Alighogy megválasztották az új pápát, a magyar szélsőjobb
oldal máris megkezdte Őszentsége Ferenc pápa ócsárlását. Hanukás pápának
gúnyolva őt (http://kuruc.info/r/4/109287/), mert minden évben állomáshelyén
együtt ünnepel a zsidó közösséggel. A zsidózás tehát az egyik legjobbnak
gondolt fegyver a Vona-féle párt kezében. Csakhogy Vona pártjának ismeretei
kissé hézagosak. Argentínában ugyanis nem ellenség a zsidó lakosság, s a nép is
örömmel vesz részt bizonyos zsidó eseményeken. Más ott a zsidók és az
őslakosság kapcsolata, mint Európában, ahol bizony sok probléma áll fenn a
zsidóság és a nem zsidók között. Míg Magyarországon hatásos a zsidózás, mert
ezzel szavazókat lehet toborozni, addig Argentínában ez nem így van. Ennek
okait e helyen nem kívánjuk részletezni és elemezni. A pápa gyalázása azonban Magyarországon
sem véletlen, hiszen azonos célokat szolgál, mint ama liberális és kommunista sajtó,
amely Nyugaton igyekszik Ferenc pápát lejáratni. Ezek a sajtóorgánumok a
katonai diktatúra idején tanúsított magatartását kifogásolják, vetik a szemére.
Ennek részleteit sem kívánjuk itt elemezni. Azonban, amikor Magyarországon
senki más, csak a Jobbikhoz köthető internetes weboldalak gyalázkodnak Ferenc
pápa személyét illetően, s ezt teszik a nyugati liberális és kommunista orgánumok,
akkor a tények arra engednek következtetni, hogy a Jobbik és holdudvara
keresztényellenes… és ez baj egy keresztény országban. Az, hogy milyen
megfontolásból keresztényellenes, mindegy. Minthogy az is mindegy, mennyi
juttatást és kiktől kaphat e „radikális” párt azért, hogy csatlakozzék a
nemzetközi lejárató kampányhoz. Hiszen a székely nagyszülők unokáját, Erdő
Pétert is simán lezsidózó Jobbik, minden esetben teljesíti megbízóinak
akaratát, legyen szó a csehszlovák titkosszolgálatba egykor felvett, immár Jobbikos
magyar állampolgárok védelméről, vagy a pápa és az Esztergom-budapesti érsek
lezsidózásáról… nekik mindegy. Csak az nem érthető világosan, hogy amikor Gaudi-Nagy
vagy más Jobbikos értelmiségiek felszólalnak mások emberi jogainak védelmében, elgondolkodnak-e
azon, hogy akiket a Jobbik politikusai és sajtója megsért, azoknak az emberi
jogait nem illenék e védelmezni? Vajon jár-e másoknak is a jó hírnév joga, vagy
csak a Jobbikosokat érintik a törvények? Amikor a Jobbikos jogász leteszi a
vitézi esküt, gondol-e arra, hogy pártja olyan alapvető emberi jogokat sért, amelyek
egykor Magyarországot elvezették a nyilas rémuralomhoz, amelynek százezrek
estek áldozatul… papok, apácák, keresztények, zsidók, svábok és mindenki – így csaknem
Márton Áron erdélyi püspök is - aki nem értett egyet az őrültek ámokfutásával.
A pápa gyalázása ismét bizonyíték arra, hogy ez az
eszement párt nemzet és emberiség ellenes eszméket követ, azokra építi
politikáját és minden értéken átgázol, ha saját érdekei így kívánják. Súlyos
probléma ez ma Magyarországon, mert a jól képzett hóhérok sokkal veszélyesebbek
a csak részegen öldöklő, meggondolatlan gyilkosoknál. A Jobbik vezérkara pedig
sokszorosan bűnös: hiszen soraiban rengeteg nemzeti elkötelezettségű, tisztességes
és jó szándékú polgárokat is látunk, akiket a gyűlölet hirdetői félrevezetve
szerveztek be maguk közé. Az emberek tudatlan jóindulatával visszaélők a legnagyobb
bűnt követik el.
Súlyos veszélynek és megszüntetendő problémának
tartjuk a nemzetközi liberális és kommunista szervezetekkel együttműködő, azokkal
egy célt szolgáló Jobbik pártként való működését, mert mindaz a szellemiség és
eszmerendszer, amelyet magukénak vallanak, mintegy nemzetbiztonsági
kockázatként tartható számon, és veszélyezteti mind a jogállamiságot, mind az
igazságszolgáltatás függetlenségét, mind pedig a magyar állampolgárok
biztonságát. Külön meg kell említeni azt, hogy politikai megnyilvánulásaival a
Jobbik veszélyezteti a határon túl élő magyarság biztonságát is, hiszen a
szomszédos államok népének szándékos Jobbikos gyalázását az egész magyar
jobboldallal azonosítják, és ezzel meghiúsulhat számos pozitív politikai döntés,
amely a határon túl élő magyar nemzetrész érdekeit szolgálná.
Fontos azt is megjegyezni, hogy a Jobbik – bizonyára
magyarellenes politikai megfontolásból – összemos olyan történelmi
személyiségeket, akiknek megítélése már saját korukban is élesen eltért. Így a Horthy,
Szálasi, Klebelsberg, Zadravecz nevek összemosása is súlyos történelmi kárt és
zavart okoz a fejekben. A Jobbik működéséhez köthető az a minősíthetetlen és
páratlan eset is, amely a napokban az ELTE oktatóinak szóló zsidózó matricák
kiragasztásában valósult meg. Ezt minden értelmes és józan gondolkodású ember elítéli.
Ha tehát a Jobbik faji alapú politikai magatartása és
a külföldön folyamatosan elkövetett bal oldali hazaárulás ellen a demokrácia jegyében
nem tesz semmit a kormány, a rendőrség és az ügyészségek, de a bíróságokon, és az
Alkotmány Bíróságon továbbra is a szélsőséges fasiszta eszmeiség érvényesül, úgy
Magyarország egy olyan lejtőn indul el, amelyen nincs megállás, és a folyamatok
ismét emberéleteket követelnek hamarosan.
A megoldás egy féle lehet: a fennálló törvények
betartása és betartatása. Ez azonban még várat magára, hiszen Őszentsége Ferenc
pápa gyalázása tehát – hiszen nem horkant fel ez ellen egyetlen katolikus
médium, egyetlen párt, egyetlen ügyész sem –, megengedett és büntetni nem
rendelt dolog Magyarországon, még akkor sem, ha a pápa szidalmazása faji alapú
megkülönbözetésen, azaz zsidózáson alapul. Arról már nem is beszélve, hogy a
pápa épp úgy gyalázása keresztényellenesség, mint közösség elleni gyűlöletkeltés,
amit ajánlok a Jobbikos ügyvédek figyelmébe. Főleg azokéba, akiket katolikus
templomban avatott vitézzé valamelyik vitézi rend. Ugyanis, ők Isten előtt is
felelnek tetteikért.
Stoffán György