Minden évben van egy nap, amikor a fájdalom, a bosszankodás,
a tettvágy, a hit és az elkeseredés kevercse munkál bennem. Hiszen e nap
megemlékezései amolyan álünnepségek évről-évre – ha a magyarság mindennapjait,
politikai helyzetét, gazdasági romlását, önértékelését és a Kárpát-medencében
elfoglalt helyét nézzük. Álünnepségeknek tűnik akkor is, ha a nép mindennapjait
vesszük górcső alá. Mert mi is történt 1920-tól napjainkig? A mai beszédek
miért is tükröznek égbekiáltó ostobaságokat? Mi folyik ebben az ezerszer
megpróbált, s mégannyiszor kiszenvedett, de Isten kegyelméből feltámadt, és meg
nem gyógyult, de vergődő Kárpát-medencében?
Június 4-e tagadhatatlanul fájdalmas nap minden magyar
számára. Holocaust a javából, hiszen egy embertelen, igazságtalan és aljas
döntés szétszakította a magyar államot, megcsonkított családot, földet,
történelmi összetartozást, emberek százezreit ölte meg… maga volt az iszonyat.
Hiszen vagonok nélkül került haláltáborokba - saját szülőföldjén – a magyar.
Holocaust volt a javából, hiszen primitív, és írástudását csak a magyaroknak
köszönhető népek rombolták le értékeinket, templomainkat, lopták el
kincseinket, ásták ki halottainkat, birtokolták el könyvtárainkat, s ölték halomra
papjainkat, gondolkodó nagyjainknak menekülnie kellett, ha nem akartak hősi
halottakká válni egy megszállt és a megszálló által kíméletlenül birtokba vett
utódállamban. Maga az iszonyat, a végtelen és befejezetlen, soha véget nem érő
tragédia ez a magyar történelemben. Ám, nem tanultunk belőle egy jottányit sem.
Semmit! A magyar nemzet az egyetlen nemzet a világon, amely egy ilyen tragédia
után széthúzva, pártoskodva él. A magyar nemzet az egyetlen nemzet, amely majd
száz esztendővel a trianoni diktátum után, saját létét, jövőjét, hitét
felszámolva, mintegy megkezdi a visszaszámlálást.
Milyen Trianonról is emlékezünk? Mit is siratunk akkor,
amikor a kenderhurok ott lóg előttünk, s önként tesszük bele a fejünket, hogy
egy utolsó szorítással véget vessen ezer éves európai nemzeti létünknek? Mai
létünkhöz képest Trianon egy apró lépésvolt csupán a Golgotára vezető úton, s
akik elindították nemzetünket ezen a köves, rögökkel teli meredeken, jól
tudták, hogy majd a magyar nemzet önakaratából kapaszkodik fel rajta. Felfelé,
a szenvedések útján, vállunkon immár a saját magunknak ácsolt teherrel, a
választott halálig… ahelyett, hogy ledobva a terhet, visszafordulnánk végre és
e lejtő segítségével azokra támadnók, akik lándzsáikkal a Koponyák-hegyére
akarnak kísérni bennünket… Miért nem tesszük ezt hittel és összetartva?
Sírunk ezen a napon… De sírunk-e az egészségügyi központok
nőgyógyászati rendelői előtt? Sírunk ezen a napon azért, mert nemzetünk fogy! Ám,
e napon is sok száz magzat szívét szúrja át törvényesen(!), és a liberálisok
által - a női jog ostobaságának szellemében -, bölcsen az „orvos” szikéje. Apró
kezecskék, lábacskák és fejecskék kerülnek ki az egyetlen menedékből, anyjuk
szíve alól – élettelenül… saját édesanyjuk akaratából! Magyar magzatok, akikből
Isten akarata szerint lehetett volna tudós, művész, zseni… vagy „csak” egyszerű
kétkezi munkás lehetett volna. Nem lett, mert van egy hatalom, egy sátáni
birodalom, amelyben ez a fajta gyilkosság természetes, mert a nő joga eldönti
gyilkol-e, vagy megtartja-e magzatát… Trianon… mi ez, ha nem Trianon, amelyben
még élni sem hagyják – törvényesen felkoncolva - a megfogantat embert? Az apró,
Isten teremtette magyar magzatot? S mert hőzöngenének a Sátán hazai és európai fattyai,
az európai liberálisok és a szocialisták, hát nem merünk törvényt hozni az
életért, a nemzetért, a magyarságért! Hisz ma már nagyon kevés, hogy egyfajta
tablettát nem engedünk árusítani…
„Mindent vissza”… Igen! Lehet efféléket ordítozni, lehet
gyűlölködni, követelőzni, semmibe venni ennek a tragikus emlékű napnak az
intelmeit, ránk hagyott kemény figyelmeztetését. Ám, amikor az ellenzéki pártok
a magyar kormánynak feszülve, ostobaságukban egymásra licitálva ordítoznak, ki
gondol arra, hogy a nemzet jelenét és jövőjét játsszák el politikai hatalmuk –
egyszerűsítve: az ingyen kapható nagy pénz megszerzése - érdekében? Hogyan
tudná az ostoba, magát félrevezetni hagyó nép által választott Parlament
megtartani, megvédeni és életben tartani az egész Magyarországot, amikor e csonkolt
darabkáján is, mint egy ócska véres koncon vitatkozik, s el is árulja, ha
érdekei éppen úgy kívánják.
És az uniós parlamentben? Mi folyik ott majd száz évvel a
ránk erőszakolt diktátum után? A szégyenek szégyene! Magyarul beszélő
magyargyűlölők áskálódnak idegen eszmék és idegen hatalmak előtt Magyarország
ellen. Azon hatalmakat kérik fel e magyarul beszélő idegenlelkűek Magyarország
elleni lépésekre, amely hatalmak meghozták az 1920-as, végzetesnek tűnő döntést
a keresztény Magyarországgal szemben, elindítva a ma kiteljesedő harcot a
keresztény Európa ellen! Mert a nemzetközi liberális és a szocialista
sátánisták jobban fizetik őket, mint a munkában meghajlott, vagy
munkanélküliségükben tönkrement magyarok. Ezeknek a nemzetárulóknak nincs
hazájuk, csak botor és aljas eszméik vannak, amelyeket már kipróbáltak, és
amelyeknek az eredménye egy évszázada mindössze az értékrombolás, a gyalázkodás,
az árulás, az elnemzetietlenítés és a gyilkosság volt. Az igazságtalanság és az
embertelenség eszméje, mint földrengés pusztít az Európai Unióban, s az
egyszerű magyar mondás, miszerint „közös lónak túrós a háta” épp úgy feledésbe
merült, mint a bölcs rómaiaktól öröklött szállóige: „A nép jóléte legyen a
legfőbb törvény”…
Trianon? Miféle Trianonról beszélünk, mi felett sírunk
évről-évre? Hiszen annak a Trianonnak immár majd száz esztendeje, de még élnek
magyarok a Kárpátok gyűrűjében… Kérdés azonban, hogy száz esztendő múlva lesz-e
magyar még ezen a Kárpát-medencei területen, s lesz-e a ki emlékezik a mai kor
iszonyatára, kínszenvedésére, megaláztatására, árulására és a saját magunk
ellen elkövetett bűnre: a politikai nemzetirtásra és „öngyilkosságra”? Aligha
lesz! Mert ma, mi magunk mondjuk ki nap-nap után a trianonihoz képest ezerszer
súlyosabb szentenciákat. Családok, vállalkozások mennek tönkre, öregek és
betegek érzik a mai trianoni döntések végzetes súlyát és kínjait. Gyermekek
éheznek, s a balga törvényalkotók, a lélektelen parlamenti képviselők, a rabló
szocialista és liberális kormányok, és azok holdudvara miatt egy nemzet újra
annak a szakadéknak a szélén áll, amely szakadékba már egyszer belezuhant. Az ellenzéki
pártok magyarellenesek, s amelyik párt megtalálta a kiutat, azt a másik három
vádolja, üti, rúgja, mert kéne a konc, kellene a hatalom, annak minden anyagi
előnyével. Igaz a megtalált kiút is hamis…
Nem, nem az volt az igazi Trianon, amelyet minden június
4-én elsiratunk. Most van az Európai Uniós Trianon, most van az igazi magyar
holocaust, hiszen nem tanultuk meg a történelmi leckét. Csak hivatkozások és
ígérgetések hangoznak el, de a magyar érdek ma sem számít istenigazából. Most
van a végítélet, amelyet önmagunk felett mondunk ki. Mert hagyjuk az ellenséget
az ellenség utasítására országon kívül és belül. Hagyjuk, hogy mocskoljanak,
hogy gyűlölködjenek, hogy hazát áruljanak, vádoljanak minket. Hagytuk, hogy
iparunkat és termelésünket felszámolják, hogy hazugságokkal bekényszerítsék a
nemzetet egy új akolba, ahol nem felosztják Magyarországot, hanem a néppel
együtt semmivé teszik az erre szakosodott idegen bankok és végrehajtók
közreműködésével. A törvénytelenségek törvénnyé nemesültek, az értékek
értéktelenné alacsonyodtak, s csak a nagy, de üresen kongó hangzatos ígéretek
és jelszavak töltik be Magyarországot, a vakhitű, de az ígérgetéseknek is
hitelt adó Kárpát-medencei magyar társadalmat.
A liberálisok és az ócska, primitív proli-kapitalisták, azaz
a volt szocialisták, az Amerikában kiképzett lelketlen és embertelen
üzletemberek világa ez. Ezek fertőzik a fiatalságot, a nemzetet, mint egykor a
fekete halál, amely szintén kiirtotta Európa nagyobbik részét. Ám, ma nincs aki
elterelje a falu határától az arra utazót, és nincs aki füstölővel
„fertőtlenítsen”, mert ma már csak kevés egészséges ember van, s a betegek
hiszik, hogy ők az egészségesek… És nem
lesz, aki majd a fertőző kór elmúltával útszéli hálakeresztet állítson,
templomot építsen…
Trianon? Lehet elrabolt területek miatt, önállóságért, vagy
éppen autonómiáért harcolni… Lehet új világrendről beszélni… de csak harcolni
és beszélni lehet. Aki tenne vagy tenni szeretne, nem éli meg a másnapot,
bíróság elé kerül, vesszőfutásra kényszerítik, a mai kor bűnös és embertelen törvényei
által megsemmisítik. Az „új világtrend” már a nyakunkat szorongatja, s nem
mondjuk, mert nem mondhatjuk ki az igazságot. Aki pedig kimondja és kimondta,
annak a jussa, hogy kárhoztatják. „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz!”
– mondta a magyar miniszterelnök… S mert kimondta, a liberális és szocialista
Európa és a világ gyűlöletével nézett szembe kényszerűen… Trianon? Igen, itthon
is támadták, támadják emiatt a magyarul beszélő hazátlan idegenek, mert a
kereszténység is ellenséggé silányult… hisz ez is hozzá tartozik a mai gyilkos
és lelket romboló Trianonhoz. Itthon és külföldön egyaránt.
Igen! Voltak és hitem szerint vannak gyönyörű felvidéki,
erdélyi, kárpátaljai és délvidéki tájaink, emlékeink, magyar és székely nemzetrészek
a Kárpátok gyűrűjében. Élnek és élni akarnak valamennyien, de saját maguktól
veszik el az élet lehetőségét, önös érdekből, kapzsiságból, hiszékenységből. Mert
hagyják az elbutult társadalmak, hogy felettük úrhatnám vezetők gyakorolják a
hatalmat a közéletben. A közoktatásban nem kultúrembereket képeznek, hanem
szakbarbárokat, alapműveltség nélkül. A hit és a vallásoktatás ellen kórusban
tiltakozik a liberális és szocialista söpredék. Hagyományos és józan
értékeinket megvetik, s a beteges szemlélet és életvitel vált mára természetessé…
A keresztény antiszemitává, elmaradottá, hülyévé alacsonyodott a liberális és
szocialista közhiedelemben, s mindent a hazug vádaskodás, az arcátlan és aljas
rágalmak hatnak át. Trianon van mindennap. Mert nem tart össze a magyar, mert a
pártvezérek új és új aljassággal támadnak választóikra, új és új pártok
születnek, új és új érdekek mentén lesz nemzetünk és hazánk az enyészeté, mint
az Európai Unió minden tagországának összes lakosa, akik lelki és szellemi
rabszolgává lettek a liberális és szocialista eszmét kiszolgáló, szánalmas proli-kapitalista
eszmerendszer által.
S miért is van ez a mindennapos Trianon? Mert nincsenek a
nemzeti érdekek mezsgyéjén hozott kemény, és mindenkire egyaránt vonatkozó kemény
törvények. Mert lehet gyilkolni ha a személyes érdek és jólét úgy kívánja. Mert
egy olyan istentelen és keresztényellenes politikai és gazdasági képződménybe
zárt a történelem immár ki tudja hányadszor, amelyből csak közös nemzeti
akarattal lehet(ne) kilépni. Hol van azonban a közös nemzeti akarat? Hol van a
nemzet? Miért csak három-négymillió magyar érzi az összetartozást
gyönyörűségét, a nemzet iránti elkötelezettséget a Kárpát-medencében? Mert
ötven év alatt a kommunisták és a liberálisok szétvertek mindent, ami szent és
életben tartó volt ezer éven keresztül, s mert közben a keresztény egyházakat is
elkezdte marcangolni a sátáni „megújulás” kényszere – belülről is.
Trianon emléknapjait éljük. Tehetetlenül háborog és borzong
a lélek, mert fáj a gondolat, torkunkat szorongatja a tudat, hogy ma is
magyarul tanul beszélni a székely, a délvidéki, a kárpátaljai, és a felvidéki ártatlan
gyermek… és csak később eszmél arra a tragikus valóságra, amelyet mi a génjeinkben
érzünk. Az elnyomásra, a primitívség és a butaság uralmára, az
igazságtalanságra, amely minket 1920. június 4-én, majd 1947. február 11-én ért.
S amikor felcseperedik a „határon túli” és a határon inneni gyermek, látja majd
azt, amit mi látunk: Valójában nem is 1920. és 1947. volt Trianon, hanem a
sok-sok párt népámító, de saját érdekében vívott harca, a kapzsiság, az
önfeladás, a meggondolatlan és történelmietlen hozzáállás, és az, hogy jövőnket
nem a múlt tragédiáiból tanulva alakítjuk… immár 1989 óta sem.
Új világrendről beszélünk, új törvényeket alkotunk, csupán
az nem jut eszünkbe, hogy hazugságra, ki nem mondott igazságtalanságokra,
jellemtelenségre és Isten nélküliségre, nem lehet jövőt építeni, nem lehet „új
világrend” szerint élni, mert az, a hazugság és az elvtelen hazaárulás
világrendje lesz – ma is az. Nekünk, magyaroknak viszont ahhoz a világrendhez
kell visszatérnünk, amelyben őseink, szüleink, nagyszüleink éltek. Ők ezzel
biztosították nekünk a mai létet… Ők megélték Trianont, megélték 1939-40
csodálatos visszatéréseit, majd a megismételt honveszést, a diktatúrát, és mégsem
vesztették el hitüket, nem álltak sorba magzatukat meggyilkoltatni, és nem
hittek az idegen szocialista-liberális értékrombolásban. Nem hitték el, hogy az
egyéni érdek, az istentelenség, az erkölcstelen mindennapok többet érnek a haza
iránti hűségnél, a hitnél, az erkölcsnél és a nemzet érdekeinél. Ők valahányan
itt hagynak minket lassan-lassan… és ránk marad egy félrenevelt, hitehagyott tudatlan
ifjúság, a szélsőséges, lefizetett vagy ostoba, proli politikai „elit”, és egy maradék
– az egész Kárpát-medencében két-hárommilliós – konzervatív keresztény nemzetrész,
amely tudja, érzi és szeretné azt, amit eleink tudtak és megéltek. És ez a
maradék keresztény nemzetrész látja majd élve eltemetni a magyar múltat és a magyar
jövőt… Mert törvények nélkül, egyedül kevés az újraépítkezéshez, a nemzet
megtartásához. Ez ma Trianon üzenete…
Hová forduljunk tehát, egyszerűen, alázattal, a
Trianon-ünnepi vitézi gúnya és lovagi köpönyeg nélkül hazánkért, a valódi
összetartozásért, a nemzet megmaradásáért? Egyedül Istenhez! Mert az ünnepi beszédek
melldöngető, de annál értéktelenebb kivagyisága ma mit sem ér! Nem ér semmit a
siránkozás sem, vagy más nemzetek, új főhatalmak kárhoztatása. Mert bárhogyan
emlékezünk Trianonra, bármiképpen gyűlöljük az új „tulajdonost”, nem segítünk
sem önmagunkon, sem a hazán, sem a nemzeten. Sem koszorúzással, sem kopjafák
állításával… Csak és egyedül a hittel, a szeretettel és az Istenbe vetett
bizalommal érhetjük el nemzetünk újjászületését. Ha az „Európa vagy keresztény
lesz, vagy nem lesz” mondta igaz, s miért ne lenne az, akkor ez a
figyelmeztetés ránk, keresztény magyarokra százszorta érvényes. Viszont ha azt
akarjuk, hogy legyen hazánk, legyen a Kárpát-medencét belakó nemzetünk, úgy legelőször
magunkba kell néznünk, utána pedig Máriára, a Magyarok Nagyasszonyára. Nem csak
egyszer egy esztendőben valamelyik búcsús kegyhelyen, hanem minden nap, és a
nap minden percében.
Egyszerű tehát megtartani, visszaszerezni a nemzetet, a
hazát, a földet, az Istentől megőrzésre kapott, de évszázadok alatt eljátszott
jusst! Szent István korában is a kilátástalanság, a testvérháború, az árulások,
a magyar törzsek egymás ellen fordulása, az idegen hatalom kényszerű „Európai
Uniója” volt keserves, de elrendelt sorsa a magyarnak. Szent István viszont nem
adta fel. Máriához, Jézus anyjához fordult hittel és alázattal, - Európában elsőként
felajánlva Magyarországot, a nemzetet és annak vezetőit, a nemességet a Magyarok
Égi Királynőjének. Így még ma is itt vagyunk, élünk... Trianon emléknapján
ismételjük meg István király felajánlását ugyanazon hittel és
elkötelezettséggel, ahogyan ő érezte akkor ennek a felajánlásnak a szükségességét,
s ahogyan ő bízott népe az e felajánlás által való megmaradásban - Máriában.
Tegyük ezt azért, hogy a magunk ácsolta súlyos teher helyett, a magunk által visszaszerzett
hit jegyében és ereje által bízhassunk Szent István utolsó ígéretében is: - „A
magyar nép az én népem, és az én népem nem vész el a történelem viharaiban”…
Stoffán György