Boldog
lennék, ha végre valami örömhírrel kezdhetném a cikkírást. De nem tudom, mert
Magyarország nem arról híres, hogy örömhírekben bővelkednék. Inkább arról
hírhedt manapság, hogy választási kampány van. S mert kampány van, mindenkiből
kibúvik a legaljasabb, legsötétebb, legundorítóbb énje. Jobbról és balról
egyaránt beszélhetünk. A klasszikus európai értékeken felnőtt ember csak
kapkodja a fejét és ámul mindazon, amit maga körött lát. Csupán egyetlen kérdés
aktuális manapság józan emberi társaságokban: - Valóban ennyire ostoba, aljas
és primitív a társadalom? Valóban megtörténhet, hogy egy Gyurcsány Ferenc, egy
Mesterházy Attila és egy Bajnai Gordon akár két embert is meg tud szólítani?
Valóban igaz lehet, hogy egy önfelszámolt párt tízmilliós nagyságrendű
tartozást felhalmozó vezetői ma büntetlenül újra indulhatnak parlamenti képviselői
helyért, ebben az ocsmány kampányban, ebben a meghülyült társadalmú országban? Igaz, hogy valaki egy pártrendezvényen
bekiabálhatja, hogy „kötelet”, s erre a pártelnök – igaz „mélyprimitív” és
gyűlölködő, mert e kettő együtt jár -, beszédében helyeslőn reagál… Igaz!
Mindez igaz, valóság és tény.
Látom
a tényeket, hallom a félreérthetetlen szavakat, és csodálkozom, mert a kötél és
a börtön szavaink nem összetéveszthetőek, mégis azt hazudja a kommunista csürhe,
hogy Mesterházy a „börtön” szót hallotta, és arra reagált oly nagy szimpátiát
éreztetve azzal az ismeretlen félhülyével, aki bekiabált a pártrendezvényen a
pártelnök beszéde alatt. Igaz, maga a beszéd is gyűlölködő, aljas és hazug
volt, s a hallgatóság sem lehet ennél több lelkileg és szellemileg, amit a jelzett
bekiabálás is cáfolhatatlanul igazol. Megszoktuk a kommunista söpredéktől, hogy
hazudozik, hiszen maga a volt miniszterelnök mondta Balatonöszödön, hogy
hazudtak reggel délben és este… nem vádaskodás tehát. Ám, mégsem értem sem ezt
a pártot, sem a többi ellenzéki pártelnököt. Mit akarnak vajon? Mi a céljuk a
hazaárulással, a hazudozással, az aljas vádaskodásokkal, a gyalázkodással? Egyetlen
nemzet fiai sem képesek arra, amire a magyar – ha magyar – nemzet fiai képesek.
Nem tapasztalható az Unió parlamentjében, hogy egyazon ország két pártja között
ekkora különbség volna, a hazaszeretet terén. Mert van-e aljasabb és valóban
kötelet érdemlő cselekedet, mint az Unió vezetőit kérni arra, hogy büntessék
meg a hazát… azt a hazát, amelynek választói odaküldték mint képviselőt… Nos, csak
a magyar képviselők ilyenek, s ez a társadalom keresztmetszete is, hiszen a
társadalom választotta meg a hazaárulót… Igen. A buta lumpen proli, az befogadó
nemzetet gyalázó politikai zsidó, a harácsoló vállalkozó, a hatalmát vesztett
szocialista söpredék… ők árulják a hazát, de egyet nem tudnak: a hazaárulók
csak addig kellenek a gazdának, amíg az hatalomra nem kerül. Láthattuk ezt Kun
Béla és mások esetében. Ugyanis a gazda tudja, hogy aki a hazáját elárulja, az
minden már aljasságra is megvásárolható.
Miért
írom, hogy politikai zsidó? Mert kétféle zsidó van Magyarországon: a politikai
zsidó és a vallásos zsidó. Ez utóbbi alig különbözik a kereszténytől, mert ő is
Isten parancsait követi, s neki is szent a felebaráti szeretet, amelyre a Teremtő
a Tórában harminchatszor hívja fel a figyelmet! A vallásos zsidó megtestesítője
Schweitzer József egykori veszprémi és budapesti főrabbi. (idézet a főrabbiról
szóló cikkből: Az ünnepelt Schweitzer József
elmondta: olyan családban nőtt fel, ahol a zsoltár igéje valósággá vált.
Egyéves volt, amikor édesanyja meghalt, ezért édesapja és nagyszülei nevelték
fel. Apjától tanulta a magyar irodalom, nagyapjától pedig – aki Veszprémben
majd Budapesten volt főrabbi – a héber irodalom szeretetét. Végül Isten áldását
kérte mindazokra, akik „a szeretet túlzó szemüvegén keresztül” szép szavakkal
illették a köszöntések során.)
Milyen
távol áll a tudós főrabbi stílusa a Mazsihisz vezetőinek cinikus, parancsoló,
sértődött és önsajnálattól bűzlő stílusától. Amikor a volt munkásőrök és kommunisták
mint zsidó „egyházi vezetők” megszólalnak, amikor mint túlélők követelőznek, és
mint sértettek ma is követelik a sarcot, gyalázzák a magyar nemzetet, s
támogatnak mindent és mindenkit aki a magyarság ellen bármit tesz, még a békét
kívánó józan keresztény ember zsebében is kinyílik a bicska. Mert nem hithű és
a Teremtőt szerető emberekről beszélünk ilyenkor, hanem aljas politikai
csürhéről, amely csürhe elei szenvedéseivel visszaélve előjogokat követel
magának egy olyan nemzetet gyalázva, amely nemzet máig sínyli saját
holocaustját, Trianont, de amely nemzettel soha, egy percig sem érzett együtt a
követelőző politikai szervezet. Hát itt tartunk ma. Fertőz a gyűlölet, mert kampány
van. Minden területen és minden politikai rendezvényen mint a szennyvíz, ömlik
a gyűlölködés, és az embernek egyetlen percnyi nyugta sincs, mert hol ez, hol
az „rugdossa meg” a nemzetet, a történelmet, a kormányt, a nemzeti értékeket, a
keresztény erkölcsöt… mindent ami magyar és keresztény. Az ellenzéki politikai
pártok pedig odahúznak, ahol ez a politikai zsidó szervezet hallatja a hangját.
A zsidó és a cigány nép máig fegyver nemzetközi politikai életben a magyarországi
kommunista és liberális ellenzék kezében a magyarok ellen. Olyannyira az, hogy a
leendő amerikai nagykövetasszonyt is rendesen beoltották már e „magyar”
politikusok Magyarország és annak népe ellen. Háborog tehát a Kárpát-medence,
háborog a csonka kis ország, háborog a lélek és a test. Mert mi magunk is
ostobák és befolyásolhatók vagyunk. Mi magunk is primitívekké, háborgókká és
eszevesztettekké leszünk a politika miatt. Azt hisszük van hitünk és
keresztények vagyunk… pedig nem. Ostobák vagyunk mindössze, mert nem látjuk,
hogy mindaz, amiről fent írok elenyésző, szóra sem érdemes időszak, szóra sem
érdemes eseménysorozat, s az ebben szereplő pártok és emberek is csupán botor
bohócok. Mert Magyarország jövőjét nem ezek a percemberkék, ezek a politikai
niemandok határozzák meg sem itthon, sem Brüsszelben. Magyarország sorsát a
Magyarok Nagyasszonya, és a Teremtő isten irányítják. S ha nem vagyunk rájuk
kíváncsiak, ők akkor is működnek a mi érdekünkben, csak mi nem vesszük észre
azt a csodát, amellyel megajándékoztak minket ismét az elmúlt héten.
Amikor
II. József feloszlatta a pálos rendet, ki gondolta volna, hogy a kényszerűen
elhagyott Erdélybe több mint kétszáz év után visszatérnek a fehér barátok…. és
visszatértek Hargitafürdőre… Imával és elszántsággal. Isten akaratát
teljesíteni tértek vissza. Mi hát ehhez képest egy magyarországi választási kampány,
néhány politikai zsidó kellemetlenkedése és az egyre csökkenő létszámú
ellenzéki szavazótábor, annak haszonleső, magyar gyűlölő, erkölcstelen és hazaáruló
vezetői? Semmi. Mert a Kárpát-medence magyarságának
jövője eldöntött szép jövő. Mindössze egy csöppnyi hit kell hozzá és
kirajzolódik Isten irgalmas szeretete, megbocsájtó kegyelme. S ha néhány
gyulafehérvári egyházmegyés pap is úgy dönt a Szentlélek által, hogy
csatlakozik a pálosok „szeretet-hadjáratához” akkor Pázmány Péterrel
mondhatjuk: - „Ha tudni akarod az ország soros állapotját, tekints Remete
Szent Pál rendjére. Ha számukat fogyni látod, tudd meg, hogy az országnak is
rosszul áll szénája, de ha őket növekedni látod, tudnod kell, hogy az ország is
felemelkedőben van.”
Nos, a négyévenkénti
„előírt” kampány-háborgás és gyűlölködés helyett imádkozzunk… ellenségeinkért,
a hazáért, a nemzetért, a békés és szeretetteljes jövőért. Hargitafürdőn,
Máriaradnán, Csíksomlyóban, Kercen, Kézdiszentléleken, Kolozsvárott és Tövisen épp
úgy, mint az egész Magyarországban, hogy növekedni lássuk hazánkat, és a fehér
barátok létszámát egyaránt.
Stoffán
György