosítsák, hogy ez egy súlyos, ám a
születés után hosszú ideig - 12-14 évig - megbúvó, "láthatatlan"
születési rendellenesség. Nincsenek olyan "látványos"
jelei, mint a Down-kórnak és sok-sok más, egyéb születési rendellenességnek.
A gyerekek 12-14
éves korukig teljesen egészségesnek tűnnek. A rendellenesség ekkor kezd a
laikusok által is fölismerhetővé válni, de a szülőknek mindenképpen örvendeniök
kellene, ha csemetéjük "csak"
buzi, hiszen nincs egy egész családot idegileg és anyagilag megterhelő, esetleg
többszörös rendellenességgel született gyermekük, akiről egész életében nekik
kell gondoskodniok, haláluk után pedig a társadalomnak.
Egy homoszexuális
előtt lényegében minden pálya nyitott, csak élnie kell a lehetőségekkel, s
legtöbben élnek is. Nem csak önmagukat képesek ellátni, de a tarsadalomnak is
ugyanolyan hasznos tagjai, mint bárki más.
Tehát, hogy a
tisztelt Bayer Zsolt úr kedvenc szavával éljek: "Ettől kezdve
mindenkinek pro és kontra KUSS!"
1./ Kuss! Nem
vagyunk büszkék semmiféle születési rendellenességünkre, mert azt apukától vagy
anyukától örököltük. - Nem a mi érdemünk.
2./ Kuss! A
Buziparádén nem riszálunk végig a városon hiányos öltözetben, mert avval a
tisztességes, a születési rendellenességüket megadással, alázattal viselő "normális"
homoszexuálisok érdekeit, a becsületüket sértjük, közmegbecsülésüket
veszélyeztetjük.
3./ Kuss! Nyissák
ki végre a szájukat a szakemberek! De ne a szivárványba öltözött buzikat
védjék, hanem magyarázzák meg a társadalomnak, hogy buzi "nem lesz / válik"
valakiből, hanem annak születik! Apuka vagy anyuka génje - valamelyikőjük
felmenője - a "hibás."
4./ Kuss! Ahogyan
nem rúgunk bele egy Down-kórosba, vakba, bénába, úgy a homoszexuálisokat sem
bántjuk.
5./ Kuss
mindazoknak, akik a rendellenesekre - legyenek ők süketek, vakok, bénák, buzik
- kezet emelnek.
6./ Kuss a
buziknak is, mert az írországi 62% nem az ő dicsőségük. - Hogy Írországban mi
történhetett? ...hogy a társadalomnak egy szavazáson így kellett reagálnia? -
Nem tudni.
A 62%-os győzelem
oly magas, hogy érvényessége megkérdőjelezhetetlen. Azon nem csodálkozni kell,
hanem haladéktalanul önvizsgálatot tartania az államnak, egyháznak! - És
nemcsak Írországban, hanem szerte a világban.
A
homoszexuálisoknak joguk van együtt élni, joguk van együttélésüket írásban,
szerződésben bejegyeztetni, rögzíttetni. Kapcsolatukhoz joguk van Isten áldását
kérni, hiszen ők is Isten gyermekei, és éppen Isten kiszámíthatatlan akaratából
lettek "ilyenek."
De a "házasság" (ezt
is kifejtettem számtalanszor, számtalan helyen) definiálva van több ezer, talán
tízezer évek óta. - Sajnálom. Foglalt.
A férfi & férfi - nő &
nő együttélésére találjanak ki valami más megnevezést! - Isten
áldásával vagy anélkül.
Végre tudomásul
kellene venni, hogy létezik ilyen születési rendellenesség! És, mint ahogyan
minden rendellenességgel rendelkezőnek joga van a minőségi élethez, (Pl.: a mozgássárülteknek jár
a rámpa a lépcső mellett, ahol akadálytalanul föl- s legördülhetnek, a vakoknak
a liftben a Braille írással megjelölt nyomógombok, stb...) úgy a
homoszexuálisoknak is joguk van mindenhez, de plusz jogokat nem követelhetnek
maguknak!
Nincs joguk
rendőri védelem mellett bűntetlenül, csoportosan, közbotrányt okozóan
viselkedni, ahogyan azt a Buziparádékon teszik! Nincs joguk népszerűsíteni,
népszerűsíttetni fogyatékosságukat óvodákban, iskolákban!
Ezen az alapon a
vakok joggal követelhetnék, hogy mindenkinek tolják ki a szemét, a
mozgássérültek, hogy mindenkinek vágják le a lábát vagy törjék el a gerincét!
Gerinctelen,
szolgai, elmebeteg társadalom az, amely megköveteli az óvodáktól, hogy a
kisgyermekeknek ne taníthassák, magyarázhassák meg, hogy milyen a kisfiú,
milyen a kisleány, hogy mi a különbség köztük.
Írországban
népszavazáson győzött a szeretet, az odafigyelés. Az egészséges ír emberek
kezüket nyújtották a rendellenességgel születetteknek.
Jó lenne, ha
Magyarországon népszavazás nélkül is a józan ész kerekedne fölül! Jó lenne, ha
nem a hülye buzik és szervilis közszolgák döntenék el, mit lehet és mit nem
lehet tanítani óvodásoknak, kisiskolásoknak.
Jó lenne, ha
művelt, kultúrált homoszexuálisok és heteroszexuálisok ülnének végre
tárgyalóasztalhoz megtárgyalni "közös dolgainkat!"
Jó lenne, ha az állami alkalmazottakat nem az állandóan mindenkinek, minfele,
mindenhogyan való megfelelni akarás vezérelné!
Nekem ezt üzente
az írországi 62%.
A cikket a Kanadai Halabalu címmel nemrégiben megjelent remek könyv szerzője írta.