Jön a Gyula…

Futótűzként terjedt el a híre annak, hogy új lakó költözik a kertbe. Jön a Gyula – újságolták egymásnak a lakók, s ki-ki a maga véleményével toldotta meg a hírt. Imrédy úr csak legyintett… – itt már mindenkinek mindegy… bár az igaz, hogy kommunista, így ebben "mindegyben" sem lehet biztos az ember. Nekem azt ígérték ezek, hogy ha bevezettem a forintot, akkor kiengednek. Mégis kivégeztek…

-                     Ne dumáljon itt hülyeségeket Imrédy. Ki ígérgetett magának ilyesmit? – háborodott fel Dobi István. Akit mi elkaptunk, az lógott kispajtás. Csak maga bevette, hogy szabadul. Rohadt kapitalista, feudális kizsákmányoló… - ordított az öreg alkoholista.  

Imrédy rá sem nézett későbbi utódjára. Ismét legyintett és továbbsétált a holdvilágos parkban.

Antall József a padon ülve, egykedvűen fogadta a hírt. – Ez kérem, nem változtat semmit Magyarország súlyos helyzetén. Jön, itt lesz. Pár év múlva majd vagy őt, vagy engem kitesznek majd innen, mint a gyulafehérvári székesegyházból hol a reformátusok, hol a katolikusok a másikak halottait… Rácz Sándor és Csurka István egyszerre szólaltak meg Antall megjegyzését hallva: - Ha a Gyulát kivágják innen, akkor az csak magával együtt teszik meg higgye el! A "Pubinak" már a maga miniszterelnöksége alatt valamelyik másik szállodába kellett volna kerülnie arccal a földnek és összedrótozva. - De maguk nem csináltak semmit miniszterelnök úr… Csak kárpótoltak, amiből a komcsik ma milliárdosok - Horkant fel a munkástanácsok elnöke. Antall ránézett és csak annyit mondott: - „Mikiegér”. És otthagyta a társaságot.

Batthyányi Lajos épp kölcsönkért Görgey Artúrtól, amikor meghallották a hírt, miszerint jön a Gyula… - Maga tudja Görgey, hogy ki ez a Gyula? – valami volt miniszterelnök, akiről azt beszélik, hogy olyan volt, mint Haynau… - válaszolta Görgey. – Ugyan… azt Kádárnak hívták. Itt a szobája a közelben. Mindig olyan, mint aki elvesztette a fejét. Ez a Gyula miniszterelnök volt, amikor a mieink visszavették a várat… mármint az országot. – gondolkodott el Battyhány. - Ja, tudom. Akkor is az oroszokkal paktáltak a vezetők… ez meg be is öltözött valami orosz ruhába és úgy lőtte a tömeget… nemrég mesélte az új lakó az a Rácz Sanyi – mutatott a még mindig dohogó munkásvezérre, aki épp meggyújtotta a cigarettáját. - Mindegy. A mostani magyaroknak sem könnyű – vakarta meg a fejét Görgey.

-                     Én 1882 óta lakom itt, de ekkora cirkusz még egy új lakó miatt sem volt. Pedig itt már nem mindegy? Átlépünk egymáson, meg sem halljuk egymást, és ahányan vagyunk, annyi féle szellemiséget tartunk magunkénak magyarok, de hát magyarok vagyunk. Itt is, és az életben is.  Csak a sírköveink mások… - filozofált Arany János.

-                     Talán ezért lehet, hogy azok is eljönnek a beköltözését megnézni, akik keresztény magyar alaptörvényt alkottak, de az én költözésemet elfelejtették, pedig hát talán én is sokat letettem a nemzet asztalára. Azt tudtam, hogy az Úr előtt mindnyájan egyformák vagyunk… de, hogy az emberek is ezt vallják… nem értem. A Földön más volt a mérce valamikor. Ma nincs már magyar gerinc! A hazaárulók épp olyan hősök lehetnek, mint akiket a hazáért öltek halomra… - mondta könnyes alázattal elgondolkodva a nagy református püspök, Hegedűs Lóránd.

-                     Ne bánkódjék püspök úr! Ennek a kommunistának az ideköltözése most tiszta vizet önt a pohárba. Lehet, hogy pont ez a költözés lesz a vízválasztó. Vannak erkölcsi normák, mint azt Ön is tudja és tartotta is egész életében, amelyeket nem lehet felrúgni. Aki idejön a kommunista költözését megnézni, az kiállítja magáról az igazi halotti bizonyítványt a magyar nemzet előtt. Mert az képes volna akár Clemenceau sírját is évente megkoszorúzni. – mondta halkan Tóth Tihamér, és már vissza is zökkent az esti zsolozsmába… Hegedűs püspök pedig elsétált Kossuth szobája felé, hátha a kormányzóval megvitathatja ezt az érdekes esetet… Ám, Kossuth épp nagy beszélgetésben volt Noszlopy Gáspárral és Szacsvay Imrével. A püspök kissé távolabb megállt és hallgatott. Kossuth békességre intette a maga stílusában e két embert, akikhez csatlakozott egy harmadik, Streith Miklós plébános úr is.

-                     Nos, nézzék urak! Horn úr miniszterelnök volt, és a német népnek nagy szolgálatokat tett. Nem is kérdés, hogy egy ilyen nagy politikus temetésén a mai utódnak meg kell jelennie, sőt, az egész kormánynak, és a köztársaság, a köztársaság – ismételte remegő hangon – államfőjének is.

-                     Kossuth, maga még mindig a régi. Mi a fenéért kellene megjelennie, amikor ez a Horn a magyarokat támadta, a magyar szabadság ellensége volt?

-                     Óh, kedves papom. Ön Isten szolgája, ezért nem is értheti a hétköznapok bajait és egy ország vezetésének a gondját – mondta Kossuth.

-                     Azt értettem, amikor a nyakamba tették a kötelet a forradalom után? Az kijárt, amíg Ön árkon-bokron túl volt? Ez a gazember, aki most ide akar költözni puskát fogott a népére. Tán nekem most Haynau sírját kellene gondoznom? – háborodott fel Streith páter. Noszlopy és Szacsvay már nem is szóltak semmit… otthagyták a kormányzót. Csak Noszlopy súgta oda a szintén akasztott ügyvédnek: - Neki könnyű nagyvonalúnak lenni az ellenséggel. Amíg minket akasztottak, addig őt Londonban ünnepelték… Hegedűs püspök is továbbsétált, kivételesen nem ment oda Kossuthhoz beszélgetni. A plébános még próbálta megértetni a kormányzóval, hogy egy pap, még ha felakasztották is 1849-ben, akkor sem hülye, és éppen úgy érez, gondolkodik, a politikáról, mint egy civil, de Kossuth állandóan a reverendával rukkolt elő, miszerint aki reverendát hord, ne foglalkozzék világi ügyekkel, ne hízelkedjék a kormánynak, mert könnyen felakaszthatják. 

 

A Fiumei út ezekben a napokban éjszakánként a maga néma síri csendjében is hangos… hiszen új lakó érkezik hamarosan. Ám, a magyar aligha fog megegyezni abban, hogy helyes e ideköltöznie, s helyes-e a mai magyar politikai vezetésnek részt vennie ezen a költözködésen… Hiszen, gyilkosok és áldozatok lakják ezt a kertet, s ez a kert az 1920 óta súlyos beteg, skizofrén magyar tudat elborzasztó keresztmetszete, amelyet - mint a bolondok házában a gyógyszer -, azzal magyaráznak, hogy aki idekerül arról vagy jót, vagy semmit. Pedig az eredeti szólás úgy hangzik: … jót, vagy az igazat!

Stoffán György