Ritkán emelek szót az ellen, amit az Orbán
Viktor vezette magyar kormány tesz, hiszen erre a kormányra szavaztam, és ezt a
kormányt támogatom. Azonban engedtessék meg a személyes érintettség okán is,
hogy a minap a Parlamentben felmerült kérdést és az arra adott választ illetően
véleményemet súlyos bírálatként és intő figyelemfelkeltésként fogalmazzam meg.
A parlamenti polemizálás a Kurucinfóról inkább volt
nevetséges, semmint hasznos és az ügy végére járó. Volner megkérdezte Navracsicsot,
hogy ugyan-vajon az egész Kurucinfót, vagy csak egyes cikkeket akar-e blokkolni
a kormány. Mire a válasz az volt, hogy ha megoldható, akkor csak azokat a
cikkeket, amelyek bűncselekményt valósítanak meg. Ha nem megoldható, akkor az
egész honlapot, és nem a kormány, hanem a független bíróság. Viszont az is
kiderült végre, hogy a Kurucinfóért és az ott írtakért a Jobbik a felelős.
Nos, a Navracsics-i a válasz amolyan nyögvenyelős
volt, és kétértelmű… vannak dolgok, amelyeket ha a Kurucinfó kimond, annak örül
a kormány, de vannak dolgok, amelyek miatt nyilvánosan és a világ előtt
felháborodhat… mindkettő hasznos, tehát a Mátyás király mese mintájára lehet a
kérdésben lavírozni. A kormány eszerint nem tanult sem a saját múltjából, sem a
magyar történelmi múltból, hanem csapnivaló politikai magyarázkodással ribanc
és szűz egyszerre kíván lenni a Jobbikkal, a Jobbik tagadott, de Volner által elismert honlappal, a Kurucinfóval kapcsolatban.
Miért nem támogatható ez a megoldás Magyarországon? Mert
vannak olyan politikai ügyek, amelyekben megoldás lehet – vagy egyetlen
megoldásként merül fel - a kompromisszum, ám vannak olyan ügyek is, amelyekben
nem lehet, tilos a kompromisszum és a kettős megítélés. Egy olyan párt
esetében, amelynek szellemi elődei nemzeti tragédiát idéztek elő, nem lehet
kettős megítélést alkalmazni, hanem a törvény teljes szigorával kellene élni.
Mert (a későbbiekben esetleg) emberi életekről, gyilkos és gyűlölködő szellemiségről
és ezáltal a magyarok nemzetközi megítéléséről van szó. Ha nem a kurva és a
szűz hasonlatát említem, akkor vegyünk például egy cigarettacsempész bandát. Ha
csak ötezer doboz cigit hoznak be az országba, akkor nem kell megbüntetni őket,
de ha tízezret, akkor igen.(?) Ha egy gyilkos csak egy embert öl meg, akkor az,
nem büntetendő, de ha ötöt, akkor igen. (?) És sorolhatnék még hülye példákat,
de inkább megpróbálom de facto felvázolni miről van szó és mi a veszélye.
A Jobbikos Kurucinfó tiltása ellen Volner azt is
felhozta érvként, hogy ez egy olyan honlap. amelyet naponta több tízezren
olvasnak. Tehát a kormány harcol egy olyan honlap ellen, amely gyilkos eszméket
terjeszt, és amelyet tízezrek olvasnak naponta. Ez a két tény az alapja annak,
hogy a honlapot teljes egészében és haladék nélkül be kellene tiltani. Magyarul
a Kurucinfó két kézzel szórja a gyűlöletet mindenki ellen, aki nem magyar, aki
nem ért egyet az ő nemzetiszocialista eszmeiségével, s aki támadni is meri ezt
a szellemiséget. A mérsékelt Fidesz pedig örül, hogy valaki kimondja helyette,
és nem tiltja be törvényekkel, hanem a bíróságok mögé bújik. Az pedig immár szintén
bizonyított tény, hogy egyes bíróságok támogatják e nemzetiszocialista, vagy
inkább fasizmusba hajló eszmerendszert, amelyet a Jobbik és így a Kurucinfó is
sajátjának tart… ergo, ha a bíróságokon múlik, akkor a Kurucinfó marad. Hazudozhat,
összejátszhat bíróságokkal, gyűlölködhet… és a Fidesz eljátszhatja a sértődöttet,
ha egy-egy nyugati liberális politikai hordalék (mint legutóbb Matin Schulz) lefasisztázza
Magyarországot. Ugyanis ezek nem egészen hülyék, jól ki lettek képezve a gonosz szocialista vádaskodásra, és látják, tudják, mibe lehet
belekötniük. Ha egy kormánynak lehetősége van arra, hogy egy a történelemből már
ismert gyilkos eszmerendszert betilthasson törvényes úton, akkor azt be kell
tiltani! Hiszen a Jobbik sem nem keresztény, sem nem demokratikus párt, s az
inkriminált honlap egyenesen és összességében kimeríti a Btk. 269. és több más vonatkozó §-át. Magyarán,
Navracsics Tibor lehetőséget engedett egy kérdéses erkölcsű politikai közösségnek arra, hogy embertelen
eszméit nyíltan és zavartalanul hirdethesse, s e lehetőséggel Navracsics Tibor a
nyugati liberális ellenségeinknek is lehetőséget adott a további támadásokra. Arra is többek között, hogy az egyes, a Jobbik, illetve a Kurucinfó által megtámadott magyar
állampolgárok továbbra se tudjanak jogi elégtételt venni a gyalázkodó és róluk aljas, igaztalan
cikkeket közreadó honlappal szemben.Ugyanis a Kurucinfóra az is jellemző, hogy gerinctelen publicistáik álnéven röfögnek gyűlölködő cikkeket a honlapon... ami önmagában is szánalmas és megvetendő. A magyar ember vállalja azt, amit tesz, amit ír, amit mond!
Kit véd hát Navracsics Tibor? A jogállamot, a
normálisan gondolkodó magyar állampolgárt, vagy Jobbik szennyét és mocskát?
Vállalja-e majd a felelősséget Navracsics Tibor, ha eme engedményezésnek néhány
év múlva súlyos és visszafordíthatatlan, akár emberi életeket is veszélyeztető,
esetleg ártatlan áldozatokat követelő következményei lesznek?Mert egy bűnbandának nem egy-egy megnyilvánulását kell tiltani, hanem a bűnelkövetőt kell lehetetlenné tenni, Kedves Miniszter Úr!
Bírálok tehát, s csupán önösen nem azért, mert
magam is voltam már nem egyszer a Kurucinfó aljaskodásának alanya, hanem azért
is, mert a gyűlöletkeltést, a közösség elleni izgatást a törvény büntetni
rendeli. És ennek tudomásul vétele kötelező(!) Navracsics miniszter úrra is. Ha
pedig nem lehet – bár mindenki tudja kik állnak a Kuruc mögött – jogi lépésekkel
hatni erre a fasiszta szennycsatornára, akkor a Parlament tiltsa be azt. Ne - az
adott esetben talán Jobbik és Kuruc- szimpatizáns - bíróságokra bízza a döntést,
kacsintva egyet-egyet Vonára és Novák Elődre, hanem a törvény erejével hasson
oda a kétharmados többség. Ne csak nevében legyen jogállam Magyarország, hanem végre
a törvényességét tekintve is. Ne csak mondjuk, hogy mindenkit megvédünk, hanem
védjünk is meg mindenit a nemzeti színekbe burkolózott gyilkos eszméktől. Ne
csak hirdessük kereszténységünket, hanem éljünk s keresztényként…
Mert a szűznek és az örömlánynak lenni, az egy
fenékkel két lovat megülni, valamint a Mátyás király mese ma is megvalósíthatatlan.
Teleki Pál a következőre int: „A politikában a legrosszabb megoldás a kompromisszum”…
Higgyünk neki!
Stoffán György
