2014. február 1., szombat

A prolik kötele…

Boldog lennék, ha végre valami örömhírrel kezdhetném a cikkírást. De nem tudom, mert Magyarország nem arról híres, hogy örömhírekben bővelkednék. Inkább arról hírhedt manapság, hogy választási kampány van. S mert kampány van, mindenkiből kibúvik a legaljasabb, legsötétebb, legundorítóbb énje. Jobbról és balról egyaránt beszélhetünk. A klasszikus európai értékeken felnőtt ember csak kapkodja a fejét és ámul mindazon, amit maga körött lát. Csupán egyetlen kérdés aktuális manapság józan emberi társaságokban: - Valóban ennyire ostoba, aljas és primitív a társadalom? Valóban megtörténhet, hogy egy Gyurcsány Ferenc, egy Mesterházy Attila és egy Bajnai Gordon akár két embert is meg tud szólítani? Valóban igaz lehet, hogy egy önfelszámolt párt tízmilliós nagyságrendű tartozást felhalmozó vezetői ma büntetlenül újra indulhatnak parlamenti képviselői helyért, ebben az ocsmány kampányban, ebben a meghülyült társadalmú országban?  Igaz, hogy valaki egy pártrendezvényen bekiabálhatja, hogy „kötelet”, s erre a pártelnök – igaz „mélyprimitív” és gyűlölködő, mert e kettő együtt jár -, beszédében helyeslőn reagál… Igaz! Mindez igaz, valóság és tény.  

Látom a tényeket, hallom a félreérthetetlen szavakat, és csodálkozom, mert a kötél és a börtön szavaink nem összetéveszthetőek, mégis azt hazudja a kommunista csürhe, hogy Mesterházy a „börtön” szót hallotta, és arra reagált oly nagy szimpátiát éreztetve azzal az ismeretlen félhülyével, aki bekiabált a pártrendezvényen a pártelnök beszéde alatt. Igaz, maga a beszéd is gyűlölködő, aljas és hazug volt, s a hallgatóság sem lehet ennél több lelkileg és szellemileg, amit a jelzett bekiabálás is cáfolhatatlanul igazol. Megszoktuk a kommunista söpredéktől, hogy hazudozik, hiszen maga a volt miniszterelnök mondta Balatonöszödön, hogy hazudtak reggel délben és este… nem vádaskodás tehát. Ám, mégsem értem sem ezt a pártot, sem a többi ellenzéki pártelnököt. Mit akarnak vajon? Mi a céljuk a hazaárulással, a hazudozással, az aljas vádaskodásokkal, a gyalázkodással? Egyetlen nemzet fiai sem képesek arra, amire a magyar – ha magyar – nemzet fiai képesek. Nem tapasztalható az Unió parlamentjében, hogy egyazon ország két pártja között ekkora különbség volna, a hazaszeretet terén. Mert van-e aljasabb és valóban kötelet érdemlő cselekedet, mint az Unió vezetőit kérni arra, hogy büntessék meg a hazát… azt a hazát, amelynek választói odaküldték mint képviselőt… Nos, csak a magyar képviselők ilyenek, s ez a társadalom keresztmetszete is, hiszen a társadalom választotta meg a hazaárulót… Igen. A buta lumpen proli, az befogadó nemzetet gyalázó politikai zsidó, a harácsoló vállalkozó, a hatalmát vesztett szocialista söpredék… ők árulják a hazát, de egyet nem tudnak: a hazaárulók csak addig kellenek a gazdának, amíg az hatalomra nem kerül. Láthattuk ezt Kun Béla és mások esetében. Ugyanis a gazda tudja, hogy aki a hazáját elárulja, az minden már aljasságra is megvásárolható.

Miért írom, hogy politikai zsidó? Mert kétféle zsidó van Magyarországon: a politikai zsidó és a vallásos zsidó. Ez utóbbi alig különbözik a kereszténytől, mert ő is Isten parancsait követi, s neki is szent a felebaráti szeretet, amelyre a Teremtő a Tórában harminchatszor hívja fel a figyelmet! A vallásos zsidó megtestesítője Schweitzer József egykori veszprémi és budapesti főrabbi. (idézet a főrabbiról szóló cikkből: Az ünnepelt Schweitzer József elmondta: olyan családban nőtt fel, ahol a zsoltár igéje valósággá vált. Egyéves volt, amikor édesanyja meghalt, ezért édesapja és nagyszülei nevelték fel.  Apjától tanulta a magyar irodalom, nagyapjától pedig – aki Veszprémben majd Budapesten volt főrabbi – a héber irodalom szeretetét. Végül Isten áldását kérte mindazokra, akik „a szeretet túlzó szemüvegén keresztül” szép szavakkal illették a köszöntések során.)
Milyen távol áll a tudós főrabbi stílusa a Mazsihisz vezetőinek cinikus, parancsoló, sértődött és önsajnálattól bűzlő stílusától. Amikor a volt munkásőrök és kommunisták mint zsidó „egyházi vezetők” megszólalnak, amikor mint túlélők követelőznek, és mint sértettek ma is követelik a sarcot, gyalázzák a magyar nemzetet, s támogatnak mindent és mindenkit aki a magyarság ellen bármit tesz, még a békét kívánó józan keresztény ember zsebében is kinyílik a bicska. Mert nem hithű és a Teremtőt szerető emberekről beszélünk ilyenkor, hanem aljas politikai csürhéről, amely csürhe elei szenvedéseivel visszaélve előjogokat követel magának egy olyan nemzetet gyalázva, amely nemzet máig sínyli saját holocaustját, Trianont, de amely nemzettel soha, egy percig sem érzett együtt a követelőző politikai szervezet. Hát itt tartunk ma. Fertőz a gyűlölet, mert kampány van. Minden területen és minden politikai rendezvényen mint a szennyvíz, ömlik a gyűlölködés, és az embernek egyetlen percnyi nyugta sincs, mert hol ez, hol az „rugdossa meg” a nemzetet, a történelmet, a kormányt, a nemzeti értékeket, a keresztény erkölcsöt… mindent ami magyar és keresztény. Az ellenzéki politikai pártok pedig odahúznak, ahol ez a politikai zsidó szervezet hallatja a hangját. A zsidó és a cigány nép máig fegyver nemzetközi politikai életben a magyarországi kommunista és liberális ellenzék kezében a magyarok ellen. Olyannyira az, hogy a leendő amerikai nagykövetasszonyt is rendesen beoltották már e „magyar” politikusok Magyarország és annak népe ellen. Háborog tehát a Kárpát-medence, háborog a csonka kis ország, háborog a lélek és a test. Mert mi magunk is ostobák és befolyásolhatók vagyunk. Mi magunk is primitívekké, háborgókká és eszevesztettekké leszünk a politika miatt. Azt hisszük van hitünk és keresztények vagyunk… pedig nem. Ostobák vagyunk mindössze, mert nem látjuk, hogy mindaz, amiről fent írok elenyésző, szóra sem érdemes időszak, szóra sem érdemes eseménysorozat, s az ebben szereplő pártok és emberek is csupán botor bohócok. Mert Magyarország jövőjét nem ezek a percemberkék, ezek a politikai niemandok határozzák meg sem itthon, sem Brüsszelben. Magyarország sorsát a Magyarok Nagyasszonya, és a Teremtő isten irányítják. S ha nem vagyunk rájuk kíváncsiak, ők akkor is működnek a mi érdekünkben, csak mi nem vesszük észre azt a csodát, amellyel megajándékoztak minket ismét az elmúlt héten.
Amikor II. József feloszlatta a pálos rendet, ki gondolta volna, hogy a kényszerűen elhagyott Erdélybe több mint kétszáz év után visszatérnek a fehér barátok…. és visszatértek Hargitafürdőre… Imával és elszántsággal. Isten akaratát teljesíteni tértek vissza. Mi hát ehhez képest egy magyarországi választási kampány, néhány politikai zsidó kellemetlenkedése és az egyre csökkenő létszámú ellenzéki szavazótábor, annak haszonleső, magyar gyűlölő, erkölcstelen és hazaáruló vezetői?  Semmi. Mert a Kárpát-medence magyarságának jövője eldöntött szép jövő. Mindössze egy csöppnyi hit kell hozzá és kirajzolódik Isten irgalmas szeretete, megbocsájtó kegyelme. S ha néhány gyulafehérvári egyházmegyés pap is úgy dönt a Szentlélek által, hogy csatlakozik a pálosok „szeretet-hadjáratához” akkor Pázmány Péterrel mondhatjuk: - Ha tudni akarod az ország soros állapotját, tekints Remete Szent Pál rendjére. Ha számukat fogyni látod, tudd meg, hogy az országnak is rosszul áll szénája, de ha őket növekedni látod, tudnod kell, hogy az ország is felemelkedőben van.
Nos, a négyévenkénti „előírt” kampány-háborgás és gyűlölködés helyett imádkozzunk… ellenségeinkért, a hazáért, a nemzetért, a békés és szeretetteljes jövőért. Hargitafürdőn, Máriaradnán, Csíksomlyóban, Kercen, Kézdiszentléleken, Kolozsvárott és Tövisen épp úgy, mint az egész Magyarországban, hogy növekedni lássuk hazánkat, és a fehér barátok létszámát egyaránt.

Stoffán György