Sok marhaságot hallottam – főleg az elmúlt ünnepi
napokban – önkormányzati vezetőktől, politikusoktól, akik egymást túllicitálva
méltatták hülyébbnél-hülyébb megállapításokkal az országalapító királyt, Szent
Istvánt. Azonban nem volt számomra furcsa, hiszen, a politikus azzal, hogy
hivatalt kap, a nép megválasztja, még nem lesz tudós és bölcs. Elmondja a
botorságokat, örül, hogy a tömeg előtt beszélhetett, hogy megtapsolták, hogy
körbefényképezték, s ezeket a fényképeket még az unokája is mutogatja majd, s
hazamegy, mint aki jól végezte a dolgát. Ebből állt augusztus huszadika, s
ebből áll már nagyon régen. Hol ilyen, hol olyan színben mutatják be a nagy
királyt, akiről ma már semmit nem tudunk, eme ünnepi túlbuzgóságok miatt és
okán, no meg a pártok „sokszínűsége” folytán. De ez ebben a társadalomban már
nem baj, ma már nem számít. Hiszen, a társadalom maga választja meg négyévente
tükörképét, azaz a politikust. Az ünnep pedig ünnep marad, a hülyeség pedig
pártállástól függetlenül hülyeség marad…
Azonban, az ünnep után hallottam a legnagyobb
politikusi marhaságot egy „szakpolitikus” szájából. Olyat, amilyet még
Gyurcsány elmebeteg magyarázataiban sem hallottam az elmúlt nyolc esztendőben,
de ami a magyar történelemre és a magyar mentalitásra a jellemzőbb. Az esti híradóban arról beszéltek, hogy a
mindennapos tornaóra sok egyéb mellett milyen hátrányokkal, elő nem
készítettsége miatt milyen problémákkal jár. A Fidesz szakpolitikusa Szalay
Ferenc meghökkentő, a gyerekek számára is furcsa és nevetséges, ám meglehetősen
cinikus és ostoba magyarázatot adott: - „Lehet, hogy a gyerekek kicsit
büdösebbek lesznek, de legalább jól érzik magukat…”
Felkaptam a fejemet ezen a bölcsként nem igazán
értelmezhető ostoba és nagyképűen cinikus politikusi hozzáálláson. Igaz, ez nem
csak politikusi, de amolyan buta, elfogult sportolói megjegyzés… amit a mai
gazdasági és erkölcsi helyzetben egyetlen meggondolt és értelmes, magára
valamit is adó politikus nem engedhet meg magának. Ugyanis az átfogó oktatási
és nevelési törvény egyik passzusáról beszélünk, s ez a passzus bizony rengeteg
problémát vet fel. Nincs elég tornaterem, nincs tisztálkodásra alkalmas hely, a
tanórák beosztása is meglehetősen kérdésessé válik, pedagógiailag
megkérdőjelezhető, hogy szükséges-e a mindennapos testnevelésóra. Ezek mellett
a kérdések mellett ott van a felszerelés (tornacipő, dressz, nadrág…) kopása
által a családokra (főként a több gyermekes családokra) háruló plusz költség, s
akkor még nem beszéltünk a tudásról, arról, hogy sok tantárgy közül talán a
torna lett volna az utolsó, amelynek az óraszámát emelni kellett volna. Ugyanis
a tornától csak dekoncentráltabb lesz az amúgy is leterhelt gyerek.
A tornától nem fogja tudni a gyerek, hogy mikor
született Goethe, ki volt Egressy Béni, mettől-meddig tartott a barokk kor, s
ki volt Magyarország legnagyobb egyházi zeneszerzője a 20. században, hány
egyházzeneszerző volt egyáltalán, és mit jelent ez a fogalom… és még ezernyi
kérdésre nem tud válaszolni a gyerek, mert nem a tudást, hanem a testnevelést
szorgalmazzák a sporttól olyan művelt politikusegyedek. (Jelzem, minden
rosszindulat nélkül, hogy a fenti kérdésekre a sportolók 85, a fiatalok 98 %-a
nem tud válaszolni. Feltételezem persze, hogy Szalay „sporttársnak” is
problémát okozhat a műveltségi vetélkedő…). Azonban, Szalay híradós
nyilatkozata után minden eddigi politikai és oktatáspolitikai döntést értek: -
ha a magyar társadalmat, a magyar fiatalokat nem lehet kulturálisan magasabb
szintre emelni, akkor legyen „sportosan” hülye az is, aki még menthető lenne.
Ha a társadalomban a gyerekek egy része ab ovo büdös, akkor legyen minden
gyerek büdös (ha kell akár az oktatási törvény következményeképpen is), s így
az etnikai különbségek is kisebbek lesznek, már ami a szagot illeti. Szalayt
hallgatva úgy éreztem, hogy a gyerekek veszélyben vannak… mert ha ilyen egy parlamenti képviselő, egy
sportbizottsági elnök véleménye, s ez a vélemény hatja át az egész oktatási és
nevelési törvényt, akkor néhány év múlva nagyrészt bunkó, az általános
műveltséget nélkülöző, büdös sportolók országa leszünk… de legalább – e
bunkóságból eredően – boldogok…
Stoffán György