Sokat hallottunk
Rólad az utóbbi években. Műfelháborodásokban és hisztériás rohamok közepette adta
közre a szélsőjobbos média, hogy "besúgó" voltál. Sőt! Pap voltál. Sőt! Szerzetes
voltál, és mint ilyen, rendtársaidról és rokonaidról is jelentettél… Tele volt
a szélsőjobbos sajtó, mert valami miatt útjukban voltál. Tönkre kell tenni –
volt a parancs minden bizonnyal -, és mint mindig, ez a szélsőjobbos csürhe
igyekezett is minden erejével teljesíteni ezt a parancsot, Izraelből
hazatelepült újságíróján keresztül. (Miközben több "neves" egykori spicliért teljes mellszélességgel kiállt... - érthetetlen világ ez.)
Barátként igyekeztem
erőmből telhetően írni… s elmondani ezeknek a primitív bujtogatóknak, gyűlölködőknek,
hogy ki vagy Te valójában, s mit tettél, de mert ez a csürhe tele van volt
spiclikkel, akárcsak az egész magyar parlament, és a társadalom… - sokat nem
tehettem. Nem is bánom, hogy nem tehettem mást, mint barátságunkból eredően
emberi módon védtelek. A sakálok azonban ott lebzseltek a kurucinfó mocskos küszöbén,
s várták, mikor jön újabb parancs és újabb dokumentum, amelyet mint jó
kommunisták ismét ellened fordítanak és még nagyobb hisztériát keltsenek. (Tették
ezt úgy, hogy közben igazi spicliket védtek nyilvánosan, Izraelből hazatelepült
újságírójuk pedig igazi kommunista spicli ártatlanságáról prejudikált két
cikkben is. Olyan spicliről, aki a bár Csehszlovákiában szolgálta a kommunista
hatalmat - magyarok ellen is, majd ideőgyelgett Magyarországra, magyar állampolgárrá
vált, magyar keresztyén egyetemen taníthat (s ki tudja jelentget e még odakint), s a magyar bíróságokat nézi
hülyének, nem minősíthető Jobbikos ügyvédje oldalán… s várja, hogy a magyar
bíróság feloldozza Csehszlovákiában, majd Szlovákiában elkövetett, ma pedig itt
tagadott bűnei alól. Mert a messziről jött ember esete és a magyar bíróság teljes
tájékozatlansága, és immár csaknem bizonyítható Jobbikos befolyásoltsága remek
lehetőség a tisztára mosakodásra…
De nem is ez a
lényeg István! Hiszen erkölcsileg selejtes, tobzódó emberekkel tele van ez a maradék kis
haza. Lopnak itt mindent. Barguzint, Petőfit, Teleki Pált… Lopják a kutatásaid eredményét,
lopják az elképzeléseidet, lopják az igazságot, s mindent úgy használnak,
mintha saját tulajdonuk lenne. egyet nem lopnak - a tisztességet, az alázatos megbánást!
Mert az erkölcs nem kell itt senkinek. „A magyarokat ott kell keresni, ahol
vannak”… - mondtad. Itt, Magyarországon viszont hiába keresel efféle tömeget. Csak
nyomokban találsz néhány tízezret belőlük. A többinek mindegy hol él, mit tesz,
mit engednek neki, s milyen nyelven beszélhet… Nekik mindegy lenne ma Trianon.
Megtanulnák az új nyelvet és az új főhatalmat szolgálnák tovább teljes erővel…
Tudom, hogy Neked
nem az oly sokszor rád olvasott, ötven évvel ezelőtti jelentések voltak életed
mérföldkövei. Ezreknek kellene ma bocsánatot kérni, lemondani, sőt szégyenükben
elsüllyedni. Ezreknek azok közül, akik ma mellüket döngetve lobogtatják Árpádsávos
zászlójukat, s a templomban az első sorban ülnek, hogy mindenki jól lássa
mekkora keresztények. De nem teszik! Azok sem teszik, akik papként paptársaikat
jelentgették fel, ma pedig – igaz immár többnyire nyugdíjasként – közmegbecsülésnek
örvendve töltik öreg napjaikat… áldozataik hamvai, derékba tört életük fölött. Egy sem teszi a sok áruló, aljas, hazátlan és hitetlen
közül. (Passuth jut eszembe: Magyarország a hitetlen papok és az áruló főurak országa....) Pedig van, aki példát mutatott erkölcsi nagyságból, haza iránti
szeretetből, Isten és Egyház iránti elkötelezettségből, bűnbánatból és
alázatból!
Igen István, Te
voltál az, aki megtetted. A gyarló és gerinctelen embereknek lehetetlen
ezt a példás tettet utánozni, kellemetlen és tilos is írni róla… Tudományos munkád és erkölcsi mércéd
azonos magasságban vannak. Magasra állított mérce ez. Hiszen Te azt tetted,
amit a lelkiismereted diktált. Elmentél Pannonhalmára és nyilvánosan bocsánatot
kértél, mert mint mondottad, „tehermentesen” akarsz meghalni. Így is tettél.
Tehermentesen költöztél el egy olyan világból, amelyben csak bűn, aljasság, spicliskedés,
egyház és Isten-ellenesség van, s amely világ hamarosan összeomlik, mert nem
képes a bűnbánatra, a tisztességes beismerésre, és az alázatra. Omladozik az a
fundamentum, amely eddig fenntartotta a világot, és amelynek nyilvános bocsánatkéréseddel egyik utolsó nagy erkölcsi
tanúja Te voltál…
Tudom, egy
nekrológban csak dicsérni volna szabad, nem pedig felemlegetni egykori – meggondolatlanságból,
emberi esendőség által elkövetett – bűnöket. Azonban a Te életednek két
kiemelkedő jelentősége van: A tudományos munka és az az erkölcsi nagyság,
amellyel egyszerűen semmissé tetted fiatalságod – akkori meggyőződésből vállalt,
de később felismert – eltévelyedését. Számomra persze életed utolsó huszonkét
esztendeje a megtisztelő, őszinte barátságról, a segítőkészségről, a nemzeti
elkötelezettségről, a tartalmas beszélgetésekről – „baráti kurzusokról” – is
szólt, de ez magánügy, s mert nincs benne semmi botrányos… tehát, nem is
érdekel senkit ebben a világban.
Tehermentesen mentél
el… oda tudtál állni meggyőződésből, hited által diktált tudattal és bocsánatot
kértél… megbocsájtást kaptál mind Istentől, mind a főapáttól… mind pedig önmagadtól.
Egy országnak kellene megtennie ugyanezt… mert egy ország népe támadt saját védtelen
hazájára, s támadja azt máig minden fórumon… nem állt meg egy pillanatra sem,
nem nézett magába, nem követte meg hazáját, elődeit, történelmi nagyságait,
vértanúit, s főleg önmagát. Menetel a végpusztulásba, pedig odaállhatna
bocsánatért esedezve…
Amikor a Püski
Könyvesház kiállítóstandjánál dedikáltunk az idei nyári könyvvásáron,
beszélgetésünk végén – amikor Ildikó érted jött –, mintegy huszonkét év
barátságát lezáró búcsútanácsként ezt mondtad: - „Gyurka, soha ne add fel az
érték felkutatását, terjesztését és mindig maradj kapcsolatban az Istennel… és csak
a nemzethez légy hűséges… neked még van időd. Folytasd, amit elkezdtél… – na,
majd találkozunk… – mosolyogtad el magad szeretett hitvesed Ildikó oldalán.”
Ígérem István,
megtartom mindazt, amit huszonkét év alatt tanultam Tőled, s amit utolsó
találkozásunkkor mondtál. Azonban kérek Tőled valamit: ha már felértél az ígért és a tehermentes lelkeknek kijáró
országba… támogasd ezt a nemzetet imával. Megbocsájtást nyertél kérésed
alapján Pannonhalmán és így a Mennyben is... E megbocsájtás alapján pedig bizonyos vagyok abban, hogy meghallgattatásra is találsz odafönn veszni indult nemzetedért…
Nyugodj békében
Drága Barátom, Kiszely István!
Stoffán
György