Te szarházi szocialista!
Én is elvárom a bocsánatkérésedet, még akkor is, ha most alattomos fajtád
szokásához hűen azt hazudod, hogy az újságíró volt a hülye és félreértette,
amit a Metro-nak mondtál. Az újságírók nem szoktak effélét félreérteni. Ha valaki
leantiszemitázol, akkor vállald a felelősséget takonygerincű antiszemita.
Ugyanis te a magyarországi zsidóknak ártottál, amikor afféléket hazudozol, hogy
mi listázni akarunk… Sem a miniszterelnök, sem a magyar nemzet nem akar
listázni. Azonban ez ilyen patkányokat, mint te nagyon utáljuk. És nem azért,
mert zsidó vagy, hanem mert egy szar ember vagy, akinek perverz és beteges,
aberrált élvezetet jelent, ha árthat egy keresztény nemzetnek, amely megpróbál
felállni abból az elesettségből, amelybe ti szarházi gyilkos szocialisták, majd
öt évtizeden keresztül lenyomtátok.
Remélem persze, hogy nem haragszol meg a szarházi szocialista
megszólításért, de mert volt gyerekszobám, nem írom le azt, amit valójában
megszólításként megérdemelnél. Te nem csak az Uniónak, de a német nemzetnek is
a szégyene vagy, amikor más nemzeteket antiszemitázol, és egy magyarországi törpe
kisebbség hozzád hasonlóan szánalmas és végtelenül primitív politikai
magatartását rávetíted az egész magyar nemzetre. Nektek, szocialistáknak a
világon mindenütt az a bevett aljas szokásotok. Vádoltok, rágalmaztok, mert
olyan bűneitek vannak az emberiséggel szemben, amelyeket így kívántok leplezni.
Csak nem tudjátok leplezni, mert aljasságotok, embertelenségetek,
elnemzetietlenítő ostoba törekvéseitek már olyan szintre emelkedtek, hogy a
politikával nem foglalkozó, vagy veletek szimpatizáló európai polgárok is
undorral tekintenek rátok. Emberi, gazdasági, erkölcsi szempontokat véve
alapul, ti egy minősíthetetlen társulat vagytok, akiknek pont az olyanok miatt,
mint te lejáróban van az idejük. Mert szemétkedni, lopni és ölni lehet egy
darabig, de eljön a pillanat, amikor a többség, az emberiség, a vén Európa
megelégeli, és visszaüt. Ma még te igyekezték rajtunk ütni egyet, de ennek is
hamarosan vége. A mai magyar kormány és a mai magyar nemzet eljutott odáig a
hosszú szocialista diktatúra rombolása után, hogy nem vesz föl olyan kesztyűket,
amelyeket ti dobáltok elénk. Én sem írnék neked nyílt levelet, mert voltaképpen
rangon aluli, de kénytelen vagyok, mert néhai apám, aki már nem tudja megvédeni
magát és idős édesanyám általad való sértegetése nem maradhat szóbeli reagálás
nélkül. Megtorlásról nem beszélek, bár szívesen használnám veled, és szarházi
vörös, gyilkos eszméket követő párttársaidat illetően ezt a kifejezést is. Én
azonban európaiként nem tudok a te ócska proli színvonaladdal azonosulni, arra
leereszkedni. Így a megtorlást rábízom azokra, akik veled egy színvonalon, de
tőled eltérően nem szocialista oldalon állnak… Sok van ilyen, és én a helyedben
félnék tőlük.
De nem térek el a tárgytól, nevezetesen attól, hogy rágalmazod a hazámat
és a nemzetemet. Nos, azért fogtam tollat, mert az a legkevésbé sem érdekel,
hogy egy ostoba és aljas vörös patkány rám mit mond, mi a véleménye rólam…
hiszen gyilkos elődeitek sokakra sok mindent ráfogtak, sokakat koncepciós
perekben elítéltek, kivégeztek elüldöztek a mai bíróságok jogelődei, akik mint
a maiak is, szintén függetlennek hirdették magukat… mint minden időben, minden
bíróság. Az azonban, hogy olyan embereket is rágalmazol, akik akkor, amikor a
te Németországod és lehetséges módon a te apád és anyád közreműködésével
mindenkit deportált, megölt és listázott, aki Hitlerrel nem értett egyet és
védte az üldözötteket, akkor az én anyám és apám tizenévesen vállalták életük
kockáztatásával, hogy védik, megmentik, akiket lehetett, és akiket ti Sultz,
otrombán ki akartatok végezni. És tudod miért vagyok büszke anyámra, és miért
tartalak téged egy kalap szarnak mindössze? Mert anyám német fiatal lányként
mentette a zsidókat, és soha semmilyen köszönetet nem kapott érte, és nem is
várta el. Nem úgy, mint ti, akik hazudozva ugyan, de mindenkinek intőt akartok
adni Európában, aki nem a ti slampos, vörös proli mentalitásotokat követi. A zsidómentés csak egy dolog, ami miatt
levelet írok neked szarházi! Lényegesebb ok a levélírásra a ti ocsmány bűnötök
az emberiséggel kapcsolatban. Mert amíg anyámék német létükre keresztényhez
illő és kereszténytől elvárható módon mentették az üldözötteket Magyarországon,
ahol háromszáz éve él a családom, amely Bajorországból telepedett ide, addig
bennetek senkivel szemben semmilyen belátás, semmilyen empátia nem volt. Vörös
buldózerként takarítottátok el az európai értékeket, öltelek, gyilkoltatok
kedvetekre, és most azért, mert a te söpredék cimboráid vezetik az Uniót, nem
is lehet benneteket és a szocialista bűnöket számon kérni, mert a maffiátok
mindenütt ott van... bírói talárban vagy talár nélkül – mindegy, de ott van.
Szóval szarházi, gondold meg, miket mondasz a magyarságra,
Magyarországra, a magyar nemzetre, amelynek Európa csak köszönettel tartozhat.
Lehet szidni a magyarokat, de csak olyan dolgokért, amelyekért megérdemlik.
Például, hogy mindig túl finoman bánt ellenségeivel, soha nem tudott asztalra
csapni, és mindig azt hitte, hogy lehet a te fajtáddal úriemberként beszélni.
Nos, ezért szidhatod a magyarokat. De azért ami nem igaz, azért nem. És csak
megjegyezném szarjankó! A te szocialista testvérpártod a Jobbik tagjai akarnak
listázni. Igaz, ezek nemzetiszocialista elveket és eszméket vallanak, de
szocialisták, mint Hitler és Szálasi – ha tudod ki volt. Na, ők akarnak listázni. Nekem nem kell, mert
zsidó barátaimat ismerem, listára meg csupán a születés-és névnapok miatt van
szükségem… Úgyhogy beszélgess tróger azokkal, akikkel azonos szellemi és
érzelmi szinten vagy. Rágalmazd a saját pocsék vörös pártodat, mert amit
rágalomként rájuk szórsz az biztosan igaz… Azoknak pedig, akik magyar
szocialistákként hozzád mennek siránkozni és hazudozni, azokkal vigyázz, mert
hazaárulásból summa cum laude végeztek, és ha az az érdekük téged is elárulnak,
mert ugyanabból a vörös szarból állnak, mint te Schulz.
Szóval, ha kérhetem, sem szüleimet, sem engem, sem más tisztességes
magyarokat ne vádolj, ne rágalmazz, mert elegünk van a szocialista
szemétségből, amit 1919. óta folyamatosan kell tapasztalnunk és tűrnünk. Igaz,
ez a mi hibánk is, mert már 1989-ben – hetven év tűrés után – fel kellett volna
akasztanunk néhányat közületek. Nem tettük, mert mi nem vagyunk szocialisták.
Majd megteszi más… mert nem csak velünk vagytok ilyen szemetek… bár ennyire
csak nekünk igyekeztek ártani. Számomra érthetetlen módon.
S mert olyan parancsom van, hogy szeressem ellenségeimet, hát ennek
alapján szeretettel üdvözöllek szarházi:
Stoffán György
bajor származású és erre büszke magyar polgár, aki nem listáz…