Józsi bácsi a kórház folyosóján üldögélt, karba
tett kézzel. Nézte a nővérkék szép kerek seggét és álmodozott, vagy inkább
nosztalgiázott. Hej, amikor még fiatal voltam… hej, amikor még rácsaptam az
ilyen szép kis ülepekre, és nem pofont kaptam érte, hanem egy mosolyt… de ma
már…
- Nem üldögélünk itt és legeltetjük a rövidlátó szemünket öreg! Húzzon ásni. – állt meg
előtte egy marcona ember, és keze helyett nyújtott egy kopott ásót.
- Hülye maga? Én itt a beteg vagyok, nem a kertész.
Ásson a rosseb.
- Nem! Maga fog ásni, mert az elkényeztetett túlképzett
kölykei azt mondták, hogy ők bizony nem ásnak. Inkább kifizetik, de csak
kétszázat kaptam, abba meg nem fér bele az ásás.
- Mit kellene ásni – csodálkozott el Józsi bácsi.
- Na, ne csináljon úgy vén marha, mintha nem tudná.
Meg fog dögleni, és előtte ki kell ásnia a saját sírját… Másképpen nem megy. Ez
kormányrendelet, és ha nem tetszik, mehet panaszra a Parlamentbe.
- De én tettem félre a temetésemre pénzt.
- Mire gondol? Arra a kétszázezerre, amit azért
adtak oda a gyerekei, hogy beszéljek magával… vén szaros! Hát engem akar
meglopni?
- Nem, nem volt szándékomban… de meghalni sem
akarok még! Minek ássak sírt magamnak?
- Nem akar, nem akar… azt majd megbeszélem az
illetékesekkel. Illetve már a maga ügyére pontot tettünk. Nehogy már maga
döntse el, mikor viszi el az érszűkülete meg a tüdőrákja? Egy életen keresztül százezreket
költött a cigire, de most tőlem és szegény családomtól sajnálja a pénzt mi? …
- Várjon csak. Hol kellene ásnom azt a gödröt?
- Háááát… nem messze innen… Rákoskeresztúron.
- És mi van, ha megástam? Visszahoznak a kórházba?
- Te vén kretén. El se viszünk. Most kapsz egy TB-s
negyedosztályú vonatjegyet, meg egy BKK napijegyet, egy ásót, és kétnapi hideg
élelmet – mert többre nem lesz szükséged.
- Negyedosztályút? Az hova szól?
- Ne ez legyen a gondod te kriptaszökevény, te
halálraítélt, szegényházi nyomorult, akinek még temetésre sem telik! Egyébként
az a tehervonat őrfülkéjébe szól. Jól meglesztek, mert a sebészetről megy
veletek még egy ember, meg a tüdőgondozóból. El fogtok férni hidd el.
- Na, neeeem… én ezt nem vállalom.
- Rohadék! Nem rajtad múlik… Bocsánat! Kicsit
ideges vagyok, mert sok dolgom volna a hülye beszélgetés helyett… Ha nem
tetszik ez az ajánlatom, akkor van egy másik megoldás is. Lemegy szépen Kemencefokra,
és jelentkezik hamvasztásra. - Megjegyzem, akkor öltöztetési költség sincsen. Nem
kell sokat várni. Rám hivatkozik, és akkor a kazános – ha ad neki egy ötszázast,
de ez maradjon köztünk, mert abból három az enyém - saját kezűleg szét is
szórja a hamvait… Ha akarja a Balatonba… De könyörgöm, ne dumáljunk már ennyit.
Itt a papír, írja meg a gyászbeszédet és induljon a vonathoz. Kemencefok, vagy Rákoskeresztúr?
- És ha azt választanám, mint amit az indiánok, hogy
kimegyek például Makkosmáriára egy elhagyatott helyre és megvárom a kaszást…
- Maga tényleg nagyon hülye! Ha ott döglik meg kint
a hegyen, akkor mehetek maga után közpénzen, amit az önkormányzat nagyon sokára
fizet ki nekem… a kölykei pedig akkor sem ásnak, mert ők is szegények… nem jól
taníttatta őket. Az egyik ahogy hallottam tőlük tanító, a másik meg külvárosi gyerek
háziorvos. Egyikből sem nevelt politikust, országgyűlési képviselőt, amelyik
hol az inzulint venné vissza a cukros gyerekektől, hol meg magával ásatja a
sírját, amit nekem kifizet… ha-ha-ha. Vessen
magára. A vénasszony se tud már ásni,
annyira rozzant. Jut eszembe: lehetne olyan lovagias, hogy megássa neki is… Ő
koporsósat akar, és most vannak olcsó négyszázezer forintos koporsóink, bélelve,
paplannal a tetején, hogy a föld… tudja, hogy ne zörögjön a vénlányon, amikor
leengedi saját magát… mert az nekem drága…
- Mármint az Irmuskán? Miért? Hiszen Irmuska nem is
beteg…
- De bele fog pusztulni abba, hogy magát elveszíti
pár napon belül, ha a főorvosnak hinni lehet és nem csak a jattért ajánlotta végtisztességre
magát is…
- Hadd menjek inkább Makkosmáriára!
- Nem lehet, mert akkor fizetés szempontjából maradna
minden a régiben. Én vállalkozó vagyok, értse meg! A maga családja kiszúrta a szememet
szaros kétszázezer forinttal, és maga még mindig győzködni akar engem… Ha maga
kimegy Makkosmáriára, vagy a debreceni Nagyerdőbe, vagy a mohácsi csatamezőre -
nekem mindegy -, akkor az államnak kellene állnia a maga eltakarítását. Mert
maga kétszázért akart a földbe kerülni… nem is értem hol él?… - élt?… Hallgasson
rám, és ne húzzon ujjat az állammal meg velem se! A főorvos úr megmondta, hogy
magának van még egy hete… akkor mi a fenéért kéne még azt az egy hetet itt az
osztályon bevárni a TB pénzén? Maga az államot is megrabolja. Egy hét a maga
szaros nyavalyáival fél millió – legalább, az adófizetők pénzén. Én is hamarabb
hozzájutnék a pénzemhez… Legyen már egy kicsit belátóbb! Már az áfát is
befizettem maga után. Itt a jegy és induljon, de ne kéresse magát, mert itt
ütöm agyon… ha kifizeti nekem azt a hatvan ezret, amiért itt jópofizom magával
túlórában…
- Az lesz a legjobb, ha itt agyonüt… akkor ki
fizeti az… eltakarításomat?
- Vén trotli! Mondtam, hogy először hatvan rugót
passzolja ide a zsebembe, utána beszélhetünk az agyonütésről… egyébként, ha
agyonütöm, akkor az állam fizeti meg a költségeket… elvégre mégis csak én
vagyok a mindenható temetkezési vállalkozó… maga meg csak egy önkiszolgáló hullajelölt…
- És ha mégis jelentkeznék hamvasztásra, akkor az
Irmuska hazavihetné a hamvaimat?
- Haza hát, ha az ENSZ, az EU és a NATO megengedik,
és ha a maga Irmuskája kifizeti a hullaotthontartási illetéket. És persze ki
kell fizetni a közjegyzőt is, aki elmegy magával a krematóriumba és mielőtt
alágyújtanak magának, kikiabál, hogy haza akar menni. Ezt a közjegyző
hitelesíti, az Irmuska meg már viheti is… De a kazánosnak akkor is jár az
ötszázas… mert három az enyém belőle…
Stoffán György