avagy, emléktáblatábla a falon…
MTI - Hír (lehetne): A Síp utcában táblát
helyeztek el Szálasi Ferenc emlékére. A táblaavatásán megjelent és beszédet
mondott a Mazsihisz nevében Zoltai Gusztáv. A kormányt Lázár János képviselte. Zoltai ünnepi beszédében kiemelte, hogy ha
Szálasi nincs, akkor már régen nincs mire hivatkozni, nincs miért pénzt kérni,
nincs miért kárpótlást kapni. Ha Szálasi nincs, akkor a magyar zsidóság egy
részének iszonyatosan nagy és megbocsájthatatlan bűneiről nyíltan lehetne
beszélni. Így viszont – hangsúlyozta Zoltai –, csak a nyilas fasizmusról és a
zsidóság szörnyű szenvedéseiről eshet szó. Minden más antiszemitizmus, de
eltörpülnek a magyarság szenvedései is, Trianontól vagy az Andrássy úti
kínvallatásokig és a keresztények elleni terrorcselekményekig.
A szocialista párt
egyetértett a táblaavatással és Lendvai Ildikó Vona Gáborral együtt koszorúzott
az ünnepség végén. Mindketten a megbékélés fontosságát a múlt lezárását
hangsúlyozták és elítélték Orbán Viktort, mert nem jelent meg személyesen a
táblaavatáson, csak messziről, a Dohány utca sarkáról nézte azt végig. A
miniszterelnök szóvivője szerint a távolmaradást az indokolta, hogy Orbán
Viktor útközben a Síp utca felé, elvesztette a kepijét, ezért nem akart a
Mazsihisz-rendezvényen födetlen fővel megjelenni.
Az LMP, a DK és az
Együtt pártok is közösen tették le koszorúikat Szálasi Ferenc emléktáblájánál.
Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc rövid megemlékező beszédükben arra hívták fel
a figyelmet, hogy akkor, abban az időben jól látta Szálasi a lehetőséget, amely
a németek oldalán való kiállásban rejlett, hiszen azokban az időkben Hitler
volt az Európai Unió. Horthy aljas szembeszegülését ma Orbán Viktor testesíti
meg.
– Ma mi vagyunk
Szálasi Ferenc – mondta beszédében Gyurcsány –, mert mi hűek vagyunk Európához,
az Unióhoz, amely egységet és európai békét akar, amely világosan látja, hogy
az Unió harca igazságos a nemzetállamokkal, így Magyarország mai diktatórikus
vezetésével szemben is. Mi kiállunk az Európai Unió mellett, mint Szálasi a
birodalom mellett. Amit pedig a nyilasoknak ró fel a magyar történelem, azt nem
a nyilasok, hanem egy-két emberségéből kivetkőzött – bizonyára a Fidesz korai
szellemiségét valló – nyilas csinálta… – fejezte be beszédét a volt kormányfő…
Persze mindez nem
igaz… Folytathatnám az ostoba álhírt, de minek. Szálasinak soha senki nem fog
emléket állítani. Szálasi és nyilasai a magyar történelem egyik legaljasabb időszakát
fémjelzik, mint Rákosi, Kádár és Horn Gyula is. Azonban nem csak Szálasi és nem
csak az 1944-es 1945-ös időszak volt elítélendő. Az „inkriminált” emléktábla valójában egy
magyarellenes, idegen hatalmat kiszolgáló, keresztényellenes, pufajkában –
feltehetően – embereket kínzó, esetleg gyilkoló politikusé, Horn Gyuláé. Azé a
Horn Gyuláé, aki többek között 1989 decemberében még utoljára elárulta
Magyarországot, a határon túli magyarokat, noha utolsó esélyünk volt arra, hogy
területi, etnikai határainkat újra rajzoljuk a román „forradalom” idején, a
nagyhatalmak beleegyezésével. Horn inkább régi elvtársához, Iliescuhoz ment
tárgyalni a katonai megoldás helyett… Hornnak nem ez volt az egyetlen és első
bűne. Az egész élete bűn volt, hiszen a nemzet kiszolgáltatottságát, elnyomását
irányító hatalom szolgálója volt, részese volt a megtorlásoknak, a
vallásszabadság megszüntetésének, az egyházak és az egyházi iskolák
felszámolásának és e felszámoltság megtartásának. Az erkölcsi normák
megsemmisítésének, és mindannak, amit a kommunista diktatúra a magyar nemzet
ellen valaha is tett. Horn Gyula és Biszku Béla között semmi különbség nincsen.
Ahogy nincsen Szálasi és Biszku Béla, vagy Szálasi és Horn között sem. Mert aki
a nemzetre támad, vagy a nemzetalkotókra az, az emberiség ellen követ el bűnt.
A bűnt pedig nem lehet kettős mércével mérni.
Lehet a napi
politikának megfelelően átértékelni bárkit, de attól még a bűnök nem
bocsáttatnak meg. El lehet menni a politikusok temetésére, lehet keresztet
vetni Kádár ravatalánál, csak akkor ne szidjunk Teleki Pálokat, Gömbös Gyulákat
és Tormay Cecileket… Ha a gyilkosokat siratjuk, akkor az áratlanokat ne
kárhoztassunk. Ne játsszuk meg a keresztényi megbocsájtást a politika és az
anyagi haszon kedvéért.
Ha Horn Gyula temetésén
megjelenhetett az esztergomi érsek, a rendszerváltás miniszterelnöke Boross
Péter és a mai miniszterelnök, akkor bizony Magyarországon rendszerváltás nem
volt. Lehet szépre festeni bármit, ami korhad, ám attól hogy kívül megszépült
valami, belül még ugyanúgy eszi az idő…
Fölösleges persze
rébuszokban beszélni és hasonlatokkal élni a mai magyarországi helyzetet
illetően. Mindenki látja és tudja, hogy valami alapvetően hibádzik, valami
erkölcsi és igazságügyi téren nagyon nincs rendben. Mert akik 2006-ban az
ártatlanokat elítélték, ugyanazok ítélik ma el a lövöldözőket, de a felelősök
még mindig szabadon élnek. Akik a parancsokat kiadták, ma is kiemelt nyugdíjjal
és védett állampolgárként léteznek. A függetlennek nevezett
igazságszolgáltatás, Magyarország ma tapasztalható teljes erkölcsi romlása és a
Horn emléktábla tehát nagyon is összetartoznak… E téren Magyarország és
Szlovákia – sajnos – ugyanazon a szinten van. Orvosi eset: nemzeti amnézia
ütötte fel a fejét a campus hungaricusok között. Ha pedig ez így marad, akkor
hamarosan akár Rákosi és Gerő szobrot is állíthat a nemzeti kormány az
esztergomi bazilika előtt, amelynek az avatására eljönnek majd Chon Bendit és
Martin Schulz is, mint díszvendégek. Hiszen ez egyenes következménye vagy
inkább folytatása annak, amit ma látunk és kényszerűen tapasztalunk.
Végül nézzük meg,
mit ír néhai történész barátom, Kubinyi Ferenc, „Fekete lexikon” című könyvében
Horn Gyuláról.
„HORN GYULA
műszerész,
közgazdász, pénzügyminiszteri előadó. Külügyminisztériumi attasé, az MSZMP.
külügyi osztályának vezetője. Követségi tanácsos. Külügyi államtitkár,
külügyminiszter. Az MSZP elnöke
(Budapest, 1932.
július 5. [Csörnyei Anna])
Horn Gyula életpályája a szokványos
pártkarrier. Az értelmes fiú először tanonc, majd szakérettségi után szovjet
ösztöndíjas. Hazatérése után a Pénzügyminisztériumban főelőadó, amikor
ráköszönt az 1956-os forradalom. Október 28-án, mint tartalékos tisztet
behívták a III. kerületi honvéd kiegészítő parancsnokságra, beöltöztették,
ellátták fegyverrel, nemzetőri igazolvánnyal és járőrszolgálatba osztották be.
A forradalom leverést követően december 12-én a pártközpontba hívatta
munkatársaival és a többi szovjet ösztöndíjassal együtt Czinege Lajos az
adminisztratív osztály akkori vezetője. Felszólította az egybegyűlteket
ideiglenes karhatalmi szolgálat teljesítésére. December 12-én Géza bátyját,
mint a kádárista pártnak, az MSZMP-nek kerületi szervezőjét, ismeretlenek a
Népligetben, testét megcsonkítva felakasztották. Sajátságos dolog, hogy a
forradalom leverése után az un. „Fehér könyv" az áldozatok között nem
említi Horn Géza nevét. Két nappal később Horn Gyula a Kerepesi úti
laktanyában, a Budapesti Rendőr-főkapitányság „Hunyadi János" karhatalmi
zászlóaljának tagja, azaz pufajkás lett.
Parancsnoka Orbán
Miklós ÁVH-s ezredes. Váczi Dezső pártfunkcionáriusból lett pufajkás ezredes
egységében Sopron környékén is szolgált. Az egység feladta az volt, hogy
gyorsan mozgó kommandóként a Wippon gépkocsikra szerelt golyószórókkal le
tudják lőni az Ausztria felé menekülőket. 1957 májusában szerelték le. 1959
tavaszán a Külügyminisztériumba helyezték attaséi beosztásba. Először a szovjet
osztályon dolgozott, majd 1961-től a szófiai nagykövetségen volt
gazdaságpolitikai munkatárs. 1963-tól a belgrádi nagykövetség tanácsosa. 1983.
július 6-tól 1985. március 28-ig, Berecz Jánost és Szűrös Mátyást követve az
MSZMP Külügyi Osztály vezetője lett. 1985. március 28-án az MSZMP Központi
Bizottságának tagjává választották. E két beosztásából adódóan is, mint
kiderült - amelyet előzően konzekvensen tagadott - tudomással bírt arról a
törvénytelen valutakicsempészési akcióról, melynek során évek alatt az MSZMP
egyes vezetői 404 millió forintnak megfelelő dollárösszeget síboltak ki
Moszkvába. 1980 januárjában utazott először Amerikába, ahol Artur Shneier New
York-i főrabbinak, a külpolitikai tanács vezető személyiségének lakásán
találkozott az Egyesült Államok ötven jelentős gazdasági szakemberével,
bankárokkal és politológusokkal.
Idehaza kiváló kapcsolatot létesített a
sajtóval. A külpolitikai újságírók közül Hajdú Jánost tartotta a
legtehetségesebb zsurnalisztának. Horn volt az, aki kiharcolta Hajdú számára a
berni magyar nagyköveti posztot. Majd annak ellenére, hogy Hajdú az emlékezetes
Duray ügyben pártutasításra az Élet és Irodalomban ortodox bolseviki módon
megtámadta Csoóri Sándort, álláspontját 1994-re sem revidiálta és ilyen
körülmények között - az egész ország felháborodására - (~) támogatásával Hajdú
MSZP képviselőjelölt lett.
A történtek ismeretében, erőteljes
kétkedéssel fogadhatjuk Horn következő állítását: „a hatalmon lévő párt
soraiban mindvégig meglévő reformmozgalom erőfeszítései nyomán belülről indult
el a rendszerváltás folyamata". Köztudott, hogy a gazdasági
ellehetetlenülés okából a rendszerváltás folyamata Moszkvából indult el. Az
MSZMP vezető elitje, nem önként és dalolva egyezett bele az általuk ma is
időlegesnek tartott rendszerváltozásba.
1989. május 10-én külügyminiszterré, június
24-én az MSZMP. Intéző Bizottságának tagjává nevezték ki. Nagy tette, melyről
ma is vitázik Németh Miklós volt miniszterelnökkel a kezdeményezés és a
végrehajtás dicsőségét illetően, az 1989. szeptemberi határmegnyitás a menekülő
NDK. állampolgárok előtt. Úgy tűnik, hogy Németország Horn mellett tette le a
voksot. Talán érthetővé teszi ezt egy felvilágosítás. A „Die Welt" nevű
német lapban 1992. március 18án egy cikk jelent meg, amelyet Horst Teltschik
Kohl kancellár volt személyi tanácsadója jegyzett. Többek között ezt írta: „A
fenti három személyen keresztül (Németh miniszterelnök, Horn külügyminiszter és
a bonni magyar nagykövet, a 80-as években pontosan tudtuk, hogy Moszkvában mit
gondolnak rólunk...".
A felvilágosítás pontos és kielégítő, és
hírt ad a szovjet elhárítás csapnivaló voltáról. Ami még hátra volt, a
kormányzó kommunista elitben befutott pályájából, az az előkészítő munka az új
párttal az MSZP-vel kapcsolatosan. Nagy szerepet játszottak ebben a pénzügyi
kérdések. Horn visszaemlékezéseiben elmondja, hogy 1990 márciusában ismerkedett
meg Josef von Ferenczyvel, a nagyhírű német sajtómenedzserrel. A derék
üzletember Berecz Jánosnak, a kádári elit ismert szereplőjének igen közeli
ismerőse. Ferenczyt nagyon megbecsülte a párt. A Vörös Csillag Érdemrend és
Kecskemét város díszpolgári oklevelének büszke tulajdonosa Mint Horn állítja:
„Ferenczy sokat tesz és tett Magyarország érdekében, (...) Minden felénk
irányuló vállalkozása nagy hasznára vált országunknak." Az MSZP elnökének
olyannyira igaza van, hogy Ferenczy úr a Pálffy féle vörös pecérlegénységnek, a
Katonapolitikának hajdani deffenzív tisztje volt az, aki valamilyen formában
közreműködött az MSZMP sajtóvagyonának eladásánál.
Még két adat Horn Gyuláról. A kiváló
közéleti tevékenységének jutalmául a volt kommunista átvehette a Szabadkőműves
Német Nemzeti Nagypáholy kitüntetését. A másik, teljes erőbedobással részt vett
Keleti Györgynek a Für Lajos vezette Honvédelmi Minisztérium volt MSZMP-és
szóvivőjének képviselő választásáért indított kortes harcban. Érthető, hiszen a
volt ezredes apja Keleti Ferenc, a diplomáciai testületben kollégája volt Horn
Gyulának. Az idősebb Keleti bukaresti követként közreműködött Nagy Imre és
társai fogva tartásánál.”
Írta és a Kubinyi
Ferenc idézetet közreadja:
Stoffán György
főszerkesztő-helyettes
Európai Idő -
Sepsiszentgyögy