2014. január 18., szombat

Magyar horror – magyar burleszk

A rendszerváltásnak nevezett időszakban sokan voltunk, akik valóban azt hittük… azt, hogy egy emberséges, a kommunista allűröktől mentes igazi, gyűlölködésmentes világot fogunk élni. Azt gondoltuk, hogy aki Magyarországon él, az boldog és kiegyensúlyozott lesz, mert az értelem, a keresztényi szeretet, a hit lesz a meghatározó. Nem tudtuk, hogy egy előre megírt forgatókönyv marionett-figurái vagyunk. Aztán megtudtuk… mert jött egy magát liberálisnak nevező sátáni kör, amely feltette e beteges, a minden békét felszámoló, és ostoba kérdést, és vádaskodni is kezdett… A kérdés úgy szólt, hogy „Ki a magyar?”, a vád pedig az azóta is vissza-visszatérő aljasság (legutóbb Gyurcsány Ferenctől): a keresztény kurzus, a keresztény vallások gyalázása…

Egy korszakot, és évtizedeket mérgezett meg ez a liberális és kommunista aljasság. S miközben ezek, mint pártok csatároztak a nemzettel, megkezdődött egy másik harc az ész perifériáján. Előkerültek a zsidó sérelmek, s vagdalózások, amelyekre a nemzetiek is elővették a maguk kis muníciójukat, s lett ebből olyan gyűlölködés és félelem, amilyet más „rendszervátott” bohócországban nem lehetett tapasztalni. Igen, bohócországokról beszélek, hiszen Bush és Gorbacsov újraosztották a lapokat, és megegyeztek a fejünk fölött, hogy nekünk mit szabad és mit nem szabad… Tehát, jött a következő háborúság, amely máig tart. Fasisztává devalválódott a magyar nemzet, minden értékével és kincsével egyetemben, és a Mazsihisz vált Magyarország teljhatalmú urává, amelynek munkásőr igazgatója úgy ugráltatta – s talán ma is teszi – a kormányokat, mint a nikkelbolhát.

Magyarországon a politikai erkölcs, a nemzetért való önzetlen diplomáciai és politikai munka egy koszos kupleráj színvonalára esett vissza, s bátran mondhatom, hogy voltak időszakok, amikor szemmel látható volt, hogy Kádárék ezerszer jobban védték a magyar nemzeti értékeket, mint a szocialista, mindent eladni akaró vörös-libeárlis kormányok. Magyarán, a rendszerváltás után, évekig láttuk és tapasztaltuk, hogy bizony a kádári éra emberségesebb, biztonságosabb és magyarabb volt. Ugyanis a „rendszerváltás” utáni kapitalizmust a kommunista kapzsiság és aljasság jellemezte, már Antall idejében is. Emellett hibázott a rendszerváltás abban is, hogy Antall és Boross urak elfelejtették leváltani a rendőri, titkosszolgálati és igazságszolgáltatásban résztvevő vezetőket, s minden maradt a régiben…

A két évtized alatt az ember öregedett, és bölcsült is talán. Ma már csak csodálkozni sincs erőnk a mai kor kommunista és liberális módszereken, nem döbbentünk meg a népszavazások visszásságain, a választási csalásokon, s azon, hogy igazságszolgáltatásunk jobbára nincs, s hogy az úgynevezett jogot a talárosok úgy forgatják, ahogy nekik tetszik. Így lehetnek – igaz, ma hála Istennek ellenzékben – bűnöző pártvezérek, így eshet meg, hogy nyilvánvaló bűnöket nem lehet megtorolni, s az elkövetők a jellemes magyar polgároknál ezerszer jobb körülmények között vannak. A panamákat is Antallék indították be, amikor hagyták, hogy a volt hatalom politikai befolyása alapján gazdasági hatalmasokká nőjenek. Tették ezt úgy, hogy privatizáltak, ami latinból fordítva a jogtalan haszonszerzést jelenti… bár ők ezt nem így értelmezték. A kommunisták által elrablott földeket és ingatlanokat nem visszaadták, hanem üzletelni kezdtek velük, ami a magyar Btk. szerint sikkasztásnak minősülne… ha lenne magyar jog. Hiszen az állam sajátjaként rendelkezik máig azzal, ami nem képezte soha a tulajdonát. Igaz, más kormányok lopták el…

Épp eleget mondtam már a múltról, amelynek, mint újságíró tanúja voltam. Szólnom kell azonban a máról. Szólnom kell azokról, akik ma a hatalomért mérhetetlen aljasságokat követnek el, hazudoznak, és saját szavaikat cáfolják egyik napról a másikra. Az ellenzéki összefogásról beszélek. Azokról a gazemberekről, akik a legarcátlanabbul ma ismét a koncra akarnak lecsapni, mint a dögkeselyűk… A zsidó Werber, mint jól fizetett tanácsadó állítólag remekül bogozza a szálakat, s olyan etikátlanságról tesz tanúbizonyságot, amelyet csak magyarországi politikusokkal lehet megcsinálni, mert másutt már felkoncolták volna azokat a gerinchiányos aljadék politikusokat, akiknek előző pártja milliárdos adósság mellett felszámolta magát, s a nép majd fizet helyettük. Olyan szenny alakok, akik lövettek a békés megemlékezőkre (2006.), másutt a pártházig nem jutnának el – csak Magyarországon. Olyan gazemberek, akik nemzetiségeket és vallási közösségeket köpködtek és köpködnek, miközben kommunistákkal paktálnak, és erkölcsi vonatkozásban is említhetetlenek, másutt a fennálló törvények szerint már nem is működhetnének. És sorolhatnám.

Azonban egyet nem értek. Megjelentek politikai óriásplakátok, amelyeken Orbán és más politikusok képe van. A feliratok a legkülönbözőbb aljasságokat tartalmazzák. Azokat, amelyek Bajnai Libaszakértő Gordon, Szarházy, Hülyeferkó és Pumukli elcsukló hangját idézik. A Orbánt szidják és rágalmazzák ordenáré proli módjára abból a pénzből készített plakátokon, amelyeket a magyar dolgozó emberek adójából kapnak… s mert abból kapják, nincs joguk efféle nemtelenségeket elkövetni, sem a kampányban, sem azon kívül. Hiszen azokat is alázzák és veszik semmibe, akik Orbánra szavaztak és ezt a kormányt tartják, de dolgoznak, adóznak és nemeztük, hazájuk ügyét nem a kommunista-liberális gyalázkodással, hanem ésszel, szeretettel és munkával szolgálják.
Felsorakozott már a Mazsihiszes „vallási” csapat, a vén ávós özvegyek, és egykori proli párttagok, a mozogni már-már képtelen munkásőrök, és a sok csökött, aki még mindig a 3,60-as kenyeret és a 3,80-as korsó sört várják a hazudozó és vagyonukat növelni akaró kedvenceiktől. Mert ez az ócska politikai niemand-gyülevész, amely ma mindenre hivatkozik, amely a nyugdíjakat és GYED-et akarja elvenni, amely gyalázza a katolikus egyházat és óriásplakátokon rágalmaz mindenkit, aki a Fidesznek kétharmadot adott stb… semmi másért, csak a pénzért, az uniós támogatások lenyúlásáért verekszik. Mit nekik haza és állampolgár, mit nekik tisztesség és becsület, összefogás egy ország érdekében.

Tehát, egy dolgot nem értek: ha nagy nyilvánosság előtt egy újságíró leírja valakiről az igazságot, de az illető feljelenti és pofátlanul – ügyvédjével együtt félrevezetve a hatóságot – letagadja a leírtakat, akkor az újságírót a törvényektől független magyar igazságszolgáltatás elmarasztalja. Ha egy nemzetrészt, egy politikust óriásplakátokon gyaláznak és rágalmaznak, miért nem tesz feljelentést egy-egy ügyész hivatalból? Miért nem reagál egy-egy bíró? Miért nem fordul a bírósághoz a politikus?
Hogyan süllyedhetett le ilyen mélyre az a politikai összefogás, amely országot akarna vezeti?

Igen. A rendszerváltás óta ebben az országban nem változott semmi. A politika éppen olyan szánalmas, mint azok, akik csinálják. Bizonyára polemizálgatok még e témában, de el kell mondanom e sorok végén, hogy engem súlyosan sért a kommunista-liberális-libás primitívség. Ugyanis én ennek az országnak az ideszületett polgára vagyok, akinek a szülei és nagyszülei és ki tudja visszamenőleg a család hány generációja de facto építette ezt az országot. Miért vagyok köteles egy romboló, értéket semmibe vevő és eltaposó ócska söpredéktől eltűrni a gyalázkodást? Miért kell a Lenin-fiúk és a körmös Bayerek utódaitól elviselnem, hogy a jobboldaliságot, a kereszténységemet, mint bűnt olvassák a fejemre a saját hazámban? Miért vagyok köteles ebben az országban eltűrni, hogy szüleimet, és mindazokat, akik úgy viselkedtek mint a szüleim - akik életük kockáztatásával mentették az üldözötteket 17-18 évesen -, ma egy ócska kis nyugdíjas munkásőr és annak minősíthetetlen magyargyűlölő csürhéje lefasisztázza? S miért kell tűrnöm, hogy az itt (a Kárpát-medencében) élő nemzetek szenvedései közül - diszkriminálva milliókat - csak egy nemzet tragédiájára emlékezünk? 

Mindezek után várom annak a Mikó bírónak a bocsánatkérését, aki „román ellenességért” a Mazsihisz és Horváth Balázs feljelentése alapján bírói figyelmeztetésben részesített, mert megjelentettem egy Vásárhelyről hozott plakátot a marosvásárhelyi pogrom után azzal a szöveggel, hogy a románok akkor és ott románul viselkedtek. Mert hadd legyen nekem is elvárásom… emberi és európai. Gyűlölet és elfogultság nélkül, magyar állampolgárként. Egy állítólagos „jogállamban”, ami az ÉN HAZÁM (is… talán… még… valameddig…)! 

Stoffán György