A migráció szót ma általános kifejezésmódként
használják mind a politikai, mind a gazdaság szereplők. Legelőször a szó
eredeti jelentését fontos tisztáznunk, mert önmagában a rossz szóhasználat
is problémát jelenthet.
Eszerint:
emigratio=kivándorlás,
immigratio=bevándorlás,
intermigratio=egymás közti vándorlás.
A fentiek alapján tehát, témánk tényleges kifejezője
az immigráció (latin) azaz, a bevándorlás kérdésköre.
Ezt azért érdemes és fontos megjegyeznünk és
kiemelnünk, mert Magyarország helyzete és az immigárció jelensége eltér a mai
európai migrációs problémáktól. Magyarország 1920-ig a számos nemzet által lakott
teljes Kárpát-medencét foglalta magában. Amikor tehát, a mai politikai és
gazdasági indoklásként e földrajzi és politikai egység – ország – lakosságának
országon belüli költözését említik példaként a ma tapasztalható immigráció –
főként az elmaradott országokból a hozzánk bevándorlókat – illetően, és az ő
befogadásuk politikai fontossága és emberjogi szempontok okán, akkor ki kell
jelentenünk, hogy a történelmi tények cáfolják e mai népvándorlás
Magyarországra vonatkoztatott EU-s elgondolásokat. Az egy országon belüli költözés,
lakhelyváltoztatás sem be, sem kivándorlásnak nem tekinthető. Ám különösen
fontos vizsgálnunk azt is, hogy az egykori Magyarország elcsatolt területeiről
a mai Magyarországra érkező magyarok, akik szülőföldjükről az „anyaországba”
letelepedési szándékkal érkeznek, bevándorlóknak tekinthetőek-e? Még érdekesebb
a kérdés, ha úgy tesszük, föl: – az egykori Magyarország területéről a mai
Magyarország területére érkező és itt letelepedni kívánó magyar állampolgárok
jogi és nemzetközi jogi státuszát hogyan határozhatjuk meg?
Saját családomban atyai ágon csaknem minden felmenőm
valahonnan, a történelmi Magyarországra vagy annak megcsonkított határain át, a
mai Magyarországra érkezett.
(Saját
példa: Atyai nagyanyám felmenői 1700-as években Bajorországból és Olaszországból
bevándoroltak a ma Ausztriához tartozó Fertőfehéregyházára (ma Donnerskirchen)
és Zurányba (ma Zurndorf). Atyai
nagyapám a felvidéki Miszlókán született tisztázatlan, de nem magyar (tót vagy
cipszer) származással. Az ő hitvesének édesapja – dédapám - pedig neve után
ítélve – Pollák – Lengyelországból a Felvidékre, majd Budapestre települt
család volt. Anyai nagyapám pedig az erdélyi Gyergyóalfaluban látta meg a
napvilágot. A történelem fintora csupán, hogy nagyszüleim voltak az elsők, akik
a mai ország területén születtek, ám idetelepült felmenőim és nagyszüleim mégsem
nevezhetők immigránsnak, hiszen a történelmi Magyarországon belüli költözés
minden magyar állampolgár alapvető emberi joga volt 1848-tól. Az Olaszországból
és Bajorországból idetelepült felmenők pedig ugyanazon európai keresztény kultúrkörből
érkeztek, mint amely kultúrkörnek volt tagja a történelmi Magyarország, amelyet
felmenőim hazájuknak tekintettek és építettek 1703-tól, 1945-ig.)
Összegezve: a magyar bevándorlási politikát nem lehet ugyanazon
aspektusból vizsgálni, mint azon országok bevándorlási problémáját, amely
országok egykor, mint gyarmatosítók voltak jelen a mai immigránsok hazájában, s
e tényre hivatkozva ezek az elmaradott és eltérő kultúrájú bevándorlók jogot
formálnak az európai letelepedésre, sőt, több esetben arra is, hogy a célország
eltartsa őket. Fordított tehát a helyzet Magyarország és más európai államok mai
problémájának történelmi előzményeit tekintve.
Ma kétféle immigráns csoportot különböztetünk meg. Az
egyik csoport a terrorista hadseregek által megszállt országok lakosságának egy
része, amely a keresztényüldözés, ebből fakadóan életveszély miatt menekül más
országokba. Ezek az emberek lehetnek akár munkaszerető, tisztességes emberek,
akik nem akarnak áldozatokká válni saját szülőföldjükön.
A másik csoport, amely az áhított jólét reményében
hagyja el hazáját, de merthogy saját hazájában sem volt alkalmas saját életének
jobbítására. Feltehető, hogy a választott országban sem képes értéket teremteni,
tisztességesen dolgozni, alkalmazkodni a befogadó ország rendjéhez.
Bár mindkét csoport – kulturális, vallási alapon és a
társadalmi rend veszélyeztetése okán - súlyos problémát jelent Magyarországra, a
nagyobb probléma mégis az utóbbi csoportok lényegesen magasabb számából,
drámaian eltérő kultúrájából, szociális elmaradottságából és ebből adódóan a
nagyobb bűnözési hajlamból ered.
Vizsgáljuk
meg ezeket a szempontokat részletesebben:
A szellemi,
erkölcsi és szociális különbözőségek
Az immigránsok nem az európai keresztény közegből
kerülnek ki, munkamoráljuk alacsony, a társadalmi rend pedig számukra
legtöbbnyire a diktatórikus hatalomtól való félelmet jelenti. Épp ezért és
ebből kifolyólag gondolkodásmódjuk és beléjük rögzült életszemléletük nem is
összehasonlítható az európai, kivált nem a magyar emberek közösségének,
Magyarország lakosságának szellemi és lelki beállítottságával. Ebből pedig
közvetlenül adódik, hogy az ellentétek ab ovo már az immigárnsok megérkezésével
fennállnak. Ennek a csoportnak a magatartása – nemi erőszak természetesnek
tartása, keresztény jelképek lerombolása, erőszakos cselekmények, lopás és
rablás… - az európai társadalmakban, ellenérzést kelt. A hatóságok nem tudnak
rendet tartani, a kormányok nem találnak megfelelő megoldást, az Unió vezetése
pedig mélységes ostobaságról téve tanúbizonyságot, erőlteti a befogadást.
Szellemi
különbözőségek
Amikor az immigránsokat illetően vallási
különbözőséget említünk, ezt nem valamiféle vallásellenesség okán tesszük,
hanem azért fontos elemezni e kérdést, mert a primitív (alulművelt, igénytelen)
afrikai és balkáni népek körében a vallás, minőségében meghatározza a szellemi
beállítottságot. Egy balkáni vagy afrikai muzulmán nem tud és nem is akar úgy
gondolkodni, mint egy európai magyar ember. A keresztény kultúra és a muzulmán
kultúra azért más, mert a muzulmán kultúra nem csupán hit és kulturális
hagyomány, hanem ideológia is, amely viseletben, a mindennapi életben és a más
kultúrák iránti ellenszenvben nyilvánul meg a muzulmán hit alaptanításaként.
Kisszámú az az immigrációs csoport, amely afrikai keresztény közösségekből jön.
Ők munkaszeretők és beilleszkedésük nem annyira nehézkes, mint muzulmán
társaiké, így róluk külön nem beszélünk.
Erkölcsi és
szociális különbözőségek
Az erkölcsi különbözőségek is vallási alapon illetve
szociális és társadalmi okoknál fogva tapasztalhatók. Az iszlám előírásai
sokkal szigorúbb törvényeket foglalnak magukban, mint a keresztény vallás, így
a muzulmán hitben szocializálódott emberek nagy többsége ellenérzéseket táplál
minden más, különösen pedig a keresztény vallással szemben. Ez az ellenérzés gyűlöletté
nőtte ki magát, amely gyűlöletet magukkal hozzák az immigránsok, s ma már tapasztalható
Európában is a hazai hírekben elhallgatott keresztény jelképek rombolása.
Amely nép diktatúrához szokott, az aligha illeszkedhet
be az európai demokráciákba, hiszen számára ez ismeretlen, s inkább úgy érzi
magát, mintha minden megengedett lenne a számára. Ez az érzés viszont súlyos
problémákhoz vezethet, hiszen rossz szociális helyzetük okán a tulajdon
megbecsülése, de adott esetben az emberi élet értéke sem ismeretes előttük. A
megélhetéshez szükséges feltételeket saját hazájukban, a diktatúra által rájuk
nehezedő ódiumok ellenére is jobbára törvénytelen eszközökkel teremtették elő,
így egy általuk teljesen szabadnak és törvények nélkülinek vélt országban
(hiszen nem akasztják fel, nem vágják le a kezét, nem kövezik meg, nem lövik ki
alóla a lélekvesztőket már az óceánon…), demokráciában könnyebben érzik a bűn
elkövetését. Csaknem természetes számukra a bűnözés. Nem ritka körükben a
szexuális erőszak és a gyilkosság sem, amelyet a befogadó ország nőlakossága
ellen követnek el, ösztönösen és mit sem törődve az ország ebbéli törvényeivel.
Álságos tehát az a szemlélet, amely ma (Magyarország
rovására) divatos az Európai Unióban – hazánkra erőltetendő az immigráns
tömegeket –, miszerint a tömegével érkező és a jobb megélhetés reményében
ideérkező emberekben a mérnököt, a sportolót, az ugyanolyan embert lássuk, mint
amilyenek mi, európai keresztény kultúrájú magyarok vagyunk. Hiszen amíg a
főváros tele van hajléktalanokkal, az ország pedig munkanélküliekkel, addig az
elsődleges feladat a magyar lakosság életének jobbítása, nem pedig az idegenek
befogadása gardírozása és a társadalom által befizetett adóból való eltartása.
Gazdasági
hátrányok
Amikor nemzetgazdasági oldalról vizsgálódunk, legelőször
ezeknek az embereknek a befogadásával járó, és a magyar adófizető társadalmat,
a magyar nemzetgazdaságot terhelő szempontokat kell megvizsgálnunk. E
vizsgálódás keretén belül pedig, rendkívül fontos a nyugati országok társadalma
és a magyar társadalom szociális helyzetét, megélhetési problémáit összehasonlítani.
Magyarország lakossága, a 2004.
május 1-jei uniós
csatlakozás után tizenegy évvel sem érte el az uniós átlagkereset felét sem,
azonban a közköltségek és szolgáltatások árai azonosak a nyugati országokban
látható árakkal. A lakosság nagy része tehát képtelen a gazdasági fejlődésre,
az anyagi javak felhalmozására, az európai átlagpolgár jóléti színvonalának
megteremtésére. Keresete (ha van) csupán – de ez sem mindig igaz – a mindennapi
megélhetésre elegendő.
Az immigárciós tömegeket és a „menekült” táborok
költségeit látva és hallva jogos a felháborodás, amikor a költségvetésből
milliárdok folynak el az immigránsok eltartására, ellátásra. Amíg a magyar
átlagpolgár az európai átlaghoz viszonyítva is magas adót és járulékot kénytelen
fizetni, addig e táborok lakóit az állam a magyar lakosság adójából és
járulékaiból tartja fenn. Ezért tűrhetetlennek látja és érzi az immigránsok
befogadását és eltartását, bármilyen nemzetközi szerződés vagy uniós alapeszme
kötelezi is erre Magyarországot. A hazai liberális és szocialista ellenzék milliárdos
vezetői mit sem törődve a magyar társadalom helyzetével, saját gazdagodásukat és
politikai helyzetüket erősítve támogatják az ostoba uniós szemléletet. A magyar társadalom nagyobbik része nem ismer
különbséget a menekültek és a jobb megélhetés reményében hozzánk érkezők,
illetve a muzulmán és a keresztény bevándorlók között, mert a rá rótt teher
már-már e plusz teher nélkül is elviselhetetlen.
Konklúzió
A nyugati társadalmak könnyebben viselik el az
immigárciós áradatot, és liberális elvek mentén követelik Magyarországtól e
tömegek befogadását és táboraik fenntartását. Azonban világosan kell látni,
hogy a mai uniós keretek között, valamint Magyarország, a szocialista kormányok
által tönkretett és most újraépülő gazdasági folyamataiban lehetetlen az
immigráció kezelése, illetve a bevándorlók el-és fenntartása. A gazdasági
válság és a korábbi rossz kormányzások súlyos károkat okoztak mind a
lakosságnak, mind a nemzetgazdaságnak, de az elmúlt évtizedek – csaknem egy
évszázad – erkölcsi károkozásának megszüntetése is kizárja ezen idegen
kultúrájú, erkölcsi beállítottságú és eltérő életfelfogású muzulmán tömegek befogadását.
A mai probléma még jobban megosztja a magyar társadalmat, kiélezi az amúgy is feszült
belső hangulatot, és okkal gerjeszt idegenellenességet a társadalom többségét képező
nincstelenek és a szegények körében, de a jó szociális és anyagi körülmények
között élők is – féltve az elért gazdasági eredményeiket –, ellenzik a szabad
bevándorlás jogát, a plusz terheket és az ország erkölcsi züllesztését. Ugyanis
fájó a megállapítás, de ezek az emberek – és ezt harminc év német, csak a
törököket illető statisztikai kimutatások igazolják – négy-öt generáció után
kezdenek európaivá válni… Ezt pedig Magyarország, a magyar társadalom sem
gazdaságilag, sem erkölcsileg, sem pedig érzelmeiben nem képes elviselni. Nem
kikerülhető kérdés az Iszlám Állam és más terrorszervezetek tagjainak immigránsként
való beszivárgása, amely nem gazdasági, hanem fizikai veszélyt jelent Európára,
mint ezt láthatjuk az elmúlt hetek, hónapok drámai eseményeiből…
Végül meg kell említenünk, hogy ez a tömeges beáramlás
csak szervezetten történhet. A szervezők megkeresése az elsődleges feladat,
mert azok politikai szándékai keresztény-és Európa ellenes, háborút okozó
törekvések. E törekvéseket pedig csírájában kell, a legradikálisabban
elfojtani.
(S. L.)